A Szűzanya hazavárt bennünket!

Nagy lelkesedéssel készültem az idei csíksomlyói búcsúra. A tavaly ilyenkor Németországból kapcsolódtam be online közvetítés által, ezért is volt számomra különleges az idei előkészület majd részvétel. Péntek este érkeztünk, csend és nagyon erős jelenlét fogadott. Találkoztunk önkéntesekkel, hallgatókkal, átadtuk a régóta tartogatott ölelésünket. Szép pillanatok voltak, amolyan felejthetetlenek. Szombat reggel mielőtt felmentünk volna a nyeregbe, a Szűzanya lába elé tettük az imakéréseket és
azokért fohászkodtunk, akik nem lehettek velünk. Felérve a nyeregbe csodaszép látvány fogadott. A természet, az időjárás is azt sugallta felénk, hogy helyünk van itt, a Szűzanya hazavárt bennünket. Imádkoztuk a rózsafüzért, szentségimádáson vettünk részt. A nap előbújt a felhők mögül, az ünnepi szentmise is kezdetét vette. Az emberek arcáról boldogság, öröm, béke volt leolvasható. Mindenki érezte azt a különleges jelenlétet, mellyel a jó Isten és a Szűzanya megajándékozta gyermekeit.
Összetartozunk. Ebben biztos vagyok. Mert összetart a hit, a remény, a szeretet. Évről-évre azért megyünk fel a somlyói nyeregbe, mert tudjuk van múltunk, jelenünk, jövőnk. A világjárvány ráébresztett bennünket a közösségi hovatartozás, a személyes jelenlét fontosságára. Azért is mentünk az idén, hogy hálát adjunk ezért. Igen. Hálát adtunk az elmúlt egy évért. A világjárványért s benne mindenért, amit tapasztaltunk, átéltünk és remélhetőleg átértékeltünk.

Ébredés! Számomra ez volt az ünnepi szentbeszéd legnagyobb üzenete. Ébredj ember, mert szükség van rád. Szükség van a feladataid elvégzésére, szükségük van a szeretteidnek rád.
Ébredj ember, ébredj fel! A fontossági sorrendet értékeld át és hidd el: szeretve vagy! Minden szép, mindennek oka van, csak hinni kell benne és küzdeni azért, hogy az együvé-tartozásunk, a hitünk mindannyiunk javát szolgálja és vigye előre.

A Szűzanya hazavárt bennünket, a Szűzanya hazavár téged! Vedd a sarudat, indulj és enged, hogy megérintsen a legnagyobb szeretet!

Ferencz Emese

About the author

majoros gabriella

Leave a Comment