Húsvétvasárnap

Fiatal lány áll a pogány bíró előtt. Felhangzik a vád: tudomásomra jutott, hogy te is a keresztények közé tartozol. A lány igenlően bólint. A bíró tovább folytatja vádbeszédét: nem szégyellsz egy közönséges embert Istenként tisztelni? Olyan valakit, aki gyalázatos módon halt meg a kereszten a két gonosztevő között? A lány a dühös bíró kérdéseire egy másik kérdéssel válaszolt: honnan tudod te mindezeket? Ej, hát honnan tudnám? A ti szentnek mondott könyveitekből, az evangéliumból. Nos, ha ott olvastál Jézus haláláról, akkor ugyanott olvashattál feltámadásáról is. Ha a halállal véget ért volna élete, én sem adnám oda az életemet. De mert legyőzte a halált saját testében, hiszem, hogy bennem is véghezviszi ezt a győzelmét. Ő mondotta: Aki bennem hisz, ha meghalt is, élni fog.

Krisztusban Kedves Testvéreim! Így válaszolt a hős lelkű leány a pogány bírónak, mert Jézus is föltámadásával válaszolt ellenségeinek. Az elmúlt napokban és hetekben felidéztük Jézus szenvedésének történetét. Nagypénteken megrendült szívvel álltunk a kereszt alatt és feszült figyelemmel hallgattuk, amint az énekkar elénekelte az Élet Ura haláltusájának a történetét. A passió szavai átjárták szívünket és drámai hangulatot teremtettek azt hiszem, nem csak bennem, hanem bennetek is. Bennünket is megkörnyékezett az a lelkiállapot, amelyet Jézus tanítványai éreztek a Golgotán, amikor Urunk kilehelte lelkét. A külső körülmények láttán érthető, hogy Jézus halálával arra gondoltak, hogy szertefoszlott minden álmuk. A tragikus nagypénteki események után alig maradhatott más hátra számukra, mint csalódottan hazatérni és folytatni a kétkezi munkát, amelyet egykor abbahagytak Jézusért. Mikor nagypénteken a kereszten függött, sokan ezt kiáltották: Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Jézus megtehette volna, hogy teljesítse kérésüket és csodát tegyen. Ő azonban ennél is nagyobb csodát akart véghezvinni. Átlépi a halál kapuját, eltemetik, de sírjában harcra száll a halállal és győzelmet arat fölötte. Nem a keresztről száll le, hanem a sírból, a halálból tér vissza az életbe. Testvéreim! Karácsony ünnepén egy barlang, egy istálló, egy jászol elé állítja híveit az Anyaszentegyház. Ajkunkra adja az angyalok énekét: Dicsőség a magasságban Istennek! Szükség volt az angyalok énekére, mert ugyan ki ismerte volna fel az istállóban, a jászolban fekvő kisdedet, a világ Üdvözítőjét? Most a feltámadás barlangjában új szerepet kapnak az angyalok. Már csak azért is, mert születésénél sokkal dicsőségesebb volt föltámadása. Úgy illet tehát, hogy az első alleluját az angyalok énekeljék el. Nagypénteken, mikor Jézus meghalt a kereszten, megrendült a föld. Most húsvét hajnalán újból megrázkódott, de most már örömében. A halál törvénye alatt élő emberek előtt Jézus meglobogtatta az élet zászlaját. Hiába őrzik katonák a sírt, hiába akarja a gyűlölet megakadályozni az Élet diadalát. Az angyalok ezt mondják: „Ne keressétek a holtak között! Jézus föltámadt!”

Testvéreim! Húsvét hajnalán a sírhoz látogató emberek nyomában a történelem emberének, vagyis nekünk is el kell indulnunk és meg kell néznünk: üres-e az a bizonyos sír vagy nem? Az elsők, akik a temetés után Jézus sírjához érkeznek, a katonák. Őket kivezényelték, ők kötelességüket teljesítik. Meggyőződésük szerint a legjobbat teszik, azt, amit parancsoltak nekik. Így köszönt rájuk a hajnal, amikor Jézus feltámad, a sír lepecsételt zárókövén keresztül kilép a sírból és eltávozik onnan az Őt őrző katonák között. ettől a pillanattól kezdve őrzik az üres sírt, addig, amíg az angyal a kő elmozdításával rá nem döbbenti őket, hogy a sír üres. Ezek a katonák az angyal megjelenésében kapott jel által elindulhattak volna az Isten felé vezető úton, de nem azt tették, hanem elindultak a farizeusok és a főpapok felé a sötétség útján. A katonák viselkedése feltárja előttünk az élet legnagyobb tragédiáját. Aki katonaként érkezik Jézus sírjához, őrzi a sírt, de nem tudja, hogy a sír üres. Aki nem az élő Istenhez köti az életét, annak egyszer meg kell tapasztalnia, hogy amit annyi sok energiával épített fel, ott hever előtte romhalmazként. A következő látogató Jézus sírjánál Mária Magdolna. Ő már meglátja azt, amit a katonák nem láttak meg, hogy Jézus sírja üres. Mária Magdolna lett Jézus föltámadásának első hírnöke. Nem azért, mert szentebb, okosabb, tisztább és bátorabb volt az apostoloknál. Nem azért, mert félelmét legyőzve sietett Jézus sírjához. Hát akkor miért? – kérdezhetjük. Jézus maga válaszol kérdésünkre: „Mert nagyon szeretett…”. Magdolna szíve megdobbant, de felvetődik benne a kérdés: mi történt itt az éjszaka? De erre nem tud válaszolni. Azt tudja, hogy mit kell tennie. Azonnal felismeri, hogy neki az apostolokhoz kell mennie, őket kell értesítenie, a tényt nekik kell feltárnia, mert nekik tudniuk kell a gazdátlanul maradt sírbolt válaszát. A néma üres sírbolt „miért”-je nemcsak Mária Magdolnát kínozta meg, hanem fájdalmasan tör fel a modern ember szívébe is az élet megválaszolhatatlannak tűnő miértjei. Aki a feltámadás szilárd hitében éli az életét, az mindig tudja, hogy mit kell tennie. A hit „miért”-ek között mindig kinyit egy ajtót, amely mutatja, hogy merre kell menni, ahhoz, hogy megoldásokat kapjon. És ezt az ajtót látja meg Mária Magdolna is, és ezért indul el az üres sír hírével az apostolokhoz. Annak, aki Mária Magdolnaként érkezik Jézus sírjához, élete így foglalható össze: látja, hogy Jézus sírja üres, nem tudja, hogy miért üres, de felismeri, hogy mit kell tennie. Az evangélium elbeszélése szerint a következő látogatók Péter és János apostolok voltak. Ők is látják az elmozdított követ, az üres sírt és a halotti lepleket. Itt tárul fel az emberi élet csodálatos belső harmóniája, amikor mindezek láttán az ember nem ül tétlenül, hanem a gazdátlan sírt szemlélve megszületik benne annak felismerése, hogy a sír miért is üres. Úgy, ahogy Péter apostolról mondja János evangélista: „Látta mindezt és hitt”. Majd mindkettőjükről mondva így folytatja: „Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból”. Ebben van életük megoldása: apostolként érkezni Jézus sírjához, apostolként szemlélni Jézus üres sírját. Ezt csak azok érik el, akik Jézus tanításában részesültek, akik eljutottak ehhez a felkiáltásig: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6, 68).

Testvérek! Minden földön élő ember sírba készülő ember. Egy egész földi életen keresztül mindenki saját sírját szemléli, mint kikerülhetetlen jövendő eseményt. Sőt, minden ember Jézus sírjában szemléli eljövendő önmagát. Aki Jézus sírját üresnek látja, az abban az erős hitben él, hogy egyszer saját sírja is üressé fog válni. Ez a meggyőződés a legtragikusabb esetekben is segítséget ad. Aki nem látja meg Jézus sírjának ürességét, annak életét végigkíséri a fájdalmas miért: „Miért élek?” Az élet tragédiája itt abban van, hogy a kérdőjel után nincs felelet. Ugyanis erre a kérdésre a válasz, csak az üres sír lehet. Testvéreim! Mindenki saját maga számára tegye fel a kérdést: mikor van számomra húsvét? Az élő Krisztus megtapasztalására nem jut el mindenki ugyanazon a napon, ugyanabban az órában. Kezdettől fogva felfigyelhettünk a „húsvét” megtörténésének időeltolódásáról. Amikor Pétert és a kenetet vivő asszonyokat már régen elárasztotta az új élet ragyogása, a többi apostol és a névtelenek tömegei még a nagypénteki reménytelen sötétségben tapogatóztak. Amikor Mária örömtől repesve futott Jézus barátainak rejtekhelyére, az emmauszi úton a két megriadt tanítvány egyre távolodott az eseményektől. Tamás is kételyeinek foglya volt, amikor a többi apostolt már eltöltötte békességgel az Úr látása, nem is beszélve arról, milyen messze állt még Saul a damaszkuszi úton bekövetkező megvilágosodástól.

A feltámadás eseménye nem érkezik el mindenki számára „harmadnapon”. A nagypéntek sötét reménytelensége sokaknál napokig, évekig, sőt évtizedekig eltart, mivel úgy érzik, hogy az Úr halott, pedig már régen felkelt a sír mélységéből. De egyszer mindenki találkozni fog a feltámadás valóságával. A húsvétot bármikor megtapasztalhatjuk. Néha nagyon későn, mint Pál apostol. A feltámadott Jézus egy napon a mi utunkat is elállja, amint Sault is váratlanul megállította valahol a Jeruzsálem és Damaszkusz közötti útszakaszon. Nem könnyű tehát válaszolni arra a kérdésre, mikor is van húsvét. Számolunk-e ezzel az időeltolódással, különösen akkor, ha már jó ideje árnyék borul a lelkünkre? Vagy olyankor, ha mások nem viszonozzák örömteli köszöntésünket: Az Úr valóban feltámadott!

Az Istent lehet üldözőbe venni, de nem lehet utolérni. Lehet ellene harcolni, de nem lehet legyőzni. Lehet Őt gyűlölni, de nem lehet végleg megölni. Lehet Fönségét gyalázni, de nem lehet szépségét csorbítani. Lehet hatalmát semmibe venni, de emiatt nem fog elgyengülni. Lehet létezését tagadni, de emiatt nem fog megsemmisülni. Lehet sírba helyezni, de kár sírja elé követ hengeríteni, Mert az Isten feltámadását nem lehet megakadályozni.

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment