2014. március 30., vasárnap: NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA
(Climacus Szent János)
1Sám 16,1b.6-7.10-13a; Zs 22; Ef 5,8-14; Jn 9,1-41
Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt, ami a szívben van
Nagyböjti útkeresés, az emberi élet hétköznapjainak vakságából. Jézus megkönyörül a vakon született emberen. Olyanon, aki betegségéből soha nem remélhetett gyógyulást... A nagyböjti időszak minket is elgondolkodtat: mennyire homályosította el szemünket a "világ hamis ragyogása?" Hányszor érezzük úgy, hogy bántja szemünket a sok rossz, amit akarva-akaratlanul meglátunk, megnézünk. Uram, add, hogy lássunk! Ne csak a környezetünket, hanem az utat, és a végén Téged! "Hiszek Uram!" – kiáltotta a vak ember, gyógyulása után...
Ez a koldus ott ült a sarkon, és bizonyára sokan, sokfélét adtak neki. Pénzt, élelmet, valamit, amivel elviselhetővé tették életét. Jézus odalép, s nem pénzt dob oda, hanem felemeli, talpra állítja, hogy ezután már önmagáról tudjon gondoskodni. Minket is így akar segíteni. Hitre, bizalomra és bátorságra nevel minket. Segít, amikor nem alamizsnára, hanem a nehézségek és kísértések között inkább egy jó barátra van szükségünk. Segít és példát mutat, hogy tudjunk mi is ilyenek lenni embertársaink felé. Ne csak a "felületi segítséget" nyújtsuk, hanem emeljük föl szívüket, életüket, bátorítsuk és öntsünk beléjük hitet, bizalmat, hogy újra meglássák az Isten szép és derűs világát, elhagyva az önmagába zárkózott sötétséget. Jézusunk! Mi is hiszünk Benned! Tudjuk, hogy már annyiszor nyitottad fel szemünket, hogy el ne essünk, hogy Feléd tartsunk. Kérünk segíts minket utunkon, s követünk Téged keresztünkkel!
Leave a Comment