Szent X. Piusz pápa

X. Piusz a Katolikus Egyház 257. pápája volt.

Giuseppe Melchiorre Sarto 1835-ben született az észak-olaszországi Treviso közelében, Riesében. Édesapja szegény parasztember volt. A falusi gyermek vidám, kalandokkal teli életet élt, melybe belefért a gyakori ministrálás, de a madarászás is. Tizenkét éves korától Castelfranco algimnáziumába járt; középiskolai tanulmányait Padovában fejezte be. Teológiai tanulmányait ugyanitt, a szemináriumban végezhette.

23 éves korában szentelték pappá Castelfrancóban. Őszinte szeretetet tanúsított Krisztus és az Egyház iránt; alázattal és nagy odaadással szolgálta a rászorultakat. A nép plébánosa volt, a kicsinyeké és a szegényeké, azoké, akik közül ő maga is származott, s akiket minden erejével támogatott. A fiatalokat, ha kellett, írni, olvasni tanította, a szegényeket és betegeket szorgalmasan látogatta. 1875-ben Trevisóban kanonok lett, és a helybéli szeminárium lelkivezetője.

1884-ben a trevisói püspök kezéből vette át kinevezési okmányát: Mantova püspöke lett. Méltatlannak tartotta magát e feladatra: levelet írt Rómába, kinevezése semmisé tételét kérve. Róma válaszában az engedelmesség erényének gyakorlására intette.
Püspöki szolgálata idején is példás lelkipásztori szolgálatot végzett. A szeminárium rektora lett, de erkölcstant és gregorián éneket is tanított. Négy év alatt végiglátogatta egyházmegyéjét, majd egyházmegyei zsinatot tartott. Közvetlensége, egyszerűsége, jósága sokszor még az Egyház ellenségeit is lefegyverezte.1893-ban Velence pátriárkájává nevezte ki XIII. Leó pápa. 1903-ig irányította a velencei egyházmegyét. Jól állta a helyi politikusok egyházellenes támadásait; személyének köszönhetően a katolikusok nyerték a helyi választásokat.1903. augusztus 4-én választották meg pápának. Sarto tiltakozott, és csakis társai kérésére fogadta el az új feladatot mint élete legnehezebb keresztjét. Nehéz szívvel vállalta, mivel azt tartotta magáról, hogy nem képes ellátni e magasrendű megbízatást.Szent X. Piusz pápasága kitörölhetetlen nyomot hagyott az Egyház történetében, nagy jelentőségű reformot valósított meg, amint azt pápai jelszava is bizonyítja: „Instaurare omnia in Christo – Megújítani mindent Krisztusban”.

Számtalan kezdeményezés fűződik X. Piusz nevéhez: újjászervezte a Szentszék vezetését, a Római Kúriát, elindította az új Egyházi Törvénykönyv szövegezését, reformokat vezetett be a papképzésben, gondoskodott a nép hitének elmélyítéséről. Fiatal papként, majd püspökként is azon fáradozott, hogy egységes, egyetemes hittankönyvet szerkesszenek, legalább olasz nyelven. A római egyházmegye számára írt és az ő nevével ismertté vált katekizmus egész Olaszországban, sőt az egész világon elterjedt; határozott és biztos támpontot jelentett a katolikus tanítás számára.Szívügye volt a papok megszentelődése, mert úgy látta, hogy „a papnak először saját magában kell megformálnia Krisztust, ha ugyanezt másokban végre akarja hajtani”.Nagy figyelmet szentelt a liturgia, főként a szakrális zene reformjának is, azzal a reménnyel, hogy ez segíti a híveket az imádságban és a szentségi életben.Különös gondot fordított az Eucharisztiára és a lelki életre.Indítványozta, hogy a gyermekek az addigi gyakorlattól eltérően – általában tizennégy éves korukban járultak először szentáldozáshoz – korábban áldozzanak. Ösztönzésére előbbre hozták az elsőáldozás időpontját: 7 éves korra, amikor – szavai szerint – a gyermekek már gondolkozni kezdenek.
Az egyszerűség, alázatosság, kimeríthetetlen szeretet, jóság, nagylelkűség és erősség erénye jellemezte, továbbá finom humor, mellyel a merev szertartásosságot is fel tudta deríteni. Szerette magát jó vidéki plébánosnak mutatni. Ahol csak tehette, kereste a nép közelségét. Ha prédikált vagy más alkalmakkor szólt az emberekhez, szava egyszerű volt és világos, s a szívéből fakadt a szó.

Lelkipásztori tevékenységében Vianney János volt a példaképe. Arcképe állandóan ott volt az íróasztalán. 1905-ben boldoggá avatta. Oltárra emelte továbbá Eudes Jánost és Bécs nagy lelkipásztorát, Hofbauer Kelement.

Elítélte a XIX. század végén és XX. század elején fellépő teológiai modernizmust, hű maradván feladatához, hogy megerősítse az embereket a hitben, s hogy megvédje a híveket a téves értelmezésektől.

Élete utolsó éveit beárnyékolta a háború. 1914. augusztus 2-án felhívást intézett a világ katolikusaihoz, amelyben mély fájdalmának adott hangot. Néhány nappal később, augusztus 20-án hunyt el, életszentség hírében.

Kívánságára testét nem balzsamozták be. Amikor a boldoggáavatáskor felnyitották a sírt, testét teljes épségben találták. XII. Piusz pápa 1951. június 3-án nyilvánította boldoggá, majd 1954. május 29-én a szentek sorába iktatta. Romlatlan teste a Szent Péter-bazilikában, az első bal oldali mellékkápolnában nyugszik.

Forrás: http://magyarkurir.hu

Kép:http://www.adorans.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment