Nagy Szent Gertrúd szűz

November 17-én a középkori misztikus bencés apácára, Nagy Szent Gertrúdra emlékezünk.

Gertrúd 1256. január 6-án született Türingiában. Életét a világ számára egyetlen mondattal össze lehet foglalni: egy ötéves kislány a helftai kolostorba került, és ott élt negyven éven át, egészen haláláig.

A kislányt az apátság iskolájában nevelték. Huszonhat évesen tett fogadalmat. 1281-ban egy látomása hatására „megtért”. Fölhagyott az addig annyira kedvelt tudományos tevékenységgel, hogy teljesen és fönntartások nélkül átadja magát Isten akaratának és szeretetének.

Ettől kezdve csak a liturgia, a Szentírás és az egyházatyák írásai lettek lelki táplálékai. Egy újabb látomás után már szüntelenül misztikus szemlélődésben, látomások és elragadtatások között élt. Élete hátralévő két évtizede nem volt más, mint önátadás. És Krisztus válaszolt neki: egyre mélyebben bevonta őt misztériumába.Gertrúd írásaiból kirajzolódik előttünk a helftai kolostor élete.Amikor Gertrúd a kolostorba került, a szerzetesi élet virágkorát élte. Az apácák Szent Benedek regulája szerint éltek, s anélkül, hogy Citeaux-hoz kifejezetten csatlakoztak volna, átvettek néhány ciszterci szokást is. Emellett, mint az akkoriban a női kolostoroknál általános volt, lelkiségük nyitott volt a ferences és domonkos hatás irányába is.Gertrúd írásaiból megtudhatjuk, hogy Helftában törekedtek a szentmise és a zsolozsma lehető legtökéletesebb végzésére. Számára a liturgia olyan volt, mint a levegő, amely mindent áthatott. Életének minden napja és órája a liturgia által kapott értelmet és tartalmat. Majdnem minden látomását és megvilágosodását egy ünnep váltotta ki, vagy arra irányultak ezek a misztikus tapasztalatok. A zsolozsmával való szoros kapcsolat következtében Szent Gertrúd egész jámborsága a liturgiára támaszkodik.GertrúdIgazi gazdagságaa szívében rejlett, amellyel Isten ajándékozta meg; képes és készséges volt a túláradó szeretetre.Gertrúd szíve akkor is tágas és erős volt, amikor arra kérték, hogy mások lelkiismereti bajában vagy tanácstalanságában segítsen. Bátor volt és belsőleg teljesen szabad, s így alkalmas arra, hogy a földi élet nyomorúságát és szépségét, saját és mások lelkének boldogságát és kínjait magára vegye és Isten elé vigye.

Az igény, hogy a világ megszentelésére szolgáljon, nagyon jellemző Gertrúd lelkületére. Így a klauzúra falain messze túl sugárzott lelkének ereje és világossága, annak ellenére, hogy tenni többet nem tudott, mint hogy szentírási szövegeket fordított németre nővértársainak, és magyarázta e részeket, illetve hosszasan ült a beszélőszoba rácsánál, és hallgatta a tanácsot és segítséget kérőket. Misztikus kegyelmei legfőbb értelmét ebben látta: a vigasztalás forrásának kell lennie mások számára.

Számára a kapott üzenetek és megvilágosodások mindig valóságos tények voltak. Krisztus, az angyalok és a szentek állandó vendégek voltak nála, jöttek-mentek, és úgy beszélgettek vele, mint a legjobb barátok vagy testvérek.

Különleges jelentőségű volt számára a megtestesülés misztériuma, amely sok jelenésben és kinyilatkoztatásban megvilágosodott előtte: Jézust, a megtestesült Istent a szenvedésben látta, ugyanakkor megdicsőült Úrként is, aki az ég örök liturgiájában vagy az Egyház misztikus áldozatában mutatkozott meg neki. Ezek a látomások elmélyítették benne az Egyház misztériumának megértését, és szüntelenül erősítették a készséget, hogy „saját testében egészítse ki azt, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik”. Emiatt nem kímélte magát. A szerzetesi élet látszólagos idillje, az ujjongás mögött kegyetlen vezeklés, testi nélkülözések, félreértettség, szenvedés és magány rejlett.

Gertrúd 1301-ben vagy 1302-ben halt meg. Anélkül, hogy hivatalosan szentté avatták volna, ünnepét 1738-ban fölvették a római naptárba.

Kép és forrás: http://magyarkurir.hu

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment