Isteni Irgalmasság vasárnapja

Szomorú hír járta végig a világot 2005 április 02-án este: meghalt II. János Pál pápa, visszaadta lelkét Teremtőjének Krisztus 264. Helytartója. Szomorúság, fájdalom vett erőt az embereken, akik ott voltak a Szent Péter téren, de azokon is, akik a tévé képernyőjén át követhettük a nagy pápa halálát.

Valami hasonlót élhettek át az apostolok is, midőn a zsidó vezetők megölték Jézust: elvesztették Mesterüket, támogatójukat, már nem volt, aki őket kivédje, oltalmazza, bármikor ki voltak téve ők is annak a veszélynek, hogy a Megváltó sorsában ők is bármikor részesülhetnek. Erre azonban nem voltak még felkészülve, még hiányzott valami, ami megadja nekik a kellő erőt, hogy szembe szálljanak Krisztus ellenségeivel.

Ahogyan a hívek összegyűltek a Szent Péter téren a szentatya haláltusája alkalmával, hogy ott voltak jelen, akár úgy, hogy a TV adók híradásain keresztül élték át lélekben, ami a Vatikánban történt, az apostolok is ott gyűltek össze, ahol utoljára biztonságban voltak. Számunkra a biztonság jele Róma, a pápa, az apostolok számára pedig az Utolsó Vacsora terme. Ott voltak utoljára együtt Jézussal, ott táplálta őket először szentséges testével és vérével, ott mutatta be nekik, hogy a Sátánt csak alázattal lehet legyőzni, hiszen még annak a lábát is megmosta, akibe a gonosz lélek beleszállt, ott mondta el főpapi imáját, amelyben oltalmat kér az Atyától mindazok számára, akik őt követik, valamint azt, hogy őrizze meg őket az egységben. Ott érezték magukat biztonságban a tanítványok. A mi Utolsó Vacsora termünk a mi templomunk, hiszen Jézus itt jelenik meg és táplál bennünket szentséges testével és vérével, itt imádkozunk együtt barátok és ellenségek, itt van az Isten háza. A mi templomunk beleépül azonban a világ többi sok ezer és tízezer templomával azonban a Szent Péter bazilikába, ahol a pápa, legfőbb pásztorunk vezet bennünket és imádkozik értünk. Most mi kell, hogy lelke üdvéért imádkozzunk. Ezért is vagyunk összegyűlve ma, ebben az órában, ez a mi külön feladatunk.

Meglátogat bennünket is Jézus. Meglátogat és megmutatja, akár az apostoloknak dicsőséges sebeit mondván: „Békesség nektek!” Mennyire szükségük volt az apostoloknak erre az isteni békére. Mennyire jó volt tudni, hogy a Megváltó él és újra köztük van. Mennyire jó tudni számunkra is ebben az időszakban, hogy Krisztus él, köztünk van és bennünket is így köszönt: „Békesség nektek! Ne féljetek”. Hiszen II János Pál pápa is, a Szentatya megválasztás utáni percekben, az első pápai beszédében, ezeket a Jézusi szavakat mondta: „Ne féljetek!”

Húsvét 2. vasárnapja az minden évben az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Nekem személyesen is, hiszen egy olyan egyházközségben szolgálhatok, ahol a templomunk az Isteni irgalmasság titulusára és Szent Pió atya tiszteletére van szentelve. Ezen a vasárnapon ünnepeljük mi itt Erzsébetbányán templomunk búcsú ünnepét! Szent II. János Pál pápa nevéhez fűződik a mai vasárnap. A Szentatya a jubileumi szentévben, 2000. április 30-án avatta szentté Boldog Fausztina nővért, és akkor rendelkezett úgy, hogy húsvét második vasárnapja az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viselje. Azóta Krakkóban felépült az Isteni Irgalmasság bazilikája, amelyet a pápa 2002. augusztus 17-én szentelt fel. Milyen nagy kegyelem testvéreim, hogy a nagy pápát azon a vasárnapon emelték a boldogok közé, amely vasárnapnak az előestéjén eltávozott a földről az örök hazába. Azon a vasárnapon, amelyet az irgalmasság vasárnapjának hívunk, és amely ünnepet neki köszönhetünk.

Jézus elküldi apostolait e szavakkal: „Béke veletek, ahogyan az Atya engem küldött, most úgy küldelek én titeket. Vegyétek a Szentlelket, Bocsássatok meg a bűnöket.” Menjetek és adjátok tudtul, mindazoknak, akik még félnek, akik tanácstalanok, akik nem találnak biztos kikötőhelyet életük hétköznapjaiban, hogy itt, az Utolsó Vacsora mai termében, a templomban várom őket, hogy köszönthessem: „Békesség nektek!” A tanítványok örvendtek látván a feltámadt Urat. Olyan jó volt tudni, hogy nincsenek magukra, nincsenek egyedül, hogy újra ott van Jézus. Tamás azonban nem volt részese ezen találkozásnak, és ahogyan az az ember, aki csak eszére támaszkodik, de hitére nem, ahogyan sokan a mai világban, nem hiszi, hogy Jézus feltámadt. Jelt kér és kap. Nyolc nap múlva Jézus megjelenik Tamásnak is jelt mutat, a fájdalom sebhelyeit, olyan jelt, mely Tamás számára megszégyenítő, számunkra pedig biztató. Tamás magatartása lelkiismeretvizsgálatra kellene, hogy késztessen bennünket, hogy feltegyük a kérdést: milyen az én Krisztusba vettet hittem ebben a nehéz mindennapi életben? Milyen a feltámadásba vetett hitem?

Mert minket is csak akkor nevez boldognak Jézus, ha hisszük azt, amit nem láttunk, de kétezer éve hisz az Egyház, ami alapja az Egyház életének kétezer éve: Krisztus urunk dicsőséges feltámadása. Értsük meg végre, ahogyan Tamás is megértette, hogy a feltámadás nemcsak azt jelenti, hogy van egy lehetőségünk arra, hogy tovább éljünk földi életünk után, hanem szorosan belekapcsolódik jelenlegi életünkbe is a feltámadás. Ha mi is szemléljük Krisztus urunk sebeit, amiket felkínál az Úr, akárcsak Tamásnak, akkor látni fogjuk, hogy azokból a sebekből fény árad, a Húsvét fénye, mely világít életutunkon. Legfőképpen most van szükségünk erre a fényre, amikor oly nehéz az élet, sokszor már kilátástalannak tűnik. Fedezzük fel mindennapi életünkben Isten akaratát, ahogy a szentté avatott II János Pál pápa is tette. Kitűnő vezetőnk volt a világ lelki atyja, II. János Pál pápa, a Szentlélek vezette őt mindig, de a Szentlélek vezeti az Egyházat kezdettől fogva napjainkig. Ezért kérjük az Istent az irgalmasság vasárnapján, hogy nekünk a Szentlélek adja meg az erőt, hogy megtaláljuk a békét, a biztos kikötőt, az erőt, hogy mindig hinni tudjunk.

Szent Fausztina nővér – könyörögj érettünk! Szent II János Pál pápa – könyörögj érettünk!

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment