2020. július 24 – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében Brád filiájában, a kistyor-gurabarzai templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

20 éves a resicabánya-govondári közösség
A resicabányai Govondár negyedben 20 évvel ezelőtt, 2000-ben alakult meg a római katolikus plébánia. Puskás Attila helyi plébános meghívására ez alkalomból július 25-én, holnap délután 6 órakor a Szentháromság-templomban Pál József Csaba temesvári megyés püspök ünnepi szentmisét mutat be.

KlausenMusik
Az Egyházzene – Kolozsvár Egyesület szervezésében elindult nyári hangverseny-sorozat ma este 7 órától folytatódik. A járványügyi helyzet miatt a koncertek a Szent Mihály plébánia belső udvarán (Szervátiusz múzeum) Főtér 16 szám alatt lesznek, de amint lehetségessé válik a Piarista (Szentháromság) templomban lesznek megtartva.
Ez alkalommal a Transylvanian Saxophone qvartet előadását hallgathatják meg.

Szent Kinga-napi búcsú
Szécsenyben a Szent Kinga búcsút holnap tartják. A keresztalja fél 12 órakor indul Csíkszeredából. A szentmis délután fél 1 órakor kezdődik.

Szent Jakab-búcsú
Homoródremetében holnap déli 12 órakor kezdődik Szent Jakab búcsúünnepe. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József nyugalmazott püspök, aki a liturgiát követően megáldja a felújított plébániaépületet, mely ezentúl közösségek lelkigyakorlatos, táborozó helye lesz. Az eseményre a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom elől a gyalogos zarándokcsoport reggel fél 9 órakor áldással indul.

Szent Anna-napi búcsúk
A gyulafehérvári egyházmegyében a csobothegyi Szent Anna-kápolnában a szentmise holnap déli 12 órakor kezdődik. A búcsúra keresztalja indul a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomtól reggel 9 órakor. A szentmise keretében köszöntik és megáldják a nagymamákat.
Borszék filiájában, Hollósarkán is holnap déli 12 órától tartják a búcsút. A szentmise szónoka Márton István tölgyesi plébános.
Kadicsfalván július 26-án, vasárnap fél 1-kor kezdődik az idei Szent Anna-napi búcsús szentmise, szónoka Bátor Botond pálos szerzetes Hargitafürdőről.
Madéfalván, a Szent Anna templomban vasárnap délután fél 1 órakor kezdődik az ünnepi búcsús szentmise. A szentbeszédet Csató Béla nyugalmazott plébános tartja.
Deményháza filiájában, Búzaházán vasárnap délután 1 órától a búcsús szentmisén Drócsa László nyárádszeredai plébános mondja a homíliát.
Ditróban a barlangi kápolnánál vasárnap, a délután 4 órakor kezdődő szentmisén Biró Károly segédlelkész prédikál.
Miklósváron a Szent Anna tiszteletére épült kápolna búcsúját vasárnap, július 26-án délután 6 órakor ünneplik. A szentmise szónoka Veress Sándor-Levente kászonújfalvi plébános.
A temesvári egyházmegyében a hagyomány szellemében Szent Anna és Joachim napján zarándokolnak a temesvári és Temesvár környéki hívek Máriaradnára. Mivel ez a nap az idén vasárnapra esik a zarándoklatot a megfelelő előírások betartásával szombaton, július 25-én tartják. A három nyelvű szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik.
A Szent Anna tiszteletére felszentelt szentannai templom búcsújára július 26-án, vasárnap 9 órakor sorra kerülő egyszerű szentmisén emlékeznek meg.
A dettai egyházközség július 26-án, Szent Anna napján ünnepli a templombúcsút. A szentmise főcelebránsa Pál József Csaba temesvári megyés püspök lesz, aki a délelőtt 11 órakor kezdődő liturgia keretében megáldja az elmúlt években felújított, 120 éves templomot. A felújítási munkálatokat Lokodi Attila helyi plébános koordinálta.
Július 26-án, vasárnap délután 5 órakor tartják a szilvástelepi templom búcsúünnepét. Az ünnepi szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Sándor Tivadar arad-gáji plébános.
A szatmári egyházmegyében Kálmándon Szent Anna ünnepnapján, vasárnap 11.30-tól tartják a búcsút Marek Ferenc P. Bernardin OFM szentbeszédével, a templom udvarán.

Szent Kristóf-búcsúk
A gyulafehérvári egyházmegyében július 26-án, vasárnap délután 1 órától a gyilkostói Szent Kristóf-kápolnánál búcsús szentmisét tartanak, melynek ünnepi szónoka Papellás István szaniszlói plébános (szatmári egyházmegye). A liturgia után megáldják az autókat.
A nagyváradi egyházmegyében Nagyváradon július 26-án, vasárnap a délelőtt 10 és este 6 órakor kezdődő szentmiséket követően Szent Kristóf közbenjárását kérve megáldják a Kanonok-soron parkoló gépjárműveket.

Online térbe költözik a CSIT
Augusztus 9–12. között rendhagyó módon, a digitális eszközök felhasználásával várják a szervezők a fiatalokat, hogy tanácsokat, iránymutatást, lelki támaszt kapjanak az isteni szeretet megtapasztalásában, illetve hitük megerősítésében. Az online találkozó lehetőséget ad olyan előadókat is meg tudnak szólítani, akik egyéb formában elérhetetlenek lennének a találkozó számára. Ez az állítás nemcsak az előadókra, de a résztvevőkre is igaz: arra számítanak, hogy nemcsak a székelyföldi fiataloknak, hanem minden magyarul beszélő, fiatal keresztény számára értéket tud képviselni a rendezvény. Jelentkezni a csit.fif.ma oldalon lehet, regisztrációs díj 30 RON.

Időjárás: Ma az ország nagy részén napos, meleg idő várható de előfordulhatnak záporok, zovatarok is. Délután 25 és 30 fok között alakul a hőmrséklet.                                                                            A meteorológusok szerint zord időre számíthatunk a hétvégén. Az ország nyugati, délnyugati, központi régióiban valamint a domb- és hegyvidéken záporokra, zivatarokra, viharokra, helyenként jégesőre kell számítani. A lehulló csapadék mennyisége elérheti a 20-25, elszórtan a 30-35 litert négyzetméterenként. A légköri instabilitás hét végéig kitart.

MRE Hírszolgálat, 2020. július 24.

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment