Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön az egyház az Úr Testének és Vérének ünnepét, ismertebb nevén, Úrnapját üli.
Az ünnep gyökerei a XII. századra nyúlnak vissza, amikor egy ágostonrendi szerzetesnővért, Szent Juliánnát látomásokban arra kért Jézus, hogy külön ünnepe legyen az Ő Testének és Vérének.
Az Úrnapját először 1246-ban ünnepelték meg Lüttich városában. Általánosan elerjedté csak 1264-től vált, amikor IV. Orbán pápa tudomására jutott az a csodás esemény, amikor Bolsenában egy cseh pap kezében átváltoztatáskor vérezni kezdett a Szentostya.

Mára már elterjedté vált az úrnapi körmenet, amikor virágkoszorúkkal feldíszített , a négy égtáj felé felállított négy szabadtéri oltárhoz elviszik az Oltáriszentséget. Az Oltáriszentség körmenetben való végighordozásának több jelentése is van: Krisztus felmutatása a világnak illetve a világ hódolatának kifejezése Krisztusnak.
Az úrnapi körmenet útvonalán felállított oltáraknál felolvasnak egy-egy az Oltáriszentség alapításáról szóló szentirási részt, majd az Oltáriszentséget hordozó pap vagy püspök szentségi áldást ad.
Erdélyben a elsőáldozó gyerekek virágszirmokat szornak az Oltáriszentség előtt.

Jézus köztünk maradt a kenyérben és borban, azért, hogy lelkünk tápláléka legyen. Az Oltáriszentségben köztünk lakó Jézus közel van mindannyiunkhoz, eligazít a mindennapi nehézségekben, támaszunk, megérti aggodalmainkat, hozzá bátran fordulhatunk mert sosem zavarjuk.
A Vele való rendszeres találkozás megváltoztathatja az életünket, törekedjünk arra, hogy minél gyakrabban legyünk vendégei az Ő szeretet asztalának, Sok minden nyújthat lelki felüdülést, táplálékot, de semmi sem adhat annyit mint az Oltáriszentség, hiszen Jézus jelenlétét semmi sem pótolja.

"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy legyetek erősek és határozottak a hitben és az imádságban mindaddig, amíg imátok nem lesz olyan erős, hogy megnyissa szeretett Fiam, Jézus szívét.
Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül mindaddig, amíg szívetek nem nyílik meg Isten szeretetére. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért és imádkozom megtérésetekért.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) "Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak.
A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: "A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten "a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak!

2) Hálásan köszönöm Dr. Jabubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: "Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat).
Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk!
Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét.
Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: "Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle.


3) "Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer.
Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: "Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária "igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá.
Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától.
A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket.


4) "Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak.

Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon?
Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ.
Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR.
Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól.
Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában.
Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: "Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Amen.

(Forrás: www.csiksomlyo.ro)

Május, a hagyományosan Máriának szentelt hónap. Május a tavasz, a virágok, a szépség ünnepe és Mária a teremtett világ legszebb virága, akinek szépsége a mai embert is lenyűgözi. A legfontosabb mozzanata ennek a hónapnak a máriás imádság és a rózsafüzér újrafölfedezése.

A máriás imádságok közül a legismertebb a loretói litánia. A mai formájában a XVI. században tűnik fel először, de már a XII. századból is ismerünk hasonló imádságot. Az általunk ismert litánia a Loreto városának bazilikájában lévő Szent Házból származik, ahol 1575-től, minden szombaton elénekelték a Boldogságos Szüzet köszöntve. Amikor Canisius Szent Péter 1558-ban Loretoban járt és meghallotta ennek éneklését, átvette imakönyvébe, és terjesztette. VIII. Orbán pápa 1691-ben kiadott dekrétumában megtiltotta a különböző templomokban készült Mária-litániákat, és egyetemes használatra a loretói litániát rendelte el. A litánia szövege az elmúlt évszázadokban fokozatosan bővült. A II. vatikáni zsinat után Máriát, mint az Egyház anyját is kérjük ebben a közös imádságban.

A tavasz zsenge virágaival fölékesített Mária-oltár előtt esedeznek a hívek az irgalom anyjához, hathatós közbenjárásáért, és azért, hogy nyerje meg Isten irgalmát a világ számára. Ebben a hónapban, mindannyian emeljük a Boldogságos Szűzanyára tekintetünket, mert ő segít bennünket abban, hogy szeretetközösséget teremtsünk. Az ima, az áldozathozatal, a felajánlások segítsék lelki utunkat ebben a Máriának szentelt hónapban, hogy a szeretet konkrét cselekedetei által a megbékélés és a kiengesztelődés eszközei lehessünk a világban.

Ferenc pápa szombaton, a rózsafüzér elimádkozása után így buzdította a jelenlévőket: "Mária anyaként segít nekünk növekedni, hogy szembenézzünk az élettel és szabadok legyünk. A növekedés annyit jelent, hogy nem engedünk a jólétből, a kényelmes életből fakadó lustaságnak, hanem felelősséget vállalunk és a nagy ideálok felé fordulunk. Szűz Mária segít, hogy növekedjünk emberileg és a hitben, hogy erősek legyünk és hogy ne essünk a felszínes emberré és kereszténnyé válás kísértésébe, hanem felelősséggel éljünk és mindig egyre magasabbra tekintsünk.
Mária megtanítja, hogy ne kerüljük el a problémákat és az élet kihívásait, mintha akadályok nélküli autópálya lenne az élet. Ő megismerte a nem könnyű helyzeteket és segít gyermekeinek, hogy reálisan tekintsenek a problémákra és meg tudják oldani azokat. Kihívások nélküli élet nem létezik és az a fiatal, aki nem néz velük szembe, nem rendelkezik tartással.
Mária az „igen” asszonya, szabad és feltétel nélkül válaszol az Úr hívására. De mit jelent a szabadság? A szabadság nem azt jelenti, hogy kidobunk mindent az ablakon, ami nem tetszik. Azért kaptuk a szabadságot, hogy jó döntéseket tudjunk hozni az életben.
Ne féljünk a végleges elkötelezettségektől, mert így lesz termékeny életünk. Mária megtanít bennünket arra, hogy nyíljunk meg az életnek, az örömnek és a reménynek, amelyek az élet jelei és eszközei."

„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” (Lk 6,38)

Megtörtént-e veled, hogy ajándékot kaptál egy barátodtól, és érezted, hogy viszonoznod kell? Nem is annyira azért, hogy megszabadulj egy kötelezettségtől, hanem igaz, hálával teli szeretetből? Biztosan előfordult már.
Ha veled így történt, képzelheted, hogy van ez Istennel, aki maga a szeretet. Ő mindig viszonoz minden ajándékot, amit embertársainknak adunk az Ő nevében. Az igazi keresztények igen gyakran tapasztalhatják ezt. Újra és újra, minden egyes alkalommal meglepődünk, mert az ember soha nem szokik hozzá Isten kimeríthetetlen találékonyságához. Sorolhatnék ezer meg ezer példát, írhatnék egy egész könyvre valót, hogy meglásd, mennyire igaz a szentírási hasonlat: „jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe”. Isten ajándékának bőségét, Isten nagylelkűségét jelzik ezek a szavak.
„Már leszállt az éj Rómában. Egy alagsori lakásban néhány lány, aki az evangélium tanítása szerint akart élni, éppen jó éjszakát kívánt egymásnak és aludni készült. Hirtelen a csöngő hangja verte fel a házat. Ki lehet ilyen késői órában? Egy férfi állt az ajtóban. Végső kétségbeesésében elmondta, hogy másnap családjával együtt kiteszik az utcára, mert nem tudja kifizetni a lakbért. A lányok összenéztek, s szó nélkül kinyitották a fiókot, ahol külön borítékban tartották a fizetésük maradványait és a számlákra félretett közös tartalékot. Gondolkodás nélkül mindent nekiadtak. Azon az éjszakán boldogan aludtak. Érezték, hogy valaki más majd gondoskodik róluk. S tényleg, még hajnalban megszólalt a telefon. – Azonnal jövök taxival – mondta a már ismert férfihang. Csodálkoztak, hogy taxival jön, és vártak. Már a férfi arcán lehetett látni, hogy megváltozott a helyzet. – Tegnap este, ahogy hazaértem, az a hír fogadott, hogy örökséghez jutottam, amire én egyáltalán nem számítottam. A szívem diktálja, hogy felezzem meg veletek. Az összeg éppen a kétszerese volt annak, amit a lányok odaadtak nagylelkűen.” „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” Te is tapasztaltad ezt? Ha nem, akkor ne feledd, hogy tiszta szándékkal, érdek nélkül kell adni mindenkinek, aki kér, anélkül, hogy bármit is remélnénk viszonzásként. Próbáld meg! De nem azért, mert eredményt remélsz, hanem mert szereted Istent. De hiszen nekem nincs semmim! – feleled. Ez nem igaz. Ha akarjuk, kimeríthetetlen kincseink vannak: szabad időnk, szívünk, mosolyunk, tanácsaink, műveltségünk, békénk, szavaink. Azért, hogy akinek van, adjon annak, akinek nincs, hogy megértse… Én azt se tudom, kinek adjak – mondod most. Nézz körül! Emlékszel a betegre ott a kórházban; az özvegyasszonyra, aki mindig egyedül van? Osztálytársadra, aki megbukott az év végén, és attól minden önbizalmát elvesztette? Öcsédre, aki még gondoskodásra szorul? Barátodra a börtönben? Vagy a munkahelyeden veled dolgozó fiatal kollégára, aki bátortalan és ügyetlen? Bennük vár Krisztus.
Tedd magadévá a keresztények új életformáját! Ezt sugallja az egész evangélium, mint gyógyírt az emberek elszigeteltségére és örökös aggodalmaskodására. Hagyj fel azzal, hogy a földi javakban keresd a biztonságot, és hagyatkozz egyedül Istenre! Ekkor derül majd ki, hogy mennyire hiszel benne, és hited megerősödik Isten adományaival.
Logikus: Isten nem azért tesz így, hogy meggazdagodjunk. Azért teszi, hogy mások is utánozzanak, amikor látják, hogy adakozásunk nyomán mennyi kis csoda történik. Azért tesz így Isten, mert minél többel rendelkezünk, annál többet tudunk adni, mint kezelői Isten javainak – hiszen minden az Övé! Hogy a közösségben, amelyben élünk, egymás rendelkezésére bocsássuk vagyonunkat, hogy rólunk is elmondhassák, mint a jeruzsálemi őskeresztényekről, hogy nem volt közöttük szegény.
Nem gondolod, hogy ezzel valóban lelket adhatsz a szociális forradalomnak, amelyre a világ vár? „Adjatok, és akkor ti is kaptok…” E szavakkal Jézus biztosan a mennyei jutalomra gondolt elsősorban, de ami itt a földön történik, az már annak elővételezése és biztosítéka. Chiara Lubich

(Forrás: fokolare.hu)

„Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, csak imádkozzatok mindaddig, míg szívetek meg nem nyílik a hitre, mint a virág a napsugár melegére.
Ez a kegyelem ideje, amelyet Isten ad nektek jelenlétem által, de ti távol vagytok szívemtől, ezért személyes megtérésre és családi imára hívlak benneteket.
A Szentírás mindig buzdítás legyen számotokra. Mindnyájatokat megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Istentől megáldott ünnepnapra ébredtünk 2013. április 20-án, mely napon a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Szolgálata hálát adva az elmúlt 10 év kegyelmeiért, kisebb-nagyobb családokkal ünnepelt közösen.
A címben szereplő mottóval meghirdetett rendezvény közel 600 résztvevője meghitt családias hangulatot teremtett a székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben, aminek részesei lehettek a Mária Rádiót hallgatva azok is, akik személyesen nem lehettek velünk. Istennek hála, hogy e lélekemelő jubileumi ünnepségen velünk volt Nm. és Ft. Bíró László, a Magyar Katolikus Püpöki Kar családreferens püspöke, valamint Nm. és Ft. Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke. Látva a több helységből érkező paptestvérek, családtagok, szerzetesek sugárzó arcát, hallgatva a fülnek is kellemes gyermekzsivajt, éreztem, hogy egy mennyei lakoma részesei vagyunk, Isten előtt mindnyájan egyformán kedvesek, lélekben megújultak. Napközben a székelyudvarhelyi Hálaluja ifjúsági zenekar kíséretében dicsőítettük az Urat, és az ünnepi záró szentmise kegyelmeiben részesülve, hitben növekedve és megerősödve vittük magunkkal útravalóként: „A hit kegyelem. A család áldás. A gyermek jövő.”
Ezúttal is felelevenedett bennem, amikor hajdan szüleimmel és 8 testvéremmel ünnepeltünk. Hasonlóan írható le, csak létszámban van eltérés. Adja Isten, hogy a Családpasztorációs Szolgálat még sok ilyen alkalommal buzdítsa a családokat az értékfelismerésben, -közvetítésben, és hogy bátran tegyenek tanúságot a földi mennyországról a hit-remény-szeretet jegyében!

Balázs Erzsébet Emese

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.
Ha valaki megkérdezte, hogy van, azt válaszolta:
- "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem."
Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:
- "Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Sándor azt válaszolta:
- "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását, vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." - "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe. - "De, egyszerű. - mondta Sándor - az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed." Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta:
- "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. - "Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." - "Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. Sándor folytatta:
- "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: Halott ember. És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." - "Mit csináltál?" - kérdeztem tőle. - "Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom." Mély levegőt véve visszaordítottam:
- "A gravitációra! Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásának is. Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.

"Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy lélekben legyetek egyek Fiammal. Hívlak titeket, hogy az imádság és a szentmise által, amikor Fiam különös módon egyesül veletek, próbáljatok meg olyanná lenni, mint Ő; ti is legyetek készek úgy, ahogyan Ő mindig Isten akaratát teljesíteni, nem pedig a sajátotok beteljesülését keresni. Mert gyermekeim, Isten akaratából vagytok, léteztek, Isten akarata nélkül semmik vagytok. Édesanyaként azt kérem tőletek, hogy életetekkel beszéljetek Isten dicsőségéről, mert ily módon az Ő akarata szerint önmagatokat is megdicsőítitek. Minden felebarátotok iránt tanúsítsatok alázatot és szeretetet. Ezen alázat és szeretet által Fiam megmentett benneteket és megnyitotta számotokra a Mennyei Atyához vezető utat. Kérlek benneteket, nyissatok utat a Mennyei Atya felé mindazok számára, akik még nem ismerték meg és nem nyitották meg szívüket az Ő szeretetére. Életetekkel nyissatok utat mindazok számára, akik még tévelyegnek az igazság keresésében. Gyermekeim, olyan apostolaim legyetek, akik nem éltek hiába! Ne felejtsétek el, hogy majd a Mennyei Atya elé kell állnotok és számot kell adnotok önmagatokról. Legyetek készen! Újra figyelmeztetlek benneteket, imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, akiknek megáldotta a kezét,   és akiket nektek ajándékozott. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek."

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)

Hogy jobban megérthessük az e havi igét, figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények hatására született. Azokban a közösségekben, amelyekhez Jakab apostol a levelét intézte, több nehézség adódott: botrányok, társadalmi megkülönböztetés, a vagyon önző kezelése, a munkások kizsákmányolása, inkább a szavakra, mint a tettekre épülő hit stb. Mindez neheztelést és ellentétet váltott ki közöttük, és elégedetlenséget szült az egész közösségben.
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Tehát már az apostolok idejében is észre lehetett venni azt, amit ma is látunk közösségeinkben: hitünket élve gyakran nem azok a legnagyobb nehézségek, amelyek kívülről, azaz a világból érkeznek, hanem azok, amelyek belülről származnak, bizonyos helyzetekből és a testvérek viselkedéséből, amikor nem a keresztény ideál szerint élnek. Ez pedig rossz közérzetet, bizalmatlanságot és csüggedést eredményez.
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Ezek a súlyos vagy kevésbé súlyos ellentmondások és következetlenségek abból fakadnak, hogy nem mindig világos a hitünk, és még nagyon tökéletlen bennünk a szeretet az Isten és a felebarát iránt. A keresztény első reakciója mégsem lehet türelmetlenség vagy könyörtelen ítélet, hanem csak az, amit Jézus tanít. Ő türelmes várakozást, megértést és irgalmat kér, ami segíti kifejlődni a belénk vetett jó magját, ahogy ezt a konkolyról szóló példabeszédében is magyarázza. (Mt 13,24-30.36-43)
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Hogyan éljük tehát e hónap igéjét? Ugyanis a keresztény élet egyik súlyos problémáját tárja fel előttünk. Mi is különböző közösségekhez tartozunk (családhoz, plébániához, egyesülethez, munkahelyi közösséghez, civil szervezethez), sok mindent tapasztalunk, ami szerintünk nem helyes: az emberek temperamentuma, látásmódja, cselekvésmódja, következetlensége, ami fájdalommal tölt el és visszautasítást vállt ki belőlünk.
Íme, mindez alkalom lehet arra, hogy jól éljük a hónap igéjét. Ahelyett, hogy zúgolódnánk vagy ítélkeznénk – ahogy kísértésünk támadhat rá –, türelmesnek és megértőnek kell maradnunk, és csak ezt követően igazíthatjuk ki egymást, amennyire lehetséges. Azzal pedig mindenképp a kereszténységről teszünk tanúságot, ha az esetleges szeretetlenségre és az odaadás hiányára a mi nagyobb szeretetünkkel és odaadásunkkal válaszolunk.

Chiara Lubich
(Forrás: fokolare.hu)

Túrmezei Erzsébet: Feltámadt!

Egy édes titkom van nekem.
Fénnyel betölti életem,
mosolyra nyitja számat:
a Megváltó feltámadt!

Nem, nem maradt a sír ölén.
Ujjongok az örömtől én,
hisz nem vagyok már árva.
Nincs többé sírba zárva.

Velem van nappal, éjjelen.
Mindig velem, mindig velem.
Az úton Ő vezérel
oltalmazó kezével.

Virágok, illatozzatok!
Húsvéti, tiszta fény ragyog
elűzve minden árnyat:
a Megváltó feltámadt!

"Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak benneteket, hogy vegyétek kezetekbe szeretett Fiam, Jézus keresztjét és elmélkedjetek az ő szenvedéséről és haláláról. Szenvedéseteket egyesítsétek az ő szenvedésével és győzni fog a szeretet, mert Ő, aki a szeretet, szeretetből önmagát adta, hogy megmentsen mindnyájatokat. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, míg szeretet és béke nem uralkodik szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Kányádi Sándor, a versről mondott gondolatába kapaszkodva, - mely szerint „a vers az, amit mondani kell” - fogalmazott így Tamás József püspök, a Mária Rádió hetedik születésnapja alkalmából bemutatott hálaadó szentmisén. Március 16-án, szombaton Csíkszentdomokoson találkozott az a több száz zarándok, akik kegyelmet kérve, ünnepelni indultak Márton Áron püspök szülőfalujába. A helybeliek szívélyes fogadtatása emlékezetes marad mindannyiunk számára: ahogyan a település útkereszteződéseiben állva célba érésünket segítették, majd a kisebb nagyobb járművekből kiszállókat fogadták és kísérték be a polgármesteri hivatal nagytermébe. Itt a közös déli imádságot követően Ferencz Alajos polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd kezdetét vette Lázár Csilla a boldogemlékű püspökről tartott előadása. A vetítéssel összekapcsolt beszéd közben, mindannyiunk örömére felcsendült a szeretett püspök hangja, archív felvételről. A zarándokok számára lehetőség nyílt az emlékmúzeum megtekintésére is.
14 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amelyet Ft. És Nm. Tamás József püspök atya celebrált, a szentbeszédben pedig Ft. Csató Béla csíkszentkirályi plébános szólt a jelenlevőkhöz, valamint az éter hullámain keresztül bekapcsolódó rádióhallgatókhoz, megköszönve azt, hogy „kiimádkozták őt a kórházból”. Emlékezetes látvány volt a szentély egyszerű, beszédes díszítése: az oltár előtt elhelyezett régi lámpás rádió, rajta hét, égő gyertyával, mellette pedig az ablakon bekukucskáló nap fényétől megvilágított Márton Áron festménnyel. Felemelő volt az ének, Fórika Attila kántor és a kórus szolgálata. Mindez ahhoz segített hozzá, hogy a zsúfolásig megtelt templomban figyelmünk ne a kényelmetlenségekre irányuljon, hanem egyedül a Jóistenre. Őrá, Akinek hálánkat vittünk... Őrá, Akinek segítségét kértük életünk nehézségeinek megoldásában... Lábaihoz tehettük szándékainkat jelképesen is, a Jézus Szíve oltár elé elhelyezett lezárt dobozba, amelyet a szentmise keretén belül, a felajánlás szertartásához kapcsolva Tamás József püspök atya vett át, és őrzi bizonyítékként mindaddig, amíg újabb imameghallgatás nem történik, Márton Áron püspök boldoggá avatását segítendő. A szentmise végén Szatmári Ferenc elnök mondott köszönetet, és bíztatott a helytállásra az egyház tanításához hűséges szolgálatban.
A Mária Rádió valamennyi munkatársa és hallgatója nevében megköszönjük a csíkszentdomokosi közösségnek, hogy ilyen széppé tették közös, családi ünnepünket. Égi Édesanyánk áldása kísérje tovább mindannyiunk életét és szolgálatát, a Mária Rádió nagycsaládjának minden egyes, értékes tagját!

Serbán Mária

A Szent Péter téren tartott ünnepélyes szentmise keretében, Ferenc pápa megkezdte péteri szolgálatát. Szentbeszédében többször is hangsúlyozta, hogy válljunk egymás és az egész teremtett világ örzőivé.


Hatalmas tömeg gyűlt össze, a világ minden tájáról azért, hogy Ferenc pápával együtt ünnepeljenek, amikor megkezdi péteri szolgálatát. A szertartás előtt a szentatya a pápamobilon körbejárta a teret és üdvözölte a jelenlevőket. A kicsinyek és az elesettek iránti mélységes szeretetét bizonyítja, hogy többször megállt, és gyerekeket vagy fogyatékkal élő személyt ölelt magához, csókolt meg.

Miután köszöntötte a tömeget, a pápa visszavonult a Szent Péter bazilika sekrestyéjébe, ahol magára öltötte a liturgikus öltözetet. A szertartás Szent Péter sírjánál kezdődött, ahol a szentatya a kiséretében levő bíborosokkal és a keleti katólikus egyházak képviselőivel együtt imádkozott. Szent Péter sírjánál őrzik a pápai szolgálat két jelképét, a gyűrűt és a palliumot, amelyet a szertartás során átnyújtanak az egyházfőnek. Ezt követően körmenetben vonult a szentatya a bíborosokkal és a koncelebráló papsággal a Szent Péter térre, ahol az ünnepi szentmisét mutatták be.

Ferenc pápa homiliájában példaképként állította Szent Józsefet mindannyiunk elé, aki úgy őrzi a rábízottakat, hogy közben figyel az Isten szavára, engedi, hogy az ő akarata teljesedjék. Majd felhívta minden jóakaratú ember figyelmét arra, hogy ezt a magatartást nekünk is gyakorolnunk kell, őrizzük nemcsak egymást, hanem az egész teremtett világot, ahogyan Assisi Szent Ferenc is tette. „Őrizni az embereket, gondoskodni mindenkiről, minden emberről, szeretettel, különösen a gyermekekről, az öregekről, azokról, akiknek élete a leginkább törékeny, és akik gyakran szívünk peremére szorulnak. Gondoskodni egymásról a családban: a házastársak kölcsönösen őrzizzék egymást, a szülők pedig gondoskodjanak gyermekeikről, majd idővel a gyermekek váljanak szüleik őrzőivé. Őszintén megélni a barátságokat, ami azt jelenti, kölcsönösen megőrizzük egymást a bizalomteli közelségben, a tiszteletben, a jóban. Lényegében minden az ember őrzésére lett bízva, ez a felelősség mindenkit érint. Legyetek Isten ajándékainak őrzői!”- mondta Ferenc pápa. Beszédében azt is elmondta, hogy Péter utódjának is a Szent József-i magatartást kell gyakorolnia, ki kell tárnia karját, hogy megőrizze Isten egész népét, különösen figyelve a legkisebbekre, a leggyengébbekre.

Végül Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fejezte be homíliáját: „Kérem Szűz Mária, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent Ferenc közbenjárását, hogy a Szentlélek kísérjen el szolgálatom során, nektek pedig azt mondom: imádkozzatok értem! Ámen.”

Mindenható Istenünk, aki folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban
Ferencet adtad Egyházad élére.
Add, hogy Ferenc pápa legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy az új pápa minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket.
Ajándékozd meg őt bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy az örök élet felé vezessen minket szavával és példájával!

Van pápa! Fehér füst szállt fel 2013 március 13-án este hét óra után pár perccel a Sixtus-kápolna kéményéből, és megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai.
Krisztus 266. helytartója, az eddigi Buenos Aires-i érsek, 76 éves. Az új szentatya a Ferenc nevet választotta, első alkalommal az egyház kétezer éves történetében, mint ahogy az is egyedi, hogy az új pápa latin-amerikai és jezsuita.

A névválasztással Bergoglio nemcsak a szegények támogatására utalhat, hanem Assisi Szent Ferencnek az egyház újjáépítését célzó törekvéseire is. A jeszuita rend egyik alapítója is a Ferenc nevet viselte, aki a távoli területeken élők megszólítását tartotta fő feladatának.

Jorge Mario Bergoglio, I. Ferenc pápa 1936 december 17-én született Buenos Airesben. Vegyészipari középiskolát végzett, majd a papi hívatást választotta. 1969 december 13-án szentelték pappá. 1973-ban tette le örök fogadalmát a jezsuita rendben. .
Boldog II. János Pál pápa 1992 május 20-án nevezte ki Buenos Aires segédpüspökévé, 1997-ben a főváros koadjutor érsekévé választották, majd 1998-ban elődje halála után megkapta az érseki tisztséget.
2001 február 21-én kreálta bíborossá Boldog II. János Pál pápa.

„Kedves testvérek! Jó estét!” ezekkel a szavakkal kezdte I. Ferenc pápa első nyilvános beszédét , a Szent Péter téren összegyűlt hívek előtt. Ezt követően megköszönte a fogadtatást, és kérte a jelenlevőket, hogy közösen imádkozzanak XVI. Benedek emeritus pápáért, kérve rá az Úr áldását.

Beszédében hangsúlyozta a szeretet és a testvégiség fontosságát: „Most kezdjük ezt az utat, a püspök és a nép útját, a római egyház útját, amely elől jár a szeretetben. Ez a testvériség, a szeretet, az egymás közötti bizalom útja. Mindig imádkozzunk egymásért, az egész világért, hogy megvalósuljon a testvériség.”

Ezután a protodiakónus bíboros bejelentette, hogy mindazok, akik az új kommunikációs eszközök segítségével a szentatya áldását fogadják, az egyház által megfogalmazott feltételek mellett teljes búcsút nyerhetnek. Ferenc pápa kérte a jelenlevőket, hogy mielőtt áldásban részesülnek, imádkozzanak őérte, hogy áldja meg őt a Mindenható Isten.

A szentatya az áldás után ismét kifejezte háláját a fogadtatásért és ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Hamarosan találkozunk. Holnap a Szűzanyához fohászkodom, hogy őrizze meg egész Rómát. Jó éjszakát és jó pihenést kívánok.”

Az új pápa a megválasztás utáni napon du. 5 órától szentmisét mutat be a Sixtus-kápolnában a bíborosokkal együtt.
Pénteken de. 11 órától audiencián fogadja a konklávé tagjait és a nem pápaválasztó bíborosokat is.
Szombaton szintén de. 11 órától a sajtó képviselőit fogadja audienciára.
Ferenc pápa vasárnap délben Úrangyala-imádságot mond a Szent Péter téren.
A szentatya március 19-én foglalja el Szent Péter székét a Vatikánban.

A hit évében zarándokoljunk együtt Csíkszendomoksra, imádkozzunk együtt Márton Áron boldoggáavatásáért, kérjük bizalommal a hit emberét, járjon közbe népéért!

Adjunk hálát közösen a Mária Rádióért, közös múltunkért, köszönjük meg a hét évet!

Program: Március 16, Csíkszentdomokos

10.00 Látogatható a Márton Áron Múzeum, Csikszentdomokos, Alszeg u. 1762 sz
12.00 Hallgatói találkozó a csíkszentdomokosi a polgármesteri hivatal nagytermében
Közösen végzett Úr Angyala
Lázár Csilla előadása Márton Áron püspökről
14.00 Ünnepi hálaadó Szentmise a csíkszentdomokosi plébániatemplomban
A Szentmisét pontifikálja Nm és Ft.Tamás József püspök úr
Homiliát mond Ft., Msgr Csató Béla, csíszentkirályi plébános

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

„Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül”
Márton Áron

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. Idei levelét XVI. Benedek pápa A szeretetben való hit szeretetet ébreszt címmel fogalmazta meg.

„Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16)

Kedves Testvéreim!

A nagyböjti időszak a Hit évében értékes alkalmat kínál nekünk, hogy a hit és szeretet kapcsolatáról elmélkedjünk: arról, hogy milyen kapcsolat van az Istenben, Jézus Krisztus Istenében való hit és a szeretet között, amely a Szentlélek működésének gyümölcse és amely vezet minket az Istennek és másoknak való odaadás útján.

1. A hit mint válasz Isten szeretetére

Már az első enciklikámban megfogalmaztam néhány gondolatot, hogy felismerjük, milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz e két teológiai erény, a hit és a szeretet. János apostol alapvető megállapításából kiindulva: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16), emlékeztettem arra, hogy „a keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad. … Ezek után a szeretet azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10), többé már nemcsak egy ’parancsolat’, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk.” (Deus caritas est, 1.) A hit azt jelenti, hogy minden képességünkkel személyesen ragaszkodunk az ingyenes és „szenvedélyes” szeretet kinyilatkoztatásához, amellyel Isten szeret bennünket, és amely Jézus Krisztusban mutatkozik meg teljesen. A Szeretetistennel való találkozás nemcsak a szívünket, hanem az elménket is bevonja ebbe a válaszadásba: „Az élő Isten megismerése út a szeretet felé, s amikor a mi akaratunk igent mond az Ő akaratára, ez az igen egyesíti az értelmet, az akaratot és az érzelmet a szeretet mindent átfogó aktusában. Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs ’készen’, nincs befejezve” (uo. 17.). Ebből ered, hogy minden kereszténynek és legfőképpen a karitatív tevékenységgel foglalkozóknak szüksége van a hitre, az Istennel való találkozásra Krisztusban, „mely fölébreszti bennük a szeretetet, és megnyitja szívüket a felebarát számára úgy, hogy számukra a felebaráti szeretet már nem egy kívülről rájuk erőltetett parancs, hanem a hitük következménye, mely a szeretetben tevékeny” (uo. 31, a). A keresztény olyan ember, akit meghódított Krisztus szeretete, és ettől a szeretettől ösztönözve – „Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14) – mélyen és konkrétan nyitott a felebaráti szeretetre (vö. uo. 33.). Ez a magatartás mindenekelőtt annak tudatából születik meg, hogy az Úr szeret minket, megbocsájt nekünk, sőt még szolgál is bennünket. Lehajol, hogy megmossa az apostolok lábát, és feláldozza magát a kereszten, hogy Isten szeretetébe vonzza az emberiséget.

„A hit bemutatja nekünk Istent, aki a Fiát adta értünk, és csalhatatlan bizonyosságot ad arról, hogy igaz: Isten szeretet! … A hit Isten szeretetének befogadása, mely szeretet Jézus kereszten átszúrt szívében nyilvánult meg, és szeretetet hoz létre. Ez az a fény – végső soron az egyetlen –, mely ezt a sötét világot újra meg újra megvilágosítja, és erőt ad nekünk az élethez és a tevékenységhez.” (uo. 39.) Mindebből megértjük, hogy a keresztényekre jellemző sajátos magatartás valóban a „a hitben megalapozott és hittel megformált szeretet” (vö. uo. 7.).


2. A szeretet mint a hitben való élet

Az egész keresztény élet nem más, mint válaszadás Isten szeretetére. Az első válasz éppen a hit: ahogyan teljes rácsodálkozással és hálával befogadunk egy rendkívüli, isteni kezdeményezést, mely megelőz és buzdít minket. A hit „igenlő” válasza az Úrral való barátság csodálatos történetének kezdetét jelenti, amely megtölti létünket és teljes értelmet ad neki. Isten azonban nem elégszik meg azzal, hogy befogadjuk ingyenes szeretetét. Ő nemcsak szeret minket, hanem magához is akar vonzani és olyan mélyen átformálni, hogy Szent Pállal együtt azt mondhassuk: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem (vö. Gal 2,20).

Amikor teret engedünk Isten szeretetének, hasonlóvá válunk hozzá, részesei leszünk magának a szeretetének. A szeretetére való megnyílás azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy Ő éljen bennünk és vezessen minket, hogy Vele és Benne szeressünk, és úgy szeressünk, mint Ő. Hitünk csak így válik valóban tevékennyé a szeretetben (vö. Gal 5,6), és Ő így fog bennünk maradni (vö. 1Jn 4,12).

A hit azt jelenti, hogy megismerjük az igazságot és ragaszkodunk hozzá (vö. 1Tim 2,4); a szeretet pedig azt, hogy az igazságban „járunk” (vö. Ef 4,15). A hit által belépünk az Úrral való barátságba; a szeretet révén pedig éljük és tápláljuk ezt a barátságot (vö. Jn 15,14 köv.). A hit által tudjuk befogadni az Úr és Mester parancsolatát; a szeretet pedig megadja a boldogságot, ha gyakorlatra váltjuk (vö. Jn 13,13-17). A hitben Isten gyermekeiként születtünk (vö. Jn 1,12 köv.); a Szentlélek gyümölcseként pedig a szeretet segít, hogy konkrétan kitartóak maradjunk az istengyermekségben (vö. Gal 5,22). A hit által fel tudjuk ismerni azokat az ajándékokat, amelyeket a jó és nagylelkű Isten ránk bíz; a szeretet pedig gyümölcsözteti ezeket (vö. Mt 25,14–30).


3. A hit és a szeretet közötti felbonthatatlan összefonódás

Az eddig mondottak fényében világos, hogy sosem választhatjuk el egymástól hitet és a szeretetet, és sosem állíthatjuk őket szembe egymással. Ez a két teológiai erény erősen összetartozik, és tévedés lenne közöttük ellentétet vagy egyfajta „dialektikát” látni. Egyrészről ugyanis nagyon korlátozó az a magatartás, amely annyira határozottan a hit prioritására és döntő erejűségére helyezi a hangsúlyt, hogy alábecsüli, és szinte leértékeli a konkrét, karitatív tetteket, és pusztán általános humanitárius tevékenységnek tekinti azokat. Másrészről viszont az a nézet is korlátozó, amely a szeretet és tevékeny szeretet túlzott felsőbbségét vallja, azt gondolva, hogy a tettek helyettesítik a hitet. Az egészséges lelki élethez szükséges, hogy egyaránt óvakodjunk a fideizmustól és az erkölcsi aktivizmustól is.

A keresztény létünk abban áll, hogy folyamatosan felmegyünk az Istennel való találkozás hegyére, majd onnan leereszkedünk, és magunkkal hozzuk az onnan fakadó szeretetet és erőt, hogy magának Istennek a szeretetével szolgáljuk testvéreinket. A Szentírásban látjuk, hogy az apostolok buzgósága az evangélium hirdetése iránt, amely hitet fakaszt, milyen szorosan kötődik a karitatív gondoskodáshoz, a szegények szolgálatához (vö. ApCsel 6,1–4). A szemlélődésnek és a tevékenységnek – amit valamiképpen Mária és Márta alakja szimbolizál az evangéliumban – az Egyházban egymás mellett kell léteznie és egymást kiegészítenie (vö. Lk 10,38–42). Az elsőbbség mindig az Istennel való kapcsolaté, az igazi evangéliumi megosztásnak pedig a hitben kell gyökereznie (vö. Katekézis és általános kihallgatás 2012. ápr. 25.) Előfordul, hogy a „szeretet” (karitász) kifejezést úgy próbáljuk körülírni, hogy az szolidaritást vagy egyszerű humanitárius segítséget jelent. Fontos azonban emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő. Ahogy Isten szolgája VI. Pál pápa írja a Populorum Progressio kezdetű enciklikában: Krisztus hírüladása az emberi fejlődés első és legfőbb tényezője (vö. 16.). Isten irántunk való szeretetének az eredendő, megélt és hirdetett igazsága az, hogy megnyitja létünket ennek a szeretetnek a befogadására és lehetővé teszi az emberiség és minden ember teljes fejlődését (vö. Caritas is veritate enciklika, 8.).

Lényegében minden a Szeretetből indul ki, és minden a Szeretet felé törekszik. Isten ingyenes szeretetét az evangélium hirdetésén keresztül ismertük meg. Ha hittel fogadjuk be, megkapjuk azt az első és elengedhetetlen kapcsolatot az istenivel, amely által „bele tudunk szeretni a Szeretetbe”, hogy aztán Benne maradjunk és örömmel tovább adjuk másoknak is.

Szent Pál efezusiakhoz írt levelének egyik kifejezése az, amely talán a legjobban kifejezi a hit és a karitatív tevékenységek kölcsönös viszonyát: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk” (2,8–10). Ebből megértjük, hogy az egész megváltó kezdeményezés Istentől jön, az Ő kegyelméből, a megbocsájtásából, melyet befogadunk a hitben. Ez a kezdeményezés távol áll attól, hogy korlátozza szabadságunkat és felelősségünket, inkább hitelessé teszi ezeket és a karitatív tettek felé irányítja. Ezek nem elsősorban emberi erőfeszítések gyümölcsei, amiből érdem származna, hanem a hitből születnek, a kegyelemből fakadnak, melyet Isten bőségesen felkínál. A hit tettek nélkül olyan, mint egy fa gyümölcsök nélkül: ez a két erény kölcsönösen egymást feltételezi. A keresztény életre vonatkozó hagyományos útmutatásokkal a nagyböjt éppen arra hív minket, hogy tápláljuk hitünket Isten igéjének figyelmesebb és kitartóbb hallgatásával, a szentségekhez járulással, ugyanakkor arra is hív, hogy a böjt, a bűnbánat és az alamizsna konkrét gyakorlásával is növekedjünk a szeretetben Isten és a felebarát iránt.


4. A hit elsőbbsége, a szeretet elsősége

Mint Istennek minden ajándéka, így a hit és a szeretet is ugyanannak az egyetlen Szentléleknek a működéséhez vezetnek vissza (vö. 1Kor 13), ahhoz a Lélekhez, mely bennünk azt kiáltja „Abba! Atya! (Gal 4,6), és aki azt mondatja velünk: „Jézus az Úr!” (1Kor 12,3) és „Marana tha!”, „Jöjj el, Uram” (1Kor 16,22; Jel 22,20).

A hit, amely ajándék és válasz, úgy ismerteti meg velünk Krisztus igazságát, mint a megtestesült és megfeszített Szeretetet, mint teljes és tökéletesen ragaszkodást az Atya akaratához és mint a felebarát iránti végtelen isteni irgalmat; a hit belevési szívünkbe és elménkbe azt a szilárd meggyőződést, hogy ez a Szeretet az egyetlen valóság, amely győz a rossz és a halál felett. A hit arra hív minket, hogy a remény erényével tekintsünk a jövőre, és bizalommal várjuk, hogy Krisztus szeretetének győzelme eljusson a beteljesedésére. A szeretet (karitász) maga léptet be minket Isten szeretetébe, amely Krisztusban mutatkozott meg; e szeretet által tudunk személyesen és egész létünkkel csatlakozni ahhoz az önajándékozáshoz, ahogyan Jézus teljesen és fenntartások nélkül az Atyának és embertársainak adta önmagát. Kiárasztva bennünk a szeretetet, a Szentlélek részesít bennünket Jézus sajátos odaadottságában: az Atya iránti fiúi és minden ember iránti testvéri odaadásában.

E két erény között fennálló kapcsolat hasonlít az Egyház két alapvető szentsége közötti kapcsolatra: a keresztség és az eucharisztia kapcsolatára. A keresztség (sacramentum fidei) megelőzi az eucharisztiát (sacramentum caritatis), azonban arra irányul, amely a keresztény út teljességét jelenti. Ehhez hasonlóan a hit megelőzi a szeretetet, de csak akkor bizonyul igazinak, ha a szeretet koronázza meg. Minden a hit alázatos befogadásából indul ki („tudjuk, hogy Isten szeret bennünket”), de mindennek a szeretet igazságára kell eljutnia („tudni szeretni Istent és a felebarátot”), amely örökké megmarad mint valamennyi erény beteljesedése (vö. 1Kor 13,13).

Kedves testvérek! Ebben a nagyböjti időszakban, amikor a kereszt és a feltámadás eseményének ünnepére készülünk, amelyben Isten szeretete megváltotta a világot és bevilágította a történelmet, azt kívánom mindnyájatoknak, hogy éljétek át ezt az értékes időszakot, élesszétek fel hiteteket Jézus Krisztusban, hogy belépjetek szeretetáramába, amellyel szereti az Atyát és minden testvérét, akikkel találkozunk életünk során. Ezért imádkozom Istenhez, és kérem mindnyájatokra külön-külön és minden közösségre az Úr áldását.

Vatikán, 2012. október 15.

XVI. Benedek pápa

Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is ott is, hogy lám-lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idősek, nagyon sokan, mindenféle rangú, rendű ember, veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van, tudósokkal, művészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestől egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják. És minderre, – döbbenten látom, – hogy szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való!! Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt!! Feltúrják a pöcegödröket, elébányásszák évszázadok távlatából is a legkisebb rosszat, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől, az alkotó, becsületes munkától. Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja!! A mindent tagadó, Isten művét ócsárló Sátán adja ezt a hangot a világot szidó ember szájába, és sajnos ők gondolkodás nélkül fújják, az éktelen hamis szöveget!! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a Virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó, Isten szép ajándékaiból, mert ö a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, várják az önként vállalt semmittevésben az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddő siránkozásban való megsemmisülést, egyszóval a teremtő Isten kudarcát.
Én hiszek ebben a csodálatos világban!
A tudósok szerint talán 14 milliárd évvel ezelőtt egy maréknyi anyag ősrobbanásából keletkezett a kozmosz, a parányi részecskék egymásra találásából, közösségéből született 4-5 milliárd évvel ezelőtt a naprendszerünk, e földgolyó, mely bár irdatlan sebességgel száguld a világűrbe, mégis békés otthona tudott lenni az életnek, az emberiségnek. Csodásan feltarisznyált világunkban, az ember megtalálta mindazt, mi álmai valóra váltásához szükséges, vasércet, rezet, kőolajat, így szép autókat, repülőket készítve munkánk könnyebb, meglátogathassuk egymást. Bölcs okos mérnökeink munkája kitermeli a föld mélyéből a gázt, hogy praktikus kis kazánok jóvoltából akár egyetlen csomag gyufával átvészeljük a hideg telet... És folytathatnám e szemünk előtt egymásból születő csodák végtelen láncolatának dicséretét, de inkább alázattal leborulok Jézus Krisztus előtt aki kétezer éve nyugtatva, bátorítva így szólt hozzánk: „Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom!" (Jn. 5,17) Igen, én hiszek a jósággal, szeretettel munkálkodó Istenben, hiszem, hogy e földnevű projektjét nem azért indította el, hogy majd egyszer fáradt kezéből kicsúszva visszahulljon az a semmibe. Ő erős kézzel vezet ma is bennünket, világunk megannyi szép vonásán ott ragyog gondoskodó szeretetének a kéznyoma. Ma is hív, bátorít, hogy társai legyünk, vele együtt teremtsük tovább szép világunkat, keresünk irányt a semmiből induló, hosszú utat megtett emberiségnek a következő lépéseihez. Ő azt akarja, hogy találjunk megoldásokat, válaszokat, mert mindig van tovább, van olyan megoldás, mely mindnyájunknak jó, járható út! Igen, hihetetlen hosszú, és csodálatos az az út, melyet maga az élet bejárt e pár milliárd év alatt, nekünk hinnünk kell, hogy még csodálatos távlatok vannak az emberiség előtt. Létünk nem egy vakvágányon vánszorgó, tehetetlen korlátok közé zárt vergődés, nincs előttünk a szárnyalásunkat megtörő áttörhetetlen plafon. Persze, hogy a bennünket bátorító, vigasztaló Isten kudarcára fogadó gonosz megtesz mindent, hogy elbizonytalanodva megtorpanjunk, hogy a megoldást kereső párbeszédek hangját átvegye az acsarkodó gyűlölködés, és a jókedvű munkás hétköznapokat felváltsa a haragtól izzó, egymás torkának eső emberek véres őrjöngése.
Olyan rossz ez a világ?! Kitudná megmondani, hogy ma hány lélek él az emberek irgalmából? Lám ez a rossz világ eltartja a széthullott családok gyermekeit, meleg otthont ad, ruhát, tanszert, mindennapi betevő falatot biztosít nekik, és megszervezi, hogy főiskolára, egyetemre járhassanak. Könyörgünk a gyermekeknek, hogy méltóztassanak tanulni, felnőni oda, hogy saját lábukra állva, önálló életet kezdhessenek. A történelmet ismerő ember előtt világos, hogy hatalmas lépéseket tettünk, teszünk a demokrácia felé, még a mi térségünkben, itt a Balkánon is, hisz nap mind nap élhetőbb ez a világ. Szidjuk az Erdélyi kisebbségi sorsot, pedig még az eldugott kis szórvány falvainkban is az állam magyar nyelven akár egyetlen gyerek számára is fenntart iskolát, fizeti a tanítót, tanárt, hogy nyitogassa a gyermek előtt az ismeretek, a tudás ajtaját, anyanyelvén. Polgármesterek bizalommal felhívnak, és szinte könyörögve kérik, hogy egy egy történelmi épületet, kaszárnyát vegyünk át, segítenek mindenben, hogy az szépen felújítva otthona lehessen a bajba került gyermekeknek, fiataloknak. Egy pár hónappal ezelőtt ott álltunk Szalontán egy szépen felújított gyermekvédelmi központ előtt, hogy Isten áldását kérjük a munkánkra és átadjuk a gyermekeknek. Akkor és ott mondtam, a város polgármestere, a térségnek parlamenti képviselője előtt, hogy soha semmilyen szín alatt nem hittem volna még tíz évvel ezelőtt sem, hogy megérhetem azt, hogy egy hajdani magyar huszárlaktanyát, melyben évtizedekig román katonák laktak, ingyen átadják a gyermekeinknek. És megtörtént a csoda, sőt még támogatást is adtak Bukarestből, teljesen hivatalosan, hogy szépen felújítsuk az épületeket, és abban Isten nevét segítségül híva, anyanyelvünkön gyermekvédelmi otthont indítsunk be! Ott álltunk némán, és körülöttünk, a hajdani kaszárnya udvarán több mind száz gyermek szaladgált, játszadozott, mert a háború fészkéből, a katonák békésen visszavonultak, és mi Isten nevében létrehozhattuk a Béke Királynőjéről elnevezett gyermekvédelmi központot. Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Természetes, hogy az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel, és kemény kitartó munkával képesek vagyunk megoldani. Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkező művészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és őseink hitét hirdető papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezető Istenünk előtt. Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította végezze a tőle telhető legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitűség kivegye kezünkből a mindennapi feladatokat. A diák tanuljon, képezze magát, bontakoztassa ki testéből, szellemi adottságaiból a legtöbbet maga és a testvérei örömére. És mi felnőttek, seperjük tisztára a saját portánkat, mindenki a maga munkáját végezze, ahogyan a testünkben is a szervek, sejtek végzi mindegyik a maga sajátságos dolgát, bízva abban, ki az életet adta, az jóvégre is tudja vinni mindazt mit elkezdett. Gondviselő Istenünkre számíthatunk, ha bízunk benne, és dolgozunk, hiszem, hogy lesz népünknek, itt Erdélyben autonómiája, és megmarad egységes fejlesztési régiónak a Székelyföld.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

(Forras: erdely.ma)

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.