Párbeszéd Istennel – második felvonás

Én: Jó reggelt, Uram.
Isten: Jó reggelt, gyermekem..
Én: Uram, évek óta imádkozom egy bizonyos dologért, de mintha nem akarnád meghallani. Ilyenkor azt érzem, nem figyelsz rám.
Isten: Figyelek. Hallom.
Én: Mégsem teszel semmit.
Isten: Valóban. De ismerlek. A fájdalmaidat, a múltadat is. Arra várok, hogy tedd le őket. Úgy igazán. Az ima kérésedet addig nem tudom teljesíteni, amíg ilyen súlyos terheket cipelsz egyedül s nem adod át nekem.
Én: De Uram, ez nem olyan egyszerű. Fáj. Lehúz.
Isten: Az én keresztem is súlyos volt. Földre rogytam tőle. Nem egyszer. Érted hordoztam. A bűneidért, az életedért. Szeretném, ha a karjaimban pihennél meg s elhinnéd, szükségem van rád.
Én: Azt hiszem, gyenge talajon állok. Nem hiszek igazán benned. Talán ez a baj. Kitartóbban, mélyebben kellene imádkoznom?
Isten: Az imádság nem erőltetés vagy kötelesség kérdése. A szíved, az érzéseid tere. Én azt látom, nem mersz megnyílni nekem. Nem mered kimondani amit igazán, érzel, nem mersz sírni előttem. Pedig én mindent tudok rólad. Előttem nincsenek titkaid. Próbálj kinyílni. Engedd, hogy elvegyem mindazt, amit cipelsz.
Én: Igyekszem, Uram. Igyekszem. Egyedül hagysz kicsit?
Isten: Igen, gyermekem. Fontos vagy!
Én: Te is nekem. Holnap folytatjuk. Vigyázz rám.
Isten: Minden lépésedben veled vagyok!

 

Ferencz Emese

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment