Keresztút a békéért

“Adj békét, Uram, s tedd fölöslegessé a fegyvereket e csodálatos világban.” (Teréz Anya)

Nagyböjt van. A hit, a remény és a szeretet megújításának ideje. Mi keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitünk elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülünk az ünnepre. Ma különösen is. Az elmúlt két évben a világjárvány árnyékolta be a felkészülési időszakot, most a háború, a szenvedés és talán a tehetetlenség. A kereszt útján járunk. Keressük a válaszokat, félünk, bizonytalanság vesz körül. Valahogyan érthetőbb és élhetőbb lett a keresztút, mint valaha. Idősként még inkább, mint fiatalként. Gyakran hallgattam gyermekkoromban, ahogy az idős szomszédok mesélték a háborús tapasztalataikat, a szegénységet, a félelmet. Elképzelni sem tudtam mit élhettek át akkor. Most meg újból itt vagyunk, nem tudni hogyan tovább. Az idősek már traumatizálódtak, tudják mit jelent életben maradni egy háború kellős közepén, éppen ezért érinti őket sokkalta jobban, mint bennünket fiatalokat. Mindannyian keresztutat járunk, mind fohászkodunk a békéért. Kifejezzük szolidaritásunkat, segítünk a kereszt hordozásában. Ezt megtapasztalni óriási kegyelem számomra. A nagyböjt folyamán, a keresztutat járva, a menekült testvéreink szenvedését és könnyeit látva figyeljünk jobban arra, hogy biztató szavakkal szóljunk, amelyek bátorítanak, erőt adnak, vigasztalnak, előre lendítenek, és ne olyan szavak hagyják el ajkunkat, amelyek megaláznak, elszomorítanak, bosszantanak és semmibe vesznek. Ahhoz, hogy reményt önthessünk másokba, néha elég egyszerűen kedves embernek lenni, aki félreteszi saját gondjait és teendőit annak érdekében, hogy figyelmet szenteljen, mosolyt ajándékozzon, biztató szót szóljon, teret adjon a meghallgatásra az általános közöny közepette. Az elmélyedésben és a csendes imádságban inspirációként és belső fényként kapjuk a reményt, amely megvilágítja a küldetésünkkel kapcsolatos kihívásokat és döntéseket. Főpásztoraink üzenetét ne csak meghalljuk, váltsuk tettekre: mindennap ajánljunk fel valamit a békéért. Mi lenne, ha a mindennapi keresztút járását ajánlanánk fel a világ békéért? Ha a stációk elmélkedésit és könyörgéseit figyelmesen meghallgatjuk, észrevehetjük a hasonlóságot Jézus szenvedése és a világban zajló kereszthordozás között. Ne a közöny ruháját öltsünk magunkra, teremtsünk önmagunkban és másokban is békét, rendet. Tudod kedves testvérem, a béke bennem és benned kezdődik. Ha békében vagyunk önmagunkkal, Istennel és embertársunkkal, ha minden országnak a vezetője békében lenne önmagával és ismerné a kegyelem fogalmát, most nem kellene attól rettegnünk, ami eddig csupán egy rossz álomnak bizonyult.

Tehát, miről szól a keresztút? Jézus szenvedése és halála – melyekről a stációkban megemlékezünk – mindenekelőtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minőségével mérjük. Arra hívlak kedves testvérem, hogy annak a hitében imádkozz és járd végig a keresztutat az idei nagyböjtben, hogy Jézus meg fogja adni a békét neked, nekem, nekünk, a világnak. Te pedig kedves idős olvasó higgy abban, hogy Jézus meg fogja világosítani neked, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, előre tekintéssel és reménységgel megöregedni. Életed minden napjában Jézus kínszenvedéséből és halálából meríts vigaszt. A szent negyven nap jó lehetőség arra, hogy végig járva a keresztutat, békét kérjünk a szenvedő Jézustól. Most, a háború közepette tanuljunk meg kilépni önmagunkból és odalépni a másik emberhez. Imával, böjttel, keresztúton való részvétellel és szeretetcselekedetekkel tegyünk azért, hogy legyen béke. Sokan vannak most, akiknek szükségük van ránk. Látjuk, hogy hányan kényszerülnek elhagyni az országukat, szeretteiket, a már jól kialakult életüket. Jézus úgy adta oda magát nekünk, hogy megtörték a keresztfán. Minden nap odaadja magát számunkra az Eucharisztiában, de csak akkor tudjuk szétosztani, ha megtörjük. És erre hív bennünket is, hogy törjük meg magunkat: az időnket, az odafigyelésünket, és ha kell a kenyerünket a menekültekkel, a szenvedőkkel. Keressük meg azokat az apróságokat, amelyeket rendszeresen elmulasztunk, a hétköznapok kis dolgai között: megköszönni valamit; felhívni valakit, akivel már régen beszéltünk; észrevenni a vigasztalásra szorulót; vagy csak egyszerűbben legyünk derűsek. Nem nagy dolgok, de mégis hatással vannak a környezetünkre. És bizony, ha kell a nagyböjtben merjük megosztani valakivel az anyagi javainkat is. A nagyböjt kezdete alkalmat teremt arra, hogy átgondoljam, mit tudnék adni másoknak? Mit tartok meg félve magamnak, mi az, amin nem tudok osztozni? Miért nincs béke a szívemben?

Végezetül imádkozzunk és járjuk együtt a békéért végzett keresztutunk. Jó? Merj elköteleződni mellette! Legyen béke benned és bennem!

Ferencz Emese

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment