Az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Az Isteni irgalmasság ünnepét a szent lengyel pápa, II. János Pál alapította 2000. április 30-án. Ezzel tett eleget Jézus kérésének, melyet Szent Fausztina nővérnek fejezett ki. Az Isteni Irgalmasság apostolaként tisztelt szerzetesnőnek az első és a második világháború között többször megjelent a feltámadt Jézus.

„…Azt kívánom, hogy az irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére” (Napló, 699) „Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Faustyna Kowalska: Napló, 300) – mondta Jézus Fausztina nővérnek, aki ezeket a szavakat Naplójában lerögzítette.

Az Isteni Irgalmasság terjesztésére Jézus egy képet bízott Fausztina nővérre az 1931. február 22-i látomásban, amelyről ezt olvashatjuk a Naplóban: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. … Kis idő múlva azt mondta Jézus: ‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.’ (Napló 47). ,,Azt kívánom, hogy a képet… Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” Abból a szívből az irgalmasság nagy forrása fakad, amely az emberiségre árad – mondta Szent II. János Pál 2000. április 30-án, a Húsvét utáni első vasárnapon, amikor a Megtestesülés Misztériumát (Incarnationis Mysterium) ünneplő jubileumi évben a szentek közé iktatta a lengyel nővért.

Szent II. János Pál 1980-ban tette közzé az Isteni Irgalmasságról szóló, Dives in Misericordia kezdetű enciklikáját, melyben megállapítja, hogy az irgalmasság nem számolja fel az igazságosságot, hanem felülmúlja azt. Enciklikájában rámutat az irgalom és az igazságosság mély összefüggésére, hangsúlyozva, hogy az igazi irgalom az igazságosság legmélyebb forrása. Az Isten nélküli emberi igazságosság az ember tagadásához, rabszolgarendszerhez, a személy méltóságának tagadásához vezet. Az egyház arra kapott meghívást, hogy az irgalmasságot a szeretetben megvalósuló igazságosság legmagasabb rendű formájaként hirdesse.

Forrás: http://www.vaticannews.va

 

 

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment