Szent Kozma és Damján

A keleti egyház két nagy szentjének alakját és életútját idézzük fel liturgikus emléknapjukon, szeptember 26-án.

Szent Kozmáról és Szent Damjánról kevés történeti adat áll rendelkezésünkre. Az első hiteles tanúság a szíriai Kürosz városának püspökétől, Theodorétosztól származik, aki az 5. század közepén úgy emlékezett meg a két szentről mint a hit jeles bajnokairól és csodálatra méltó vértanúkról.

Kozma és Damján a Diocletianus-féle üldözés idején, 303-ban szenvedtek vértanúságot, s az első tiszteletükre szentelt templom a sírjuk fölé épült. Tiszteletük először vértanúságuk helyén, Kürosz városában, majd Justinianus császár hatására, aki súlyos betegségéből való gyógyulását az orvos szentek közbenjárásának tulajdonította, a birodalom egész keleti felében elterjedt.

Szenvedéstörténetüket elbeszélő legendájuk szerint Arábiában születtek, és ikrek voltak. Nagy érdeklődés élt bennük a tudományok, különösen az orvoslás tudománya iránt, ezért elhagyva szülőföldjüket Szíriába mentek tanulni. Tanulmányaik befejeztével Kilikiába vezetett útjuk, és ott Égé városában telepedtek le. Mivel keresztények is voltak, nemcsak orvosai, hanem apostolai is lettek a városnak. Soha nem fogadtak el pénzt sem a gyógyításért, sem a gyógyszerekért. Jóságuk és prédikálásuk hatására sokan megtértek. Ezért aztán amikor a Diocletianus-féle üldözés vihara a keleti egyházat is elérte, a helytartó, Lysias elsőként „az ingyen orvosló apostolokat” állította bíróság elé.

Mivel hitüket nem voltak hajlandók megtagadni, különféle módokon próbálták megölni mindkettőjüket: először megkötözve a tengerbe vetették őket, de a kötelek a vízben kioldódtak, és ők kiúsztak a partra; ezután máglyát gyújtottak alájuk, de a lángok nem érték őket; majd oszlophoz kötötték őket és nyíllal lőttek rájuk, de a nyílvesszők nem találtak soha célba. Végül karddal lefejezték őket.

Kép és forrás: http://magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment