Együtt küzdünk!

Bizonyos élethelyzetekben az embernek magára kell maradnia. A vírussal való küzdelemben azonban nem. A minap séta közben munkába igyekeztem s arra lettem figyelmes, hogy a mellettem elhaladó idős/fiatal arcát maszk takarja. Mindannyian megkaptuk a múlt csütörtök reggeli ébresztőt: kötelező az utcán is! Így kell lennie ennek most! Próbálják elfogadni s hordani! Mögötte összeráncolt szemöldök, könnyes szem, érzések, gondolatok. Én meg közben tehetetlen. Mert nem tudok ott lenni mindannyiuk mellett.

Tudatosítani kell újból és újból, hogy nem vagyunk egyedül. Ha valamikor, most tényleg nem. Semmi mást nem kérek csak annyit, hogy tartsa meg a Jóisten az eszemet, szívemet addig, amíg ebből kijövünk. Aztán mehetek, magamra maradhatok. Ott kell lennem. Ott akarok lenni. Mikrofonok mögött is. Soha annyira, mint most! Ne adják fel! Vigyázzanak magukra, egymásra!

Együtt evezünk a csónakban! Süt a nap, kék az ég. Látják?

Ferencz Emese

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment