Az apostolok a színeváltozásban Isten országának dicsőségét látták. A két személy, Mózes és Illés az Ószövetséget: az előbbi a Törvényt, az utóbbi a Prófétákat testesíti meg, Krisztus pedig a kettőnek a beteljesedése. A színeváltozás valójában Isten összes megjelenéseinek, megnyilatkozásainak a beteljesedése.
Nekünk is oda kell igyekeznünk, mint Jézusnak, aki a mennyben vezetőnk és előfutárunk, hogy vele együtt majd mi is lássuk lelki szemeinkkel azt a tündöklő ragyogást. Lelkünk egész valója bizonyos módon megújul, egészen az ő képmásaivá leszünk, mi is, mint Jézus, örök dicső színeváltozásban élünk, részesedünk az isteni természetben, és így képesek leszünk a mennyei boldogság befogadására.
Forrás: (Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből)
Fotó: internet
Leave a Comment