Húsvét 7. vasárnapja

Drága jó keresztény testvéreim! Jézus a kínszenvedése előtti estén a Benne hívők egységéért imádkozott. Azt kérte Atyjától, hogy ,,Legyenek mindnyájan egy''! Sokszor hallottuk. Imája felszólításának mégis kevés foganatját tapasztaljuk. Távol állunk attól az egységtől, amelyért Krisztus Urunk egykor buzgón imádkozott. Túl sok közöttünk a széthúzás, az önzés és az irigység, Az egység útján a kezdeti lépéseknél alig jutottunk előbbre. A mai evangélium alapján ragadjuk meg az alkalmat, és szítsuk fel magunkban újra az egységre törekvő szellemet. Az egység ellen elkövetett hibáink miatt kérjük Isten bocsánatát. János evangélista beszámolója szerint Jézus halála előtt, az utolsó vacsora termében elbúcsúzott tanítványaitól. Főpapi imát mondott, amelynek befejező szakaszában ünnepélyesen értünk imádkozott: azokért, akik az apostolok és utódaik szavára hiszünk Benne. Könyörgése visszatérő mély gondolatokról tanúskodik. Szó van benne Jézus küldetéséről és megdicsőüléséről, Isten atyjához és híveihez fűződő bensőséges kapcsolatáról, az általa közvetített istenismeretről és szeretetről. Gondolatai mégis egy téma körül keringenek: ,,Legyenek mindnyájan egy''. Azt kéri, hogy az Atya és Fiú közötti egység mintájára hívei egyek legyenek. Idézem: ,,hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek'' (Jn 17, 23). Szent Pál apostol megokolása szerint testvéri közösséget kell alkotnunk, mert: ,,Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van'' (Ef 4, 4--6). Isten különleges közreműködésével elérhető ez az egység. A jánosi értelemben vett világ ezt a fajta egységet sohasem képes megvalósítani. A világban sok a széthúzás, a békétlenség, a gyűlölködés és a harc. A világgal szemben a krisztushívők közössége, az Egyház, az egy Krisztus egyetlen titokzatos teste. Ezért kezdettől fogva az egység isteni bélyegét viseli magán. A hívők közösségében akkor valósul meg, ha érvényesül közöttük az a szeretet, amellyel az Atya öröktől fogva szereti a Fiút, s amellyel egyszülött Fiát adta értünk. El kell ismernünk, hogy ettől a szeretettől távol állunk, és így attól az egységtől is, amelyért egykor Jézus buzgón fohászkodott. A történelem folyamán a krisztushívők gyakran szembe fordultak egymással; egyházra, egyházakra és egyházi közösségekre szakadoztak. Tusakodásuk közben darabokra szaggatták Krisztus varratlan köntösét. Ennek következményét különösen a vegyes vallású házasságok idején érezzük, amikor a katolikus evangélikussal, reformátussal, ortodoxszal és szektásokkal köt házasságot. Ilyenkor meglakolunk az egyházszakadás bűne miatt. A személyes kapcsolatok terén sem könnyű egységben élni, harmóniát teremteni ott, ahol két, három vagy több vélemény ütközik. Az egységet veszélyeztető békétlenségek sorozatával naponta viaskodunk. Földi élete idején csodálatos módon Jézus sem tudta megszüntetni a világban tomboló széthúzást. Sőt, néha úgy látszik, mintha éppen hívei lennének a széthúzások szítói. Jézus tanítása mégis a széthúzások megszüntetését sürgeti. Életével példát adott, hogy amiként Ő tett, mi is úgy cselekedjünk. Mint kiváló buzgósággal megáldott férfiú, jó példával járt előttünk az imádságban. Buzgón imádkozott, hogy övéi egy legyenek. Ezzel felhívta figyelmünket arra, hogy az egység ott növekszik, ahol imádkoznak. Az imában új távlatok nyílnak, és háttérbe szorulnak a széthúzásokat kiváltó ösztönök. Az áhítat idején Isten és Országa kerül figyelmünk előterébe és széthúzást kiváltó tényezők új megvilágításba kerülnek. Az imádság elmaradásával hamarosan szem elől veszítjük Istent és megvalósulásra váró országát. Sem a koránkelés, sem a késő esti tévézés, sem a sietség és a napi fárasztó munka nem mentesít az imádság, az Istennel való kapcsolattartás kötelezettségétől. Isten bűvkörében mindig új távlataltokban kerülnek széthúzást szító okaink és tényeink. Az ima mindenképpen áldássá válik. Hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tisztes távolságból szemléljük békétlenségeink kiváltó okait. Ugyanakkor megteremti a kapcsolatot Istennel, aki Jézus Krisztusban azért jött közénk, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne egyháza családi közösségébe egyesítsen minket. Ha lesz bátorságunk és újra megtanulunk imádkozni, akkor megteremtjük körünkben a béke és egység előfeltételét, egyházaink életében és magánéletünkben is foganatja lesz Krisztus Urunk értünk végzett imájának: egy leszünk a hit, remény és szeretet egységében.

Testvéreim! Egy kortárs mgyar költőnő írt három kis versikét, amelyben bemutatja mi történik a vihar előtt, a viharban és a vihar után. Vihar előtt

csend dermed a természet szellő se lebben hang se szól várnak az élőlények feszültek dobol a csend

Viharban

földig hajolnak a fák nagysága előtt az ég színe sötét vakító fehér a villám mennydörög súlyos eső zuhog jajgat a természet zokog rejtőzködik retteg bújik aki él s akit fogva tart az élet s az enyészet

Vihar után

a fák felegyenesednek előbújt az állat csitul a növényzet mindenki felfrissült nyugodt és pihent az ég alja rózsaszín lám már a Nap is középen aranylik sugarai villóznak a földek felett íme a vihar utáni életteli csend

A keresztények élete is hasonló ebben az időszakban a viharéhoz. A vihar előtt vagyunk, a vihar előtti csendes időszakot éljük. Jézus felment a mennybe, megígérte tanítványainak, hogy elküldi majd a Szentlelket. A Szentlélek fogja majd a vihart okozni és mindent megváltoztatni. Az evangélium tanúsága szerint ez az ima a tanítványokról szól, de rólunk is. Érdemes megszívlelni Megváltónk szavait: „Azokért is imádkozom, akik az apostolok szavára majd hinni fognak bennem” – mondja Jézus. „Legyenek egy, amint mi egy vagyunk...hogy ezáltal ismerje meg a világ, hogy te, mennyei Atyám küldtél engem.” Én Igaz Atyám, a világ nem ismert meg téged, de ezek, akik követnek megismertek...megismertettek nevedet, azért, hogy a mi szeretetünk bennük legyen.” Milyen magasztos igék... Azonban sok felelősséget és feladatot is tartalmaznak számunkra. Jézus felemelkedett a mennybe, de nem azért hozta a földre az isteni szeretetet, hogy az néhány évtizedig létezzen. Ő azt akarja, hogy az isteni szeretet tovább éljen. Ennek jelei mindig voltak az Egyház történelmében. És vannak ma is. A kérdés csupán az, amelyet itt és most fel kell, hogy tegyünk önmagunknak: Mi, te és én testvérem, jelei vagyunk-e a világban Jézus szeretetének? Azt szolgáljuk-e hogy az egyetértésben éljünk mindenkivel, hogy elfogadjuk azokat is, akik másképp gondolkodnak mint mi? Van-e bátorságunk Jézus értékei szerint élni még akkor is, ha mások elhúzzák a szájukat? Mit jelent Jézus értékei szerint élni? Jézus értéke szerint él az, aki többet gondol másra,mint önmagára legyen az a más családtag, barát, vagy akár ellenség. Isten mindig elénkbe küld embereket, akik segítségünkre szorulnak. Ha anyagilag nem is tudunk segíteni legalább hallgassuk meg mit akar és válaszoljunk nyugodtan. Legyen bátorságunk jóindulatúnak lenni még azzal szemben is, aki hátat fordít mindig nekünk. Legyünk testben és lélekben tiszták még ha nem is divat az. Ügyeljünk szavainkra, hogy azok ne a káromlás, ne a trágár viccek, hanem Isten dicsérete legyen az ajkunkon. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon életünkben szükségünk van a Szentlélek által okozott viharra bennünk. Vihar előtt állunk. Csend van. Az imádságos várakozás csendje. Ebben a várakozásban, ahogyan az első keresztény Pünkösd előtt is velünk van a Szűzanya is. Ezért kérjük segítségét, hogy tanítson meg minket annak az imának a fontosságára, mely meghatározó lehet egész életünkre: „Jöjj el, Szentlélek Úristen!”

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment