Pál József-Csaba temesvári megyéspüspök karácsonyi üzenete

Krisztusban szeretett Testvéreim!

1. Karácsony nagy üzenete, hogy az Úr közel van (Emmanuel). Karácsonykor végérvényesen közel jött az emberekhez, hozzánk. Ezt éltük meg az év folyamán. Ezt élték meg különösen betegeink, akikben Ő tartotta a lelket. Minden erejükkel belekapaszkodtak, akkor is, amikor szinte kilátástalanul szenvedtek. Ezt érezték meg az orvosok és ápolók, sokszor híveink és papjaink hitén keresztül, amikor szenvedő betegeinktől imát kértek. Megérezték bennük, hogy az Úr közel van. Ezért jött el, hogy közel legyen, velünk legyen. A világjárvány egyik nagy kísértése pontosan ez: mintha el akarná feledtetni velünk, hogy az Úr közel van. A fertőzés veszélye miatt nem lehettünk fizikailag közel betegeinkhez, csupán telefonon és imádságon keresztül, de az Úr ott volt, közel volt hozzájuk, és közel volt imádkozó testvéreikhez, barátaikhoz. Hosszú hetek után mondotta az egyik kórházi beteg: én már kimennék, de nem lehet. De az Úr itt van velem, egész napokat tudok Vele beszélgetni. Jó ez nekem.

2. Karácsony az Úr első eljövetele.
Az Ige testté lett, emberré, egészen kis gyermekké, és itt lakott közöttünk. Az Úr Igéje, az Úr üzenete, az Úr maga jött el, hogy közöljön valamit az emberekkel. Mit mond nekünk? – Az egész lénye, szavai és tettei, az ember iránti határtalan szeretetéről beszélnek. Isten határtalanul szeret minket. Ezért jött el hozzánk. Megdöbbentően szép volt, ahogy az elmúlt hónapokban a felnőttképzés résztvevői beszámoltak arról, hogy ők mikor és hogyan tapasztalták meg Isten szeretetét, és ez hogyan változtatta meg az életüket. Az Úr Igéje ma is testté akar lenni, nem akar a szavak szintjén megmaradni.

3. Az Úr eljött, hogy küldetést bízzon ránk. Minket is küld az Ő nevében, az Ő üzenetével, az Ő közelségével, mert, akiket küld, azokkal velük van, bátoritja, erősíti őket. – Menjetek, nézzétek meg, mi hiányzik az embereknek. Adjátok azt, amire leginkább szükségük van. Az egyik Temesváron tanuló egyetemista arra a kérdésre, hogy mit gondol, ma mire vágynak a fiatalok, ezt válaszolta: „Akkor is, ha nem tudják, Istenre vágynak”. – Igen, kedves Testvéreim, Őt vigyétek nekik, abban a darab kenyérben, amellyel a szegényt segítitek! Őt vigyétek fizetésetek egy bizonyos százalékának felajánlásával! Őt vigyétek, a közénk megszületett Jézust, amikor az alázatot élve bocsánatot kértek embertársaitoktól, vagy szívből megbocsátotok az ellenetek vétőknek. Őt vigyétek megfáradt és ideges munkatársaitoknak. Legyetek olyan kapu, aki által a Karácsonykor megszületett Úr Jézus be tud lépni embertársaitok szívébe, be tud lépni családjaitok életébe!
Ezekkel a gondolatokkal kivánok paptestvéreimnek, a kedves híveknek és minden jóakaratú embernek Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Az ünneplés csendesebb, visszafogottabb lesz a világjárvány miatt, de talán mégis lehetséges lesz a lényegesre koncentrálni: az emberek Istennel való kapcsolatára és egymás iránti szeretetére. Ebben a szellemben lépjünk át az Új Esztendőbe is, hogy Isten áldása kísérjen életutunkon!

Temesvár, 2020 Karácsonyán
✠ Pál József Csaba
megyéspüspök

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment