Szentháromság vasárnapja

A keresztény ember egyik legrövidebb hitvallása a keresztvetés által történik. Keresztet vetünk az imádság elején és végén, de keresztet vetünk, ha a templomba lépünk, ha áldást osztunk vagy kapunk. Közben mindig ugyanazt a szöveget ismételjük: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Lehet, hogy ilyenkor felelevenednek bennünk a gyermekkori élmények, amikor a keresztet tanultuk, hogyan is kell vetni, vagy amikor az első áldozásra készültünk, és tanultunk a Szentháromságos egy Istenről. Vannak, akik csak keveset hallottak a Szentháromságról, de veszély idején ők is keresztet vetnek és így fejezik ki bizalmukat az erősséges szent Isten iránt. Az a valóság, hogy a szükség idején hamar keresztet vetünk arra utal, hogy az embert elsősorban nem a szentháromságos Isten belső életének a titka érdekli, hanem az ő hozzánk való viszonya és a vele való találkozás. Hitünk azt tanítja Istenről, hogy egy, de nem magányos: három személy van benne. Kölcsönös szeretet hatja át a három személyt egymás felé, de az ember felé is. A megtestesülés, hogy Isten Fia emberré lett, és a megváltás is, hogy Isten Fia meghalt értünk, mind a Szentháromság szeretetének a meg mutatkozása. Kiáradó szeretetről beszél a mai ünnep, amely eltölti a teremtett világot és ez a szeretet átjárja. Amikor, mi keresztény emberek Istenről beszélünk, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt a Tőle kapott szavakkal, kifejezésekkel tehetjük. A Szentírás nem győzi hangsúlyozni, hogy Isten a legtökéletesebb szeretet. Azt is tudjuk, hogy akkor vagyunk felnőttek a szeretetben, ha a szeretetünk felismerhető az adakozásról, vagyis nem rekedünk meg a szeretetben, hanem tovább is tudjuk adni. Sajnos mi emberek gyakran megragadunk, megrekedünk az önszeretetnél és másokhoz fűződő kapcsolatainkban a viszonzást, a hasznot nézzük. Azért adjuk oda magunkat másoknak, hogy ezáltal létünkben mi is gazdagodjunk. Mikor Istenről azt állítjuk, hogy Atya, tulajdonképpen az ő megvásárolhatatlan szeretetére emlékezünk. Ő nem azért ad létet és életet, hogy saját maga gazdagodjon, hanem mi, te és én, az ő teremtményei gazdagodjunk Istenünk által. Atyai szeretete hívott életre, atyai szeretettel szólítgat földi életünk alatt, és atyai szeretette vár haza, minket gyermekeit az örök életbe. És, hogy ez az Istentől kiinduló szeretet, hogyan jut el az emberekhez, erről beszél a mai evangélium: az igehirdetés és a szentségek által. Jézus azért küldte apostolait a világba, hogy tanítsanak és kereszteljenek, és így elnyerjék a Krisztus szeretetét. A keresztség a Szentháromság templomává teszi lelkünket. Általa a mennyei Atya gyermekei, Krisztus testvérei és a Szentlélek hajlékai leszünk. Emberi életünk nemcsak a teremtés, megszületésünk által kapcsolódik a háromszemélyű Istenhez, hanem a megváltás által is, amely kiárad minden egyes emberre. Tudjuk keresztény életünkből, hogy minden kegyelem Istentő jön, az Ő életébe kapcsolnak a szentségek, és így megszentelődik az életünk. A keresztségben Isten birtokba vesz a lelket, lefoglalja magának, lakássá teszi. A bérmálásban még inkább a Szentlélek templomává teszi. Az Oltáriszentség által különösképpen Krisztushoz kapcsolódunk, hiszen őt vesszük magunkhoz. A bűnbánat szentségében a feloldozáskor a bűn helyét a kegyelem foglalja el. A többi szentségek is Istenhez kapcsolnak, és kegyelmet közvetítenek. Általuk valóban Istenben vagyunk és mozgunk. Testvér! Isten jogot tart rád, rám, és magáénak tekint. Neked, nekem feladatunk, hogy őrizzük lelkünkben a Szentháromság hajlékát. Elsősorban tettekben megnyilvánuló keresztény életünkkel.

Testvéreim! Isten nem lehet „ingyen” birtokolni. Az Ő vállalása és befogadása kötelez: isteni életet kíván tőlünk. Erre kell a küldötteknek, az apostoloknak és utódaiknak megtanítani miden egyes hívőt. Hogy ne csak elfogadják Istent a hit által, hanem vállalják az Ő szolgálatát is. tartsák meg, amit kíván, teljesítsék, amit parancsol. A Szentháromság titka, nemcsak hitet, hanem tevékenységet is kíván tőlünk a keresztény életben. Gyakorlatokat, amelyek elmélyítik hitünket: imádságot, kegyelmi életet, az erények gyakorlását, a szeretett tetteit, a szentmisére való eljárást ….. stb. egyszóval. A vallásos élet gyakorlását kívánja tőled, tőlem a Szentháromság. Ezen gyakorlatok hiánya által nem ér semmit, ha hiszünk is a Szentháromságba! Ezért tartsuk meg kivétel nélkül mind, amit Isten parancsol és kíván tőlünk. Ne legyünk válogatok a parancsokban. Vegyük komolyan azok megtartását. Egy apa többféle virágot vetett el a ládába. Kisfia sűrűnek találta a kikelt vetést és egy részét kihúzogatta. Hamarosan a többi is hervadni kezdett, mert a gyökerek meglazultak. Higgyétek el testvéreim, hogy így vagyunk Isten parancsival is: szorosan összefüggenek, ha csak egy részét tartjuk meg, meglazul a kapcsolatunk Istennel, és éppen ezért, hogy ne legyen lazaság Isten és az én kapcsolatomban, el kell fogadnunk, meg kell tartsuk teljes egészében Isten parancsait, Isten előírásait.

Testvéreim, vajon mire figyelmeztet hitünknek az a tanítása, hogy Isten második személye, a Fiú emberré lett, testi alakot öltött magára? Mindenekelőtt arra, hogy Isten nemcsak életünk fölött virrasztó Atya, hanem sorsunkat vállaló testvér is. Megosztotta örömeinket és fájdalmainkat, életünket és halálunkat. Betestesült az emberiség családjába, hogy szent embersége közvetítésével árrassza belénk az isteni életet. Ez a közösség teszi lehetővé, hogy kövessük egymást a keresztény életben, és hogy az Atya országában majdan mindannyian tudjunk találkozni. Tolsztojnak, a nagy orosz írónak van egy tanulságos elbeszélése az istenlátásról. Egy királyról olvassunk az elbeszélésben, aki sok szépet látott már életében, de az egyik nap kijelentett: Lassan véget ér földi életem anélkül, hogy megláttam volna az Istent. Összehívta tehát legkiválóbb papjait, tudósait és így szólt hozzájuk: Kaptok három napot, és utána mutassátok meg nekem az Istent! Elképzelhetjük, milyen zavarba jöttek az alattvalók. Hiába törték a fejüket, megvallották a királynak: Nem, nem tudjuk neked megmutatni az Istent. A király haragra gerjedt és szigorú büntetéssel akarta sújtani papjait és tudósait. Meghallotta ezt egy mezőről hazatérő pásztor és felkereste a királyt. Engedd meg, Uram, hogy én teljesítsem kérésedet és megmutassam neked az Istent! A király beleegyezet, de azt mondotta: ha nem sikerül levágatja a fejét. Ezután a pásztor kivezette a királyt palotája udvarára és így biztatta: Nézz bele a napba! A király engedelmeskedett, de mindjárt be is hunyta a szemét. Látod Uram, a nap Isten parányi teremtménye csupán és ebbe sem tudsz belenézni. Hogyan tudnál akkor Istenre nézni, aki napnál is fényesebb? A király igazat adott a bölcs öregnek, de újabb kérdéssel hozakodott elő. Mondd meg nekem, mi volt az Isten előtt? A pásztor elgondolkozott, majd arra biztatta a királyt, kezdjen el számolni. Zéró, egy kettő, három… Na jó, szakította félbe a pásztor, kezdd a számolást a zéró előtt! De a király így méltatlankodott: A zéró előtt nincs semmi! Látod, így vagyunk Istennel is, Ő az első és örök létező, vele kezdődik minden. Tetszett a királynak a válasz, de volt még egy utolsó kérdése: Mit csinál az Isten? Ezt is megmondom, de előtte cseréljünk ruhát. A király lejött a díszes trónjáról, és magéra öltötte a szegény pásztor ruháját. Látod Uram, ezt csinálja az Isten. Eljön az emberekhez, magára ölti emberségünket, szóba áll velünk, mint te tetted velem. Nekünk testvéreim egy ilyen, közénk jövő, velünk szóba álló Istenünk van, csak az a kérdés, hogy mi észre vesszük-e, és ha észre vettük szóba tudunk-e állni vele, tudunk-e beszélgetni, van-e amit mondanunk neki.

És vajon testvéreim, mire emlékeztet a Szerháromság harmadik személye, a Szentlélek Isten? Nemde arra, hogy belekapcsol minket az isteni szeretetbe, egyesít Jézussal, egyesit az Atyával és vezérel, segít a hozzájuk vezető úton. Azon munkálkodik, hogy hitünk ne csupán külső máz, festék legyen, hanem életünket, bensőket átjáró valóság. Általa lesz a legszentebb Szentháromság lelkünknek a vendége, aki jelenlétével szívünkbe hozza a mennyországot. Nyilvánvaló, hogy Istennek erre az atyai, testvéri, egyesítő szeretetére nekünk is válaszolnunk kell. Nem csupán a mai ünnep megemlékezésével, hanem imádságos életünkkel is. Imádságunk jelenvalóvá teszi a szentháromságos Isten állandó jelenlétét a mi életünkben. Isten megmutatta magát, mint Atya, mint Fiú, mint Szentlélek. Nekünk is meg kell mutatnunk gyermeki, testvéri szeretetünket és a Szentlélek erejével egyesülni vele és minden egyes embertársunkkal. Adja Isten, hogy ez sikerüljön.

Csiszér Imre erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment