A Jó Pásztor vasárnapja

Kedves Testvérek!

Amint a szentmise bevezetőjében hallottátok, ezt a vasárnapot nevezik a jó pásztor vasárnapjának is a hallott evangéliumi részlet alapján. Ezen a vasárnapon emlékezünk meg Krisztustól megbízott földi pásztorokról, és Krisztusnak látványos formában elkötelezett emberekről: a papi és szerzetesi hivatásokról. De nemcsak megemlékezünk, hanem imádkozunk értük és kérünk az Úrtól újabb papi és szerzetesi hivatásokat. Szükséges minden évben tudatosítani, hogy kevesen vagyunk mi pásztorok - papok, s pásztor, papok nélkül felbomlik a nyáj, ahogy bomlik is az egyház, ami sajnos tény - akár tudomásul vesszük, akár menekülünk a tények elől. A szekták ragadozó farkasai és a jóléti társadalom földi paradicsomígérete mind nagyobb számmal ragadja el bizonytalankodó tagjainkat, akik papíron, az egyházi anyakönyvek lapjain talán még keresztények, de a gyakorlatban már nem. Pedig Jézus azt mondta a mai evangéliumban: "nem vesznek el soha és senki nem ragadja ki őket kezemből." A tényekkel szembesülve talán túlbecsülte Krisztus saját erejét, s mégsem volna képes megvédeni nyáját?

Jézus szelíd pásztor: csak akkor vállalja az evangéliumban hallott garanciát, ha, teljesen - szabad akaratunkból rábízzuk magunkat. Ő kérhet ilyen magas követelményt tőlünk, hogy bízzuk rá magunkat, mert ő egyszer s mindenkorra magát adta értünk, úgy ahogy senki más előtte és utána nem, amikor meghalt a kereszten. De sajnos ma az Egyház jelenlegi tagjaiból - magyar vonatkozásban gondolkodva - hiányzik ez az elkötelezettség, ez a megtérés. A legtöbben csak papíron keresztények. Megszokásból még kérik gyermekeik számára a keresztelést, elsőáldozást, bérmálást, anélkül, hogy valami fogalmuk is lenne ezen szentségek lényegéről, vagy tennének erőfeszítéseket ezek megértésére. Ennél már csak az a szomorúbb, hogy mi papok ehhez a látszatkereszténységhez asszisztálunk, amikor különösebb követelmények nélkül eleget teszünk kívánságaiknak, azzal indokolva, hogy "sose lehet tudni, hogy mikor működik a kegyelem". Valójában pedig csak a pusztuló népegyház statisztikáján akarunk szépíteni. Ezek azok a keresztények, akik semmilyen, vagy ritka módon kapcsolódnak be az Egyház életébe egy-egy nagyobb ünnepen. De nem jobb a helyzet a megkereszteltek azon 10-15%-ánál sem, akik látszólag gyakorolják hitüket: rendszeresen járnak templomba, rendszeresen imádkoznak. Legnagyobb részüknek nincs igazi élő hitük, élő istenkapcsolatuk. S még szomorúbb, hogy nincs is meg bennük az igény, hogy legyen élő istenkapcsolatuk. Elvégzik a megszokott imáikat, a rózsafüzért - akár a mise alatt is -, s elringatják magukat ebben a szürke, élménytelen vallásosságban. Nincs bennük elkötelezettség, s ha nincs elkötelezettség, ott nincs nyáj, s ahol nincs nyáj, ott Krisztus és az ő megbízott pásztora a pap nem tud megvédeni benneteket az evangélium ígérete alapján. A dolgok ilyenképpen alakulása az egyházban kölcsönös papok és hívek kapcsolatát tekintve. A papság túlnyomó része még a hagyományos népegyházi keretekben gondolkodik és dolgozik. Ez a népegyházi helyzet az volt, amikor a pap nagyszámú hívek tömegének a vezetője, tekintélye volt a hívekkel való kevés személyes kapcsolat mellett. Pusztán a pap tekintélye már parancsoló volt. Ma ez a helyzet megszűnt, ezért nem csoda, hogy az erre épülő módszerek hatástalanok már ma. Ami pedig titeket a híveket illeti, jelenleg még ti is népegyházi szemléletben gondolkodtok, amikor ilyesféle megállapításokat hallani sokszor: a pap dolga a misézés, gyóntatás, temetés - vagyis a hívek ezirányú, jobbára személytelen igényeiknek kiszolgálása.

Vegyétek észre, hogy vége a népegyház tömegének! Vegyétek már észre, hogy itt is ott is hézagosak a padok, mert ez az ember ágynak dőlt, és többet már nem jön templomba, azt az embert a múlt héten temettük el és nem ül a helyére senki. Vegyétek észre és szembesüljetek a ténnyel: néhány év múlva fele ennyien sem leszünk! Ebben a helyzetben, aki kicsit is szívén viseli egyháza, hite sorsát, annak nem elég arra várni, hogy majd a papok tegyenek valamit, hogy majd megmondják mit kell, mint a régi időkben. Ha a pap nem is mozdul - mert mindenre nem terjedhet ki a figyelme - nektek kell mozdulnotok éspedig a királyi papságotokból kifolyólag. Igen, mindannyian papok, királyi papok vagytok. Erről sajnos keveset beszélünk, ami pedig minden megkeresztelt és megbérmált ember sajátos méltósága és feladata. A királyi papság előképe még az Ószövetségbe nyúlik vissza. A választott zsidó nép nem csak azért lett kiválasztva, hogy majd soraiból kerüljön ki a Messiás, hanem azért is, hogy a kiválasztottság által feladatot kapott: az Úr papi királysága lett, hogy a pogány népek között tanúskodjon az egyetlen Istenről, s szentségével kovászként segítse a többi népeket a szentségre. Ez a program azonban nem valósult meg az Ószövetségben, feledésbe merült. Az Újszövetségben továbbgondolva Péter apostol első levelében ismét felidézi ezt a dolgot immáron sokkal nagyobb távlatokban: "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára." Krisztus népe tehát papkirályi szerepet tölt be, részt vesz Krisztus papkirályi hatalmának gyakorlásában. Krisztusnak küldetése van az egész világhoz. Ebben a küldetésben Krisztus szolgálatára van az apostoloknak, hogy azok - és utódaik a püspökök és a papok - szolgálatára tudjanak lenni a híveknek. A híveknek pedig az egész világ szolgálatára kell lenniük, hogy a világ megismerje az Atyát, és részt vegyen Jézus életében.

Ti hívek, tehát királyi papok vagytok, s szerepetek és méltóságotok a legfontosabb ebben a folyamatban, mert a ti feladatotok a világ elvezetése Istenhez. Tanulni és tanúskodni kell életetekkel, szavaitokkal Krisztusról. Ezt meg kell valósítani, aprópénzre kel váltani mindenekelőtt a házasságban, aztán minden más emberekkel való kapcsolatban. Ez azokra is vonatkozik, akik egyedül élnek, mert ő is akarva, akaratlanul kapcsolatba kerül másokkal, s hat rájuk jól vagy rosszul. Részt kell venni öntevékenyen papkirályi méltóságotokból kifolyólag az egyházközség életéből, mindenekelőtt az egység és a béke megvalósításában. Mert hogyan akartok tanúskodni, s elvezetni másokat az igaz szeretetre, ha nem tudtok kijönni keresztény testvéreitekkel? Ebben a felfogásban nekünk a szolgálati papságnak a feladatunk, hogy képezzük a híveket és irányítsuk az apostoli munkátokat. Ebben a szemléletben láthatjátok, hogy hogyan is adjon nekünk az Úr papokat, ha nem teljesítitek a királyi papságból fakadó feladatotokat? Hogyan adjon örök életet a jó pásztor juhainak, ha nem hallgatnak szavára?

Ma tehát a papi hivatások vasárnapján a papi hivatásokért való imádságon túl feladatotok a ti királyi papságotok tudatosítása és megvalósításának elkezdése. Csak így kérhettek papokat az Úrtól, ha igénylitek is irányításukat királyi papságotok - és nem passzív vallásosságotok - megélésében. Csak így valósulhatnak meg Krisztus Urunk szavai: "Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből." Ámen.

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

Fotó: ersekseg.ro

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment