Imádkozzunk a missziókért!

Október hónapot Ferenc pápa rendkivüli missziós hónapnak nyilvánította ki. Óhaja, hogy ebben az időszakban az egész Egyház szerte a nagyvilágon – minden egyes keresztény, vagyis minden megkeresztelt ember, – megtapasztalja, ez egy intenzív és gyümölcsöző kegyelmi alkalom, támogassa a missziós kezdeményezéseket, mindenekelőtt az imádságot, mely minden missziós tevékenység lelke, és újjáéledjen benne a missziós lelkesedés, hogy az evangélium hirdetésében maga is megőrizze frissességét, lelkesedését, erejét.

Ezen felhíváshoz csatlakozik a Mária Rádió Világcsaládjának egyesülete is. A Népek Envangelizálása Kongregációjával, illetve a Pápai Missziók Társaságának közreműködésével, 2019. október 7-én, Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, a római Santa Maria Maggiore bazilikában egy közös rózsafüzér imára hív mindenkit. A délután 15 órakor (nálunk 16 órakor) kezdődő imát Fernando Filoni bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregációjának prefektusa vezeti. Ezt az eseményt, a Mária Rádiók által, több mint 70 országban fogják élő adásban közvetíteni, ami azt jelenti, hogy közel 10 millió ember fog együtt imádkozni.

Az Erdélyi Mária Rádió is csatlakozik az imaalkalomhoz, ezért segítségével, akár személyesen, akár szervezett módon (pl. templomban be lehet kapcsolni a rádiót, vagy projektoron követni az eseményt – melyről lesz videóközvetítés is), bárki bekapcsolódhat a rózsafüzér imádkozásába. Úgy gondoljuk, ez egy igazán rendkivüli lehetőség, ezért bíztatjuk hallgatóinkat, használják a technika segítségét (kövessenek minket rádiókészüléken, interneten vagy akár kábel tévén), kapcsolódjunk össze minél többen, a Szent Szűz pártfogása alatt, öleljük át imaláncunkkal a világot.

About the author

Majoros Gabriella

Leave a Comment