Livio atya júliusi üzenete

livio_calisesi.jpg

Kedves barátaim, biztosan észrevettétek, hogy a Mária Rádió a nyári hónapokban is rendszeresen működik, szinte mindig élő adásban szól oly sok ember nagylelkű elkötelezettségének köszönhetően. A rádióhallgatás ebben az időszakban valójában nem csökken, olyan, mint az év többi hónapjában. Aki otthon marad, hallgatja, különösen az idősek és a betegek, de azok is, akik utaznak, és más helyekre mennek, mert a Mária Rádió jelen van szerte az országban.
Ezzel az üdvözléssel szeretnénk először is nyugodt pihenést kívánni, szem előtt tartva a Szűzanya hívását, hogy ezt az időt használjuk ki az imára és az Istennel való találkozásra. Amikor visszavonulunk magunkba, hogy rendet rakjunk az életünkben, akkor az nagy előnyöket jelent nemcsak a léleknek, hanem a testnek is. A munkába való visszatérés kevésbé fárasztó, ha Isten fénye motiválja és világosítja meg.
Mint ahogy ti is gondolhatjátok, ezekben a nyári hónapokban visszaesnek az adományok, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy előre tudjunk haladni. A nyári hónapok költségei pontosan megegyezik a többi hónap költségeivel. Arra kérjük a Mária Rádió nagy családját, hogy ebben az időszakban is továbbra is nyújtson támogatást, hogy mindannyian együtt tudjunk előrehaladni küldetésünkben, hogy segítsünk az embereknek, hogy Istenben megtalálják életük értelmét.
Bízzuk a Szűzanya oltalmára különösen azokat, akik utaznak, hogy védelmezze őket, és őrizze meg őket a bajtól, amiből manapság egyre több van.

Béke Királynője, könyörögj érettünk.

Livio atya

 

About the author

maradmin

Leave a Comment