Szent Család vasárnapja

szent_csalad_kep.jpg

Szent Család ünnepén, karácsony utáni vasárnapon Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta Szent Családot ünnepli a katolikus egyház, példaként állítva a mai családok elé.

A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. Figyeljünk fel arra, hogy – mai fogalmaink szerint is – mennyire összeillő pár volt Mária és József. Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példa-adó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen munkájának elvégzésére. A Szent Család őrzője szent József, Istentől kapta azokat a jeleket, fontos utasításokat, melyek teljesítésével megmentette családját. Az ő számára Isten szolgálata a fő helyen állott.

A házastársak egymás felé is a kegyelem közvetítői. A házasságnak, mint szentségnek éppen ez a jelentése. A hívő család tagjai tehát tudatában vannak annak, hogy bármilyen feszültség is jelenik meg életükben, mindig segíti őket Isten kegyelme, hogy ez a szeretet szempontjai szerint oldódjék meg. Ha valamilyen összeütközés keletkezik, ennek megoldási irányát a szeretet szellemében Isten ügyének szolgálata adja. Kalkuttai Teréz anya mondta: „Ha együtt imádkoztok együtt is maradtok”

Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. A Szent Család különös tisztelete először Kanadában terjedt el. Az ünnep elterjesztését XIII. Leó pápa 1893-ban kezdeményezte azért, hogy megerősítse a 19. század végére a nyugati világban meggyengült családeszményt. XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését.

A Szent Család ünnepének időpontját XI. Piusz pápa a Vízkereszt nyolcadába eső vasárnapra tette. 1969 óta tartják a karácsony nyolcadába eső vasárnapon.

Forrás: internet

About the author

maradmin

Leave a Comment