Pünkösd, a húsvéti időszak megkoronázása

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 23.-án ünneplünk.

Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszténak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Az Ószövetségben kétféle értelmezése volt pünkösd ünnepének. Kezdetben a hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később s Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség ünnepe lett. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy ennek az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is. A keresztények kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten tartották meg az ötvenedik napot. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet Keleten és Nyugaton egyaránt ünnepeltek.Pünkösd ünnepi napján három fontos esemény történt: a Szentlélek – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője – eljövetele; az Egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete. Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján történtek.

A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1–11) rögzíti. A leírás szerint: miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Ferenc pápa a következőt tanítja erről: „A Szentlélek az, aki mozgatja az Egyházat, ő az, aki dolgozik az Egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat, és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról. A Szentlélek az, aki Isten dicséretére indít bennünket, és imádságra ösztönöz: Ő imádkozik bennünk! A Szentlélek az, aki bennünk van és aki megtanít minket az Atyára tekinteni, és így szólítani: Atya! … A keresztény élet találkozás Jézus Krisztussal! Éppen a Szentlélek az, aki erre a Jézussal való találkozásra segít minket.”

 
Aranyosi Ervin: Pünkösd
Hát eljött, hát itt van
piros Pünkösd napja,
s eljön a szentlélek,
s hitünk visszaadja.
Hét hete múlt Húsvét,
Jézusunk mennybe ment,
nincs, aki felrázza
a hitetlen jelent!
Mind az apostolok
épp ma összegyűltek,
cél nélkül, ok nélkül,
magukba merültek.
Csak egy jelre vártak,
hogy mutasson utat,
lelkük a sötétben,
fénylő jelet kutat.
S lám, hatalmas zúgás,
és szélvihar támadt.
Lángnyelvek virultak,
ahogy a fény áradt.
A szentlélek leszállt
az apostolokra!
Megújul a lélek,
s nem lesz földi pokla!
Ez a megtisztulás
ébredés kezdete,
s lám Péter prédikált,
s a többi tart vele.
Beszédére sokan,
oly sokan figyeltek,
hisz az árva lelkek
útra, célra leltek.
Volt kire figyelni,
volt már kit követni,
a jövő alapját
már le tudták tenni.
Létre jött az egyház,
és Jézus keresztjén,
alapult a vallás,
a hithű keresztény.
Áldozat, szolgálat,
örök megbocsátás,
együtt gondolkodás,
új szemléletváltás.
Keresni az utat
egy boldog világhoz,
hűnek lenni Jézus
szent akaratához.
Pünkösd van, az egyház
szép születésnapja,
hitünk a szentlélek,
újra visszaadja.
Csak követni kéne,
s nem bűnről papolni,
a rászorulókhoz
le kéne hajolni!
A szeretet nyelvén
beszélni és tenni!
A megváltó útját
naponta követni.
Példát venni róla,
példát venni tőle,
hogy a világunknak
legyen szép jövője!

About the author

Majoros Gabriella

Leave a Comment