Húsvét 5. vasárnapja

Kedves Testvérek! Olyan könnyen eleresztjük fülünk mellett Jézusnak imént hallott felszólítását: "Szeressétek egymást!" pedig gondoljátok el, hogy mikor mondja Jézus ezeket a szavakat: az utolsó vacsorán. Halálba induló Krisztus Istenünk utolsó kéréseinek egyike ez; Jézus Krisztus végrendelete ez a felszólítás. Végrendelet. Mi emberek, milyen görcsösen és pontosan tudunk ügyelni arra, hogy elhunyt, eltávozott szeretteink utolsó kívánsága teljesítve legyen, hogy hová legyen temetve, hogy mit énekeljenek a temetésen és még sorolhatnám tovább. Ha pedig végrendelet maradt az eltávozott után, ügyelünk arra, hogy precízen végre legyen hajtva az elhunyt végakarata - főleg, ha anyagi oldalról érdekeltek vagyunk benne. Ezzel szemben az Istenember végakarata, végrendelete messze nem izgat úgy bennünket, mint elhunyt szeretteinkért. Ebből is látszik, hogy nem szeretjük eléggé Jézust. Ha szeretnénk, minden erőnkkel azon lennénk, hogy végrendelete megvalósuljon: "Szeressétek egymást!" Már csak azért sem törjük magunkat ennek megvalósításán, mert ebből a végrendeletből nincs semmi kézzel fogható, anyagi hasznunk.

"Szeressétek egymást!" - Szeretet. Elcsépelt szó. Annyi mindenre használják és használjuk. Annyiszor kimondjuk hazug módon: - Kimondják házasságkötéskor örök érvényűen, hogy aztán néhány év múlva elváljanak útjaik a megtestesült szeretetüket, gyermekeiket szétszakítva. - Kimondjuk ezt a szót személytelen dolgokra: egy jó ételre, a filmre, egy játékra. Olyan személytelen, nálunk, embereknél ezerszer múlékonyabb dolgokra mondjuk, amelyekről azt hisszük, hogy boldoggá tesznek. Ebben a hazug és hamis szeretetben nem csoda, hogy úgy tűnik: tényleg nem is olyan fontos a jézusi szeretet, mert talán ő is csak úgy mondta, mint ahogy mi mondjuk személytelen tárgyakra. Én legszívesebben a visszaélések és félreértések miatt a Krisztus által, vagy az ő nevében mondott szeretet szavunkat kicserélném a Szentírásban és a szóhasználatban másra, mondjuk a görög agapé vagy a latin caritas szóra, melyből fordítják a magyar szeretet szavunkat. Azért is változtatnám meg, mert Jézus egészen más szeretetről beszélt, mint ami például már az Ószövetségben felbukkan.

Hagyományos ószövetségi meghatározásban a szeretet a főparancsban van leírva: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Szeresd felebarátodat, mint saját magadat." Úgy gondolnánk, hogy ezt a szeretetet kell megvalósítani, ez a mérce. Annál is inkább, mert a hitoktatásban központi szerepet tölt be ez a mondat, s úgy van előadva, mint jézusi tanítás. Pedig nem az, hanem már az Ószövetségben megfogalmazott meghatározás ez, melyet Jézus felidéz. Ha tehát a főparancs szeretet-meghatározása ószövetségi gondolat, akkor ezen a lényeges területen mi újat hozott Jézus? Mi az újszövetségi mérce? Miben van az Újszövetség új szeretetkapcsolata? Abban, amiről Jézus beszél: "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!"

Mi a különbség a kétféle szeretet között? Az ószövetségi meghatározás szerint úgy kell szeretnünk másokat mint magunkat. Pedig sokszor magunkat sem szeretjük, nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Köszönhető ez a fogyasztói társadalom mesterkedésének, amikor az az érzésünk az amerikai filmek szuperhőseihez képest, hogy semmik sem vagyunk, értéktelenek vagyunk, mert mi nem vagyunk hősök. Ha ennyire nem szeretjük magunkat, hogyan szeressünk másokat?

Az ószövetségi meghatározásban Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből kell szeretni. Csakhogy szívünk, lelkünk, elménk, erőnk korlátolt. Főleg ha mi magunk még beljebb tesszük a korlátokat, mint ahol valójában vannak, mert az az érzésünk a számítógépek mellett, hogy azok ügyesebbek, okosabbak. ha szívünk, lelkünk, elménk és erőnk ennyire korlátolt, akkor korlátolt az Isten iránti szeretetünk is. Az ószövetségi szeretetfogalom tehát eléggé korlátolt, kiegészítésre szorul. Jézus pedig azt mondja a szeretetről: "Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!" - Hogyan szeretett ő? Jézus emberként nem tett más, mint ő is az ószövetségi eredetű főparancsot valósította meg. Szerette Istenét teljes szívéből, lelkéből, elméjéből és erejéből. De Jézusban nem voltak korlátok, s ő nem igyekezett leszűkíteni szívének, lelkének, elméjének, s erejének határait. Olyannyira nem, hogy a benne lévő istenség szétfeszítette emberségét, túllépte azt, amit egy ember elbír, ami abban nyilvánult meg, hogy Jézus még testi életét sem tartotta fontosabbnak ennél a szeretetnél: belehalt a szeretetbe a kereszten. Jézus szerette felebarátját mint önmagát. Benne a Fiú lakozott, akit az Atya szült az idő kezdete előtt - szeretetből. A Fiú pedig megtapasztalva az Atya önajándékozó szereteté mindenestől visszaajándékozta magát az Atyának. Jézus tehát önmagában a Szentháromság végtelen szeretetét szerette, s ezzel a szeretettel szerette az embereket: a barátait és azokat is, akik ellenségei lettek, mert Isten "fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is". Jézus tehát megvalósította a főparancsnak ismert ószövetségi szeretetparancsot - isteni módon, végtelen méretekben. Ezentúl nekünk nem a mi méreteink, hanem Jézus méretei szerint kell megvalósítani a szeretetet - isteni módon.

De mi emberek vagyunk - hogyan szeressünk, mi isteni módon? Úgy, hogy bennünk van az isteni szikra, mert minden ember Isten képére és a hasonlatosságára lett teremtve. Az kell, hogy ez a szikra lángra lobbanjon, hagyjuk lángra lobbanni. Az kell, hogy ezt a lángra, fényre lobban szikrát ne rejtsük el véka alá, hanem tartóra tegyük, hogy világítson körülöttünk. Mert "arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt". Mert nem keresztlevelet és hitoktatási igazolást fognak kérni tőlünk az örökkévalóság kapujában, hanem azt, hogy "Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. - Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."Ámen.

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment