Szent Jeromos egyháztanító élettörténetét idézzük fel szeptember 30-án, liturgikus emléknapján. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást.
Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán születettSzülei keresztények voltak, ám őt nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, s hamar kitűnt tehetsége. Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. A latin klasszikusok jelentős mértékben hatottak nyelvezetére, gondolkodására. A megfeszített tanulás mellett Jeromos kivette részét a szórakozásokból is.
Nyugtalan lelke azonban továbbhajtotta: 366 nagyböjtjének kezdetén kérte fölvételét a katekumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őt. Nem sokkal ezután elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott. Itt fedezte föl a szerzetesi életet. Elhatározta, hogy visszatér Itáliába, mégpedig Aquileába, és ott elmélkedő-aszketikus életet kezd. Csatlakozott egy kis szerzetesi közösséghez, mely életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Ám ez az idilli állapot nem tartott soká, mert a közösség szétszóródott. Jeromos útra kelt, hogy keletre menjen, ahol a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek.
Először tökéletesítette Szentírás-ismeretét Antiochiában, majd megtanult héberül, végül elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Heves kísértések érték. Egyszer volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy egyáltalán nem él még keresztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések is próbára tették, s főleg könnyelmű római életének emlékei jártak vissza a képzeletébe. Közben az ariánus vita és az antióchiai egyházszakadás a pusztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. A szerzetesek között pártok alakultak. Jeromos belefáradt a vitákba, és nem akarván többé tudni a „piszkos, műveletlen és perlekedő szerzetesekről”, visszatért Antióchiába.
Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni. Ehhez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához, és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380–381-ben Konstantinápolyban tartózkodott, és a város könyvtárában dolgozott.
Közben Damasus pápa kieszközölte a császárnál, hogy hívjon össze zsinatot. Ide Paulinus püspököt Jeromos kísérte el, aki ezután Róma felé vette útját, ahol nagy feladat várt rá: Damasus pápa titkára lett, aki megbízta az evangéliumok latin fordításának átvizsgálásával. Ez a munka azonban nem egyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Szentírásra. A munka húsz éven át foglalkoztatta Jeromost. Damasus pápa halála után Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Követőikkel Betlehemben telepedtek le, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, melyet ő irányított, egyet pedig nők számára, annak vezetését Paulára, egy római hölgyre bízta, aki követte őt a Rómából való távozása után.
Az ezt követő hosszú, harmincöt évig tartó, irodalmi téren termékeny időszakban Jeromos eredeti nyelvből lefordította a Szentírás majd minden könyvét, megteremtve azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a nyugati egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. Jeromos élete szakadatlan harc volt. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora, az egyház iránti szeretete tiszteletet parancsol. Utolsó éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez.Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta szentjét. Egészsége és látása is meggyengült, és egymás után vesztette el kísérőit. Kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban közel állt a szívéhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án.
Kép és forrás: http://magyarkurir.hu
Leave a Comment