A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház felszentelésének ünnepe

Az erdélyi püspökséget Szent István király alapította 1009-ben. A gyulafehérvári várban ma is álló székesegyház első felépítménye, az ún. I. székesegyház a 11. század második felében már háromhajós bazilika volt, egyetlen félköríves apszis záródással és a déli oldalához csatlakozó kerek, apszissal bővített keresztelőkápolnával. Alapfalainak vonalát ma a mellékhajók padlózatán lehet nyomon követni az eltérő színezésű kőlapok mentén. A korábbi épületet a 12-13. század fordulóját követően bővítették, megtartva a bazilikális elrendezést. A jelenleg is álló templomépület, az ún. II. székesegyház latin kereszt alaprajzú, háromhajós bazilika kereszthajóval, két nyugati és négyezeti toronnyal. A két mellékapszis eredetileg félköríves főszentélyt fogott közre. Déli oldalán két boltszakasz hozzáépítésével alakították ki az ún. régi sekrestyét, északon pedig a Lászai- (1512) és a Várday-kápolnát (1524 után) építették hozzá. A székesegyházat a fejedelemség idején, 1565-től (rövid megszakítással 1594-1603 között) 1716-ig előbb az unitáriusok, majd a reformátusok használták. Gyulafehérvárra a római katolikus püspök 1716-ban térhetett vissza, és vehette birtokba az ősi székesegyházat. A Szent István által alapított erdélyi püspökség ezer éves székhelyén, Gyulafehérváron a középkor óta fennmaradt Szent Mihály-székesegyház a Kárpát-medence egyedülálló püspöki temploma. Az 1991-ben érseki rangra emelt Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye székesegyháza Erdély évezredes történelmének tanúja, örök nyugodalmat lelt püspökeinek, főpapjainak és fejedelmeinek panteonja. A székesegyház mindmáig a papszentelések és jelentős egyházi ünnepeink központi szentélye és az egyházmegye híveinek zarándokhelye.