Pál József Csaba temesvári megyéspüspök húsvéti üzenete

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Minden szentmisében valljuk és imádkozzuk: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. Három pontban szeretnék elmélkedni: Jézus velünk van, Őt közösségben ünnepeljük, Meg kell tennünk a magunk részét.

Nincs nagyobb üzenet ennél: Jézus Krisztus mindhalálig szeretett minket, irántunk való szeretetből vállalta a halált, keresztre feszítették, majd harmadnapra feltámadott. Ezen alapszik az egész keresztény élet: Jézus él. Az Ő irántunk való szeretete nem halt meg. Sőt, megígérte, és ezt be is tartja, hogy velünk marad mindennap a világ végezetéig. Elmélkedésünk első pontja ez: Velünk van.

Ez az Isten ajándéka. Milyen kicsi dolog, amikor valakinek megígérjük, hogy veled vagyok, például a vizsgán, vagy a korházi műtét alatt – és mégis milyen sokat jelent! Pedig csak kis emberi ígéret, akkor is, ha ebben benne van az, hogy érted élek, mindent megteszek érted. Mennyivel nagyobb, hatalmas ajándék, amikor Isten maga ígéri ezt: Veled vagyok, veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Igazából ez a Húsvét örömteli üzenete: Jézus feltámadt, és velünk van minden körülmények között. És ezt nemcsak „elhisszük”, hanem ez a mindennapjaink tapasztalata is. Ki más adna reménységet sokaknak ma is, a világjárvány idején, hogy bizakodva tekintsenek a jövőre? És kitől kapnak erőt, hogy dolgozzanak egy jobb jövőért, sokszor kilátástalannak tűnő körülmények között?! Jézus élő, szerető, biztató jelenléte sok kereszténynek jelenti nem csak a túlélést, hanem a másokért való élés ajándékát is.

A második pont: Közösségben ünnepeljük. Jézusnak ezt a közöttünk való jelenlétét szemléljük a húsvéti ünnepkörben. Őt ünnepeljük minden vasárnap és minden szentmisében. Az Ő jelenlétét tapasztaljuk a mindennapjainkban. Az Úr feltámadt, az Úr él, az Úr velünk van. Minden szentmise, különösen a vasárnapi szentmise, a keresztény közösség ünnepe. Azok, akiket megérintett Jézus jelenléte, szívesen gyűlnek össze, hogy a Feltámadott Urat, a köztünk élő Jézust köszöntsék, neki hálálkodjanak, az Ő életéből újra és újra részesüljenek. Együtt építik Krisztus Testét, az Egyházat és annak kis sejtjét a plébániaközösséget, miközben a Feltámadott újra és újra megerősíti őket, hogy hitük és szeretetük ne lankadjon, hogy általuk Jézus jelenlétének öröme sokakhoz eljusson, azokhoz is, akik még nincsenek szeretet-kapcsolatban az Egyházzal, vagy még nem tapasztalják Isten jelenlétének vigasztalását.

A szentmisére összegyűlt és a szentmise által élő krisztusi közösség – pótolhatatlan. Az ember arra van teremtve, hogy közösségben éljen. Ezért szokott ünnepelni is – közösségben. Éppen ezért nem elég a TV-ben „megnézni” vagy Interneten követni a szentmisét. Hallottam, láttam, befogadtam az üzenetét – ez mind így jó lehet, segíthet is sokban, de igazából nem megyek előre, ha én nem tettem valamit azért, hogy Krisztus közösségének építő tagja legyek, és aztán ez a krisztusi közösség ténylegesen odaforduljon a szenvedő emberek felé. Ha pusztán annyi volt, hogy Isten adott én meg csak consumáltam az Ő adását, de részemről nem történt lépés feléje és az Ő közössége felé, kívül maradok. Tehát ahhoz, hogy a kegyelem működhessen bennünk, nem lehet a közösséget csupán csak távolról szemlélni. Együtt kell működnünk vele és benne. Még a betegek is, akik saját hibájukon kívül nem mehetnek el a szentmisére, bekapcsolódnak úgy, ahogy tudnak, egyesítik szenvedésüket Jézus szenvedésével, felajánlják a közösség tagjaiért, és ezzel nagyon is megteszik a maguk részét.

A harmadik: Meg kell tennünk a magunk részét

Krisztus feltámadt, ez a nagy-nagy ténye a kereszténységnek. Ugyanakkor ott vannak ezek az egyszerű asszonyok, „kora reggel mikor még sötét volt”, felkelnek, elmennek a sírhoz, olvassuk az Evangéliumban. Tesznek egy konkrét lépést. Mi ez a lépés, ahhoz képest, hogy Jézus feltámadt? De ha ez a kis lépés nincs, az ő életük távol marad a Feltámadottól, mint olyan sokaké abban az időben is. Aztán megkapják a hírt, Jézus nincs ott a sírban. Még nem világos számukra, hogy mi történt. Elszaladnak Péterhez és Jánoshoz, elmondják nekik, közvetítik számukra: Krisztus valószínű feltámadt, nincs ott a sírban. Péter és János szintén nem maradnak otthon, hogy „na várjuk mi fog történni”, hanem odaszaladnak ők is a sírhoz. Igy épül a közösség, amely befogadja a Feltámadott Jézust.

A másik leírás szerint, az asszonyok, amikor elmennek, azon tanakodnak, hogy ki fogja elhengeríteni azt a nagy követ a sírtól. Az ő emberi részük az, hogy elindulnak, Isten része az, hogy elhengeríti a követ és utána be tudnak menni. És ez valahogy így ismétlődik a mi életünkben is. Ha csak a Jóistentől várjuk, és a részünket nem tesszük meg, lehet, hogy kívül maradunk. A mi részünk lehet, hogy nagyon kicsi, de azt adtuk, amit tudtunk, és ez elég, a Jóisten megteszi a maga részét. Koronavírus idején is olyan keveset tudunk tenni, de tegyük meg azt, amit megtehetünk. A Jóisten megteszi szintén a maga részét. Micsoda kis dolog az is például, hogy elmegyek szentgyónást végezni. „Hát egy rövid öt perc alatt az én összes bűneim eltűnhetnek?” Igen, én öt perc alatt nem tudok levezekelni annyi bűnt, de megteszem a magam részét, ennyi az én részem. Ez a kevés, hogy felállok, oda megyek, bűnbánattal elmondom az én bűneimet, azzal az elhatározással, hogy amit lehet jóvá teszek, és kérem Isten kegyelmét, hogy többé ne vétkezzek. Kicsi rész. Isten viszont megteszi a maga hatalmas nagy részét: utána egy megtisztult lelkű ember jön ki a gyóntatószékből. Mekkora nagy kegyelem ez! Isten tetteit csodáljuk, de a magunk részét meg kell, hogy tegyük, mert Isten kölcsönösséget akar az emberrel. Ezért teremtette az embert.

A Húsvéti szent három nap Krisztus haláláról és feltámadásáról beszél. Ha jól éljük azt, hogy Vele meghalunk önzésünknek, a csak magunkra való gondolásnak, és az ebből fakadó bűnöknek, akkor lassan-lassan Krisztus élete valósággá lesz bennünk, a mindennapjainkban, a világjárvány közepette is. Megfontolandó, amit Franz Werfel a Jeremiásról szóló könyvében ír: A király megharagszik Jeremiásra és a szennygödörbe dobatja, majd megbánja és kihúzatja onnan. A körülötte lévők megkérdezik Jeremiást, hogy nem volt borzasztó számára a szennygödörben lévő bűzt elviselni, mire ő azt válaszolja: „engem először az Úr és az Ő illata vett körül, és csak utána jött a szenny”. Testvéreim, a Feltámadottnak ez a közelsége a mi erősségünk. Vigyük el az Ő közelségét minden embernek!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves testvéremnek boldog Húsvéti Ünnepeket és áldott Húsvéti Szent Időt!

Temesvár, 2021. Húsvétján

✠ József püspök

29 március 2021

 

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment