Aki csak magára épít, annak kudarcba fullad élete!

Hemingway kisregényt írt Santiagóról, az öreg halászról. Nyolcvanhat napi vesződség után megfogta élete nagy halát. De mire kievezett vele, a cápák lemarták, csak a csontvázat sikerült partra vonszolnia. A sikertelenség láttán kétségbeesés lett úrrá rajta. Az író önmagát ábrázolta a főhősben és tudjuk saját élete értelmetlenségének következményét úgy vonta le, hogy önkezével vetett véget életének, tehát öngyilkos lett. Aki csak magára épít, annak kudarcba fullad élete!

Lukács bemutat egy másik halászt: Péter apostolt. Az ő törekvése is értelmetlenség, amíg csupán saját erejében bízik és csak a vízben élő halakat gyűjtögeti. Mihelyt a Mesterre bízza a sikert és vállalja az „emberhalász” hivatását, teljessé lesz élete. A szöveget olvasva néhány mondat különösen megragad:

Jézus „Isten igéjét hirdette a tóparton”. Nem tudjuk, miről prédikált, azt sem, hogy hogyan, csak azt, hogy Isten igéjét hirdette. Nem a paragrafusokat sorolta, nem a szőrszálhasogató magyarázatokat ismertette, hanem „Isten igéjét” hirdette. Azt is tudjuk, hol prédikált: nem a templomban, zsinagógában, zarándokhelyen, hanem egy nagyon is profán területen: a halszagú tóparti piacon. Bizonyára igazolni akarta, hogy Isten szavannák át kell járnia a munka világát, a szürke hétköznapokat is. Eljött az ideje, hogy napjainkban is ne csak a templomban, hanem a „világi életben” is hangozzék el Isten üzenete. Ne botránkozzunk meg, ha az Egyház óriásplakátokat ragaszt a hirdetőoszlopra, rádiót indít, városmissziót tervez. Isten népe nem engedheti meg magának, hogy önkéntes gettóba zárkózzék. Jelen kell lennie a zajló életben, Isten igéjével át kell itatnia ezt az istennélküli környezetet.

A halászok „hálóikat mosogatták”. Az emberek szájtátva hallgatták a Mester szavát, az apostolok meg tüntetőleg mással foglalkoztak. Kiskaliberű, átlagember volt mind a 12. Én nem mertem volna ilyen társaságra rábízni az Egyházat. Misztérium, nagy titok, hogy Jézus miért tartott ki mellettük. Szent Pál így próbálja megoldani Isten merészségének bravúrját: „Ő azokat választotta ki, akik a világ szemében oktalanok, gyengék, közönségesek és megvetettek. A semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valakinek látszani akarnak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt. (1Kor 1,27-29) Mit jelent ez a mai hívő számára? Ne lépjen fel emberfeletti elvárással a pappal szemben. Nem az a fontos, hogy zseni legyen, elég, ha „Isten embere”. Másrészt egyetlen világi hívő se húzza ki magát az „emberhalászi meghívás” alól alkalmatlanságra hivatkozva. Lehet, hogy nem hálóval és csodás halfogást produkál, de legalább horgászbottal egy-egy lelket mentsen ki a hitetlenség, vagy a bűn tengeréből!

„Egész éjszaka fáradoztunk és semmit sem fogtunk”. Az éjszaka, a csend a legalkalmasabb környezet a halászatra. Mégis teljes csőd kísérte Péternek és társainak küszködését. Názáretben Jézus megdöbbent az emberek hitetlenségén, itt viszont hittel és engedelmességgel találkozik. Péter, a tapasztalt, hivatásos halász engedelmeskedik egy ácssegédnek, egy olyan személynek, aki ácsként dolgozott nevelőapja, Szent József mellett, tehát nem értett a halászathoz. Péter ezt mondja: „Egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5). A hitnek és az engedelmességnek meg is lett a jutalma! Csoda történt. A halászhálóban hirtelen annyi hal lett, hogy szakadozni kezdett. Péter azt gondolhatta korábban, hogy Jézus nem ért a halászathoz, hiszen az ő mestersége a tanítás. Most megtapasztalta, hogy Jézus nem csak a szavak embere! Ács létére többet tud, mint a tapasztalt halászok! Milyen gyakran kell a mai papnak is eredménytelenségről panaszkodnia Mestere előtti elmélkedésében. Ilyenkor arra gondol, Mestere lépéseit sem koronázta mindig látható siker. Miért akarna más eredményt a tanítvány? De a világi hitoktató, kórházi beteglátogató, civil apostol is gyakran megéli a kudarcot, mintha az embereknek nem kellene az Isten. Bízik abban, hogy egyszer majd egészen váratlan pillanatban „csodás halfogást” él meg! Sosem hagyja magára az Egyházat, amely Jézus parancsára újra és újra nekiindul, hogy kihajózzon a tengerre, elinduljon a világba és végezze az emberhalászat munkáját. Másrészt pedig arra is gondolhatunk, hogy Jézus beszáll a mi életünk bárkájába. Személyes kapcsolatot szeretne mindenkivel, hogy érezzük közelségét, valahányszor veszélyben érezzük magunkat a világ háborgó vizén. Jézus minket is bátorít, hogy ne féljünk, mert ő velünk van. Szintén érdekes lehet számunkra Jézus utasítása, amit bárkába szállása után mond Péternek: Evezz a mélyre! Az uszodákban a medencék mellett olvasható a következő figyelmeztető felirat: „Vigyázat! Mély víz!” A mély víz veszélyt jelent azoknak, aki nem tudnak úszni, de sokszor még a kiváló úszóknak is. Jézus szavai egészen másként hangzanak, nem azt mondja „Vigyázat! Mély a víz!” hanem ezt: „Bátorság! Evezz a mélyre!” Testvérem merj a lelki és a világi életben egyaránt a bátorság szellemében mélyre evezni!

„Elhagyták mindenüket és követték Őt”. Nem sokat hagytak el: egy ócska halászbárkát, egy foltos hálót és néhány szerszámot. De ezeket egészen elhagyták. Jézus ezt kívánja: „Hagyd el mindenedet!” Az igénytelenség az apostoli élet nélkülözhetetlen feltétele. Ha választani kell Krisztus – és az erkölcsi elvek felrúgásával létrehozott luxus között, Krisztus – és egy bűnös viszony között, Krisztus – és a jellemtelenség árán megvásárolt élet között, akkor mindig Krisztus oldalára álljunk!

Befejezésül foglaljuk össze röviden a csodálatos halfogás tanulságait: 1. Bízzuk magunkat bátran Jézus szavára! Tegyük meg, amit kér, még akkor is, ha első pillanatban furcsának tűnik! 2. A Jézussal való találkozás a sikertelen és eredménytelen korszak végét jelenti. Megáldja munkánkat és emberi fáradozásainkat, hogy azok eredményesek legyenek. 3. Amikor Jézus meghív, hogy munkatársai legyünk az emberhalászatban, akkor ne féljünk a világ mély vizétől! Evezzünk bátran a mélyre és legyünk az emberi lelkek megmentői! 4. Jézus újabb erőfeszítést kíván tőlünk. Nem tétlenséget vagy pihenést, hanem komoly munkát. A mi közreműködésünk is szükséges ahhoz, hogy növekedjen Isten országa és mindenkihez eljusson az Evangélium tanítása.

Sok helyen megtaláljuk az „ismeretlen katona” emlékművét. Nevét nem ismerik. Csupán annyit, hogy életét adta hazájáért. Legyünk valamennyien Jézus Egyházának „ismeretlen emberhalászai”! Munkánkat, imánkat, áldozatunkat adjuk névtelenül Krisztus szolgálatára. Jutalmunkat majd a „Nagy halásztól” kapjuk meg azon az utolsó napon.

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment