Nagyböjti elmélkedések minden napra – 2014. ápr. 13.

2014. április 13., vasárnap: VIRÁGVASÁRNAP
(Szent I.Márton)
Iz 50,4-7; Zs 21; Fil 2,6-11; Mt 26,14 – 27,66
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít

Szent Pál azt írta a Filippiekhez címzett levelében, hogy Krisztus Istennel való egyenlőségét nem tartotta zsákmánynak, amihez görcsösen kellene ragaszkodnia. Ezért is vállalta a kiüresedést, ami átmeneti. A zsákmány eredendően nem a miénk, nem szolgáltunk rá, önkényes döntéssel tesszük a magunkévá, akármi is legyen. De ezzel még nem biztos, hogy a miénk lesz. El lehet venni, rabolni, idegeníteni dolgokat, személyeket, hatalmat is, de ezzel még nem lesz valami természetszerűen a miénk. A birtokunkban is éppúgy maradhat idegen, nem hozzánk való. A zsákmány ítélete gyakran megfojtja a tulajdont szerzőt. Nem tudja megtartani, fenntartani, talán még életben tartani sem. Jézust, az embert meg lehet fosztani látszólag egy ítélettel az istenségétől, el lehet zsákmányolni tőle az Istenhez tartozó vagy inkább egyedül Istennek kijáró ítélet jogát, de ezzel az együgyűen megszerzett ítélkezéssel az ember nem tud mit kezdeni. 

A Passióban Jézus halála tulajdonképp az ember halála. Zsákmányként elveszünk valamit, ami egyedül Istennél működik, és azt hisszük, mi is tudjuk önállóan használni. Meg lehet ölni Istent úgy, hogy azt hisszük, az élet nélküle is fennmarad, a mi kezünkben és általunk. De nem sokáig. Az ilyen emberi tettnek nincs jövője. Az ember húsvéti felmagasztalása az a kiüresedés volna, amikor a zsákmányként elvett életet szégyenkezve és önkritikusan visszaadjuk Istennek. Mert belátjuk, hogy az Övé. Jézusnál az istenség valóban nem zsákmány, az idő kezdete előtt már az Övé volt. És éppen ezért nem is létezhet Nélküle.

About the author

maradmin

Leave a Comment