2017. október 9. - Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Mária Rádiós találkozók
Folytatódnak az októberi önkéntes-találkozók. Ma délután három órától Székelyudvarhelyen, a Szent Pio lelkigyakorlatos házban várjuk önkénteseinket. Holnap két találkozó is lesz: déli egy órától a kézdivásárhelyi Boldog Özséb templom hittantermében, délután fél öttől pedig Sepsiszentgyörgyön, a Szent József templom hittantermében. Október 11-én, szerdán Marosvásárhelyen lesz találkozó délelőtt tizenegy órától a Deus Providebit házban, majd az utolsó helyszín Kolozsvár lesz, ahol október 12-én, csütörtökön délután fél ötre várjuk önkénteseinket a Szent Mihály nőszövetség dísztermében.

Negyven nap az életért Kolozsváron
Szeptember 27-től kezdve zajlik Kolozsváron a 40 nap az életért kampány. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Reggel hét és este hét óra között 40 napon keresztül, hosszabb-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt – vagy lehetőség szerint otthonaikban – imádsággal és böjttel az élet védelméért.

Egymillió csillag a szegényekért
Újra felragyognak az együttérzés csillagai. Idén immár kilencedik alkalommal csatlakozik a romániai Caritas szervezet a szolidaritási akcióhoz, amikor gyertyákkal világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi. Ez az alkalom lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli  adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére, fontos számára a közösség és érdekli a szegény emberek sorsa.
Október 13-án, pénteken este hat és nyolc óra között csatlakozhat minden érdeklődő a következő helyszínek egyikén: Marosvásárhely, Szováta, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely. További helyszínekről a romkat.ro oldalon olvashatnak.

VII. Mária Út konferencia Csíksomlyón
A csíksomlyói Jakab Antal Házban október 13-15. között lesz megtartva a VII. Mária Út Konferencia Zarándoklat, mint a lelki-testi megújulás eszköze! Címmel. A részletes programot megtalálják a www.mariaut.ro oldalon.

Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás országos találkozója Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben október 14-én szervezik meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Találkozót. Meghívott előadó Michelle Moran, a Világiak Pápai Tanácsának tagja Londonból. A program reggel nyolc órakor kezdődik, majd lesz dicsőítés, előadás, tanúságtétel, szentségimádás. A találkozó este hat órakor szentmisével zárul, melyet Tamás József segédpüspök mutat be, szentbeszédet mond Fülöp László miklósvári plébános. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Utógondózói konferencia – Országos találkozó
A Bonus Pastor Alapítvány október 13-15. között, Csíkszeredában tartja az idei év harmadik országos találkozóját, A józanság kultúrája címmel. Helyszín: Csíkszereda, Református imaház (Petőfi u. 5 sz.) Jelentkezni október 10-ig lehet a 0265 254 460-as telefonszámon. Egyéb részleteket a bonuspastor.ro honlapon találhatnak.

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső iránytű programsorozat keretében október 13-án, pénteken este hét órától Laczkó Vass Róbert gyergyóremetei születésű kolozsvári színész, énekes, költő tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében A művész hite. Fogódzók a világot jelentő deszkákon címmel.

Alkotó kezek – alkotás, kreativitás, szépség
A liturgikus terek szépítéséről, a saját erőforrások, értékek felelősségteljes felhasználásáról tartanak képzést Csíkszentdomokoson, a Szent Margit lelkigyakorlatos házban  október 21-én szombaton délelőtt tíz és délután négy óra között. Hívják és várják a papokat, a sekrestyéseket, nőszövetségi tagokat, egyháztanácsosokat, önkénteseket, akik a díszítés, a hirdetőtáblák esztétikai kivitelezéséért felelnek. A résztvevők egyszerű, könnyen kivitelezhető ötleteket kapnak díszítés és szépítés terén, nem kell különösebb művészi tehetséggel rendelkezni. Érdeklődni és jelentkezni október 18-ig lehet György Idánál a 0740-799581 telefonszámon vagy a gyorgyida@gmail.com e-mail címen.

Családos találkozó Kisjenőn
Október 21-én, szombaton, kerül megrendezésre a kisjenői plébánián a Családok Regionális találkozója magyar nyelven. A program délelőtt tíz órakor kezdődik és délután hat órakor zárul. Az előadásokat Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató tartja, aki a Schönstatt családmozgalom tagja, számos könyv szerzője, családok, nevelés kérdéseiben elismert szakember és előadó.  A találkozó témája: Anya- és Apaország – A MI birodalmunk. Az érdeklődők a 0731-847334-es telefonszámon vagy a parocatre@gmail.com e-mail címen iratkozhatnak fel legkésőbb október 18-ig.

Időjárás: A hétvégén Székelyföld magaslataira is elérkezett a tél: a háromszéki Lakóca-tetőn 30 centiméteres a hóréteg vastagsága. A Bucsecs-hegységben az Omu-csúcs környékét 82 centiméteres hóréteg fedi, és vasárnap reggel mínusz 6 fok volt. A News.ro beszámolója szerint a hegyvidéken tartós marad a hideg, és további havazások várhatók.
Ma is sok lesz felettünk a felhő, csak rövidebb időre süthet ki a nap. A nyugati-északnyugati szél ismét többfelé felélénkül. Délután 9-17 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2017. október 09.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében ma Gyergyóditróban, a nagytemplomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Sportnap (nem csak) fogyatékkal élőknek Székelyudvarhelyen
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány idén ötödik alkalommal szervezi meg a sportnapot fogyatékkal élőknek. Ma délelőtt tíz órától várják a székelyudvarhelyi sportcsarnokba a kívülállókat is, akik megtapasztalhatják a sportrendezvény által a kölcsönös bizalmat, és az elfogadást.  Bővebb információ a www.szentgellert.ro honlapon található.

Mária Rádiós találkozók
Folytatódnak az októberi önkéntes-találkozók. Ma délután három órától Székelyudvarhelyen, a Szent Pio lelkigyakorlatos házban várjuk önkénteseinket. Holnap két találkozó is lesz: déli egy órától a kézdivásárhelyi Boldog Özséb templom hittantermében, délután fél öttől pedig Sepsiszentgyörgyön, a Szent József templom hittantermében. Október 11-én, szerdán Marosvásárhelyen lesz találkozó délelőtt tizenegy órától a Deus Providebit házban, majd az utolsó helyszín Kolozsvár lesz, ahol október 12-én, csütörtökön délután fél ötre várjuk önkénteseinket a Szent Mihály nőszövetség dísztermében.

Negyven nap az életért Kolozsváron
Szeptember 27-től kezdve zajlik Kolozsváron a 40 nap az életért kampány. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Reggel hét és este hét óra között 40 napon keresztül, hosszabb-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt – vagy lehetőség szerint otthonaikban – imádsággal és böjttel az élet védelméért.

Egymillió csillag a szegényekért
Újra felragyognak az együttérzés csillagai. Idén immár kilencedik alkalommal csatlakozik a romániai Caritas szervezet a szolidaritási akcióhoz, amikor gyertyákkal világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes égő gyertya a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi. Ez az alkalom lehetőséget teremt mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli  adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére, fontos számára a közösség és érdekli a szegény emberek sorsa.
Október 13-án, pénteken este hat és nyolc óra között csatlakozhat minden érdeklődő a következő helyszínek egyikén: Marosvásárhely, Szováta, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely. További helyszínekről a romkat.ro oldalon olvashatnak.

VII. Mária Út konferencia Csíksomlyón
A csíksomlyói Jakab Antal Házban október 13-15. között lesz megtartva a VII. Mária Út Konferencia Zarándoklat, mint a lelki-testi megújulás eszköze! Címmel. A részletes programot megtalálják a www.mariaut.ro oldalon.

Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás országos találkozója Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben október 14-én szervezik meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Találkozót. Meghívott előadó Michelle Moran, a Világiak Pápai Tanácsának tagja Londonból. A program reggel nyolc órakor kezdődik, majd lesz dicsőítés, előadás, tanúságtétel, szentségimádás. A találkozó este hat órakor szentmisével zárul, melyet Tamás József segédpüspök mutat be, szentbeszédet mond Fülöp László miklósvári plébános. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Alkotó kezek – alkotás, kreativitás, szépség
A liturgikus terek szépítéséről, a saját erőforrások, értékek felelősségteljes felhasználásáról tartanak képzést Csíkszentdomokoson, a Szent Margit lelkigyakorlatos házban  október 21-én szombaton délelőtt tíz és délután négy óra között. Hívják és várják a papokat, a sekrestyéseket, nőszövetségi tagokat, egyháztanácsosokat, önkénteseket, akik a díszítés, a hirdetőtáblák esztétikai kivitelezéséért felelnek. A résztvevők egyszerű, könnyen kivitelezhető ötleteket kapnak díszítés és szépítés terén, nem kell különösebb művészi tehetséggel rendelkezni. Érdeklődni és jelentkezni október 18-ig lehet György Idánál a 0740-799581 telefonszámon vagy a gyorgyida@gmail.com e-mail címen.

Családos találkozó Kisjenőn
Október 21-én, szombaton, kerül megrendezésre a kisjenői plébánián a Családok Regionális találkozója magyar nyelven. A program délelőtt tíz órakor kezdődik és délután hat órakor zárul. Az előadásokat Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató tartja, aki a Schönstatt családmozgalom tagja, számos könyv szerzője, családok, nevelés kérdéseiben elismert szakember és előadó.  A találkozó témája: Anya- és Apaország – A MI birodalmunk. Az érdeklődők a 0731-847334-es telefonszámon vagy a parocatre@gmail.com e-mail címen iratkozhatnak fel legkésőbb október 18-ig.

Időjárás: A hétvégén Székelyföld magaslataira is elérkezett a tél: a háromszéki Lakóca-tetőn 30 centiméteres a hóréteg vastagsága. A Bucsecs-hegységben az Omu-csúcs környékét 82 centiméteres hóréteg fedi, és vasárnap reggel mínusz 6 fok volt. A News.ro beszámolója szerint a hegyvidéken tartós marad a hideg, és további havazások várhatók.
Ma is sok lesz felettünk a felhő, csak rövidebb időre süthet ki a nap. A nyugati-északnyugati szél ismét többfelé felélénkül. Hajnalban -4 és +6, délután 9-17 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2017. október 09.