Szent Henrik császár

Henrik (973–1024), akit a német császárok közül egyedül avattak szentté, István királyunk feleségének, Gizellának a testvére volt. Halálának emléknapján, július 13-án ünnepli őt az egyház.

Henrik bajor herceget a hildesheimi katedrális iskolájában tanították és készítették a papságra. Amikor a császár visszaadta atyjának a hercegséget, visszakerült hazájába; tanulmányait Regensburgi Szent Wolfgang püspök irányítása alatt fejezte be. 995-ben atyja, Civakodó Henrik halála után átvette a hercegség vezetését. Legsürgősebb feladatának azt tekintette, hogy a lehanyatlott kolostori életet a bencés regula szigorú szellemében megújítsa, és ezt végre is hajtotta. Császársága idején is nagy gondja volt az egész birodalom kolostoraira. Támogatása nélkül a clunyi reform nem terjedhetett volna el oly gyorsan és oly nagy területen a birodalomban.

Henrik herceg huszonkilenc éves volt amikor sikerült egymás után megnyernie a választó hercegeket, így megválasztották és megkoronázták. Ellenfelei nem hajtottak előtte fejet harc nélkül, de ő oly ügyesen nyerte meg egyiket a másik után, hogy néhány hónap múltán az egész birodalom elfogadta császárának. Higgadt, tárgyilagos politikával tudta biztosítani, hogy megmaradjon a birodalom egysége. Úgy döntött, serénykedni fog, hogy a legfőbb Királytól, kinek szolgálatában kell uralkodnia, elnyerje a halhatatlanság koronáját.

A legnagyobb figyelmet fordította a vallás gyakorlásának kiterjesztésére, az egyházat birtokokkal és számtalan kegytárggyal gyarapította. A püspöki székhelyeket is, amelyeket a szomszédos szlávok barbár kegyetlenséggel feldúltak, helyreállította, és mind ezeknek, mind királysága más püspökségeinek birtokok és kegytárgyak formájában számtalan adományt juttatott.A szívós célratörés volt egyik legjellemzőbb vonása.

Bármilyen áldásos volt is II. Henrik császár uralkodása a birodalom gyarapodását tekintve, nem emiatt tiszteljük a szentek sorában, hanem mert uralkodói hatalmával teljesen tiszteletben tartotta az egyház jogait, s példaértékű volt hite és bűnbánatra való készsége.Mindezen uralkodói tevékenységét gyenge egészségű, törékeny emberi testben hajtotta végre Henrik. Luxemburgi Kunigundával kötött házassága gyermektelen maradt. Alázattal és belenyugvással hajolt meg Isten akarata előtt, és feleségével egyetértésben minden vagyonát az egyházra hagyta, mert „Krisztust választotta örökösének”.

1024. július 13-án halt meg a Göttingen melletti gronai császári palotában, hosszú betegség után. III. Jenő pápa 1146. március 12-én szentté avatta. Szent II. Henrik az egyetlen szent német uralkodó.

Forrás:http://magyarkurir.hu

Kép:http://imalanc.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment