Mostanában többször szembesültem a mai írásomat ihlető kérdéssel: Isten tényleg szeret engem? Sokan osztják meg velem a következőt: "Rossz ember vagyok, rossz útra tértem, megszámlálni sem tudom bűneimet. Megbántam, de nem érzem, hogy meghallgatásra talált. Biztosan nem szeret engem az Isten."
Vajon miért nem akarjuk elhinni, hogy amit egyszer tiszta szívből megbántunk, meggyóntunk és elé tettük, meg van bocsájtva!? Kényelmesebb nyalogatni a sebeinket és büntetni magunkat, mint hinni a megbocsátás erejében? Isten sokkal irgalmasabb hozzánk, mint mi saját magunkhoz. Valamiért szeretjük elővenni a régmúlt sebeit s rossz embernek titulálni magunkat egy-egy cselekedetünk nyomán. Pedig, ha jobban belegondolunk éppen az elbotlásaink tettek erős, másokra figyelő emberré.
Kedves önmagadat hibáztató bűnős lélek! Idézz egy olyan szentírási részt, ahol Isten elfordult a bűnős embertől, magára hagyta, nem fogta kézen, kisemmizte, egy életre csapást mért rá, soha meg nem bocsájtott neki. Ha tudsz ilyenről, írd meg nekem. Beszélgessünk. Lássuk, ki számunkra Ő. Vannak nehéz, elképesztő élettörténetek. Ahogy olyan tettek is, melyeket kívülről szemlélve könnyen elítélünk. Jogosan? Tudom én, hogy az, aki, akkor, abban az élethelyzetben úgy döntött ahogy, miért tette? Mellette voltam a döntésében? Láttam, hogy mit érez? Ha nem, nincs jogom elítélni. De amúgy sem. Mi emberek szeretünk mások életével foglalkozni, lelkiismeretfurdalást okozni egymásnak, elítélni a semmiről nem tudó cselekedetet. És tudod kedves olvasó, hogy miért van ez? Mert mindig könnyebb más életében vájkálni, mint a sajátunkban rendet tenni.
Mindenesetre bárhogy is legyen, egy dolog biztos: Isten tényleg szeret téged! Úgy, ahogy vagy! Önzetlenül, őszintén, tisztán! És te elhiszed, hogy szeret téged az Isten? Ha nem, kezdj szeretni másokat! De először önmagadat. Jó? Ez a mai házi feladat.
Ferencz Emese
Leave a Comment