Évközi 15. Vasárnap

Krisztusba Szeretet Testvérek!

Senki sem élhet, nem lehet boldog szeretet nélkül. Ám a szeretet útja két felé ágazik. Az egyik önmagába visszatérő szeretet, a másik felebarátaink felé vezető szeretet.

A mai evangélium példabeszédében, az irgalmas szamaritánus történetében megmutatja Jézus, hogy a két szeretet közül melyik vezet az örök életre. Az önszeretet útja mivel önmagába tér vissza, nem gazdagítja, nem boldogítja a teljesedésre vágyó életünket. Csak az, aki kilép önmagából és mások felé irányítja szeretetének sugarait, csak az nyerheti el a beteljesedés örömét. Jézus két ilyen célt jelöl meg a szeretet teljesítésére: az egyik az Isten, másik pedig a felebarát. Arra is felhívja a figyelmünket, hogy a szeretet útja is rögös, tele van veszedelmekkel, szenvedésekkel, sőt sokszor rablók tanyáznak körülötte. Sajnos mi emberek távol állunk az igazi szeretet megvalósításától és megélésétől. Hiszen a mi emberi gőgünk többször megpróbált eget verő bábeli tornyot építeni. Mindig valami távoli és nagy dolgot akarunk. Meghat bennünket a távoli népek nyomora, de hidegen hagy a hozzánk közel állok búja és keserűsége. Buzgón hirdetjük a nagy igazságokat, de a mindennapi életben mégsem követjük azokat. Magunk sem járunk el másként, hiszen valahol távol és mindig rendkívüli eseményekben keressük az Istent és nem vesszük észre, hogy a közelünkben tartózkodik. Vakon sietünk el embertestvéreink mellett, és semmi vesszük a bennük felénk közeledő Istent. Ez a magatartás nem igazi keresztény magatartás, hiszen Jézus nem ezt várja el tőlünk keresztény emberektől. Kedves testvérek! A mai evangéliumban az igazi szeretet megvalósításáról és példaképéről hallottunk, az irgalmas szamaritánus példabeszédében. Egy törvénytudó teszi fel a kérdést Jézusnak: " Mit kell tennem, hogy eljussak az örök hazába?" Jézus a szeretet törvényére hivatkozik, amit így mond el neki a törvénytudó:" Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat." De a törvénytudó nem elégszik meg ennyivel, tovább kérdezi Jézustól:" Kit tekintsek felebarátomnak?" S Jézus az irgalmas szamaritánus példabeszédével válaszol neki. Mi is sokszor teszünk így, mint ez a törvénytudó, hiszen naponta kérdezzük meg Jézustól, hogy ki is az én felebarátom. Sokszor teszünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy valójában kit tekintsünk felebarátunknak. S így vakon haladunk tovább mindennapjainkban anélkül, hogy a másik emberben felfedeznénk Jézust, felfedeznénk az igazi felebarátot. Hiszen Jézus a mai evangéliumban arra mutat rá, hogy nem a felebaráti szeretet törvényt ismerni, mint ahogy a pap és a levita ismerte, hanem ezt a felebaráti törvényt gyakorolni kell, mint ahogy tette a szamaritánus is. Hiszen a szeretet mindenkivel szemben kötelez. Tévedés lenne azt hinni, hogy napjainkban ilyen esetek nincsenek, ahol segíteni kell embertársainkon, felebarátainkon. Az egyik külföldi országban a rendőrök szándékosan az árokba vetették autójukat és úgy tettek, mintha sebesülten feküdnének a földön. Balesetet színleltek, mert kíváncsiak voltak, hogy hány autós lesz, aki teljesíti segélynyújtó kötelezettségét. S lám, mi történt? Egymás után suhantak el az autók, többen még jobban rá is tapostak a gázra. Néhány kilométerrel tovább leállították őket a rendőrök és felelősségre vonták, hogy miért nem segítettek, s ilyen válaszokat adtak: Sürgős dolgom van. Nem bírok vérző embert látni. Nem akartam összekenni az autómat. Nem az én dolgom a segélynyújtás. Testvéreim! Ezek az emberek hasonlóképpen tettek, mint a mai evangéliumban szereplő pap és levita. Találtak különbnél-különb kifogásokat, amiért nem gyakorolták a segélynyújtást. Elárulták azt, hogy nyoma sincs szívükben a mennyországot nyitó szeretetnek. Hiszen Jézus a hegyi beszédben azt mondotta - boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Aki jót tesz az emberekkel, csak az számíthat az Isten szeretetére. Csak előttük nyílik meg a Szeretetország kapuja, amelyet az Isten készített számukra.

Egy külföldi újságíró ellátogatott Afrikába. Itt fölkereste az egyik bélpoklos telepet és megfigyelte az ott dolgozó kedves nővérek áldozatos munkáját. Elnézte például, amint az egyik nővér a beteg gennyes sebeit ápolgatta. Ennek láttára megjegyezte: őszintén csodálom türelmét és bevallom, hogy ezt a munkát én egy millió dollárért sem vállalnám. A nővér így válaszolt: én sem, hiszen nem pénzért, hanem Krisztus szeretetéért teszem. Az ilyen forrásból táplálkozó szeretetre ma is nagy szükség van, nekünk keresztény embereknek. Hiszen rengetek a sebesült, hosszú a szeretetre vágyó emberek karavánja. Az elesettek a mi segítségünkre várnak, hogy felállhassanak és tovább haladhassanak a Jézus felé vezető úton. Ingadozó felebarátainkat mi kell megmentsük az elesettségtől. Ki kell mentsük felebarátainkat a kétségbeesés örvényéből, azaz hogy feléjük dobjuk a szeretet mentőkötelét. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha kilépünk önmagunkból, ha szívet, szeretetet adunk másoknak. Szeretettel kell hódítanunk, hiszen csak szeretettel tudjuk elnyerni Istent és embertársainkat.

Kedves Testvérek! Jézus a mai evangéliumban körülírta a felebarát fogalmát, amely azt jelenti, hogy minden segítségre szoruló ember felebarátunk. Senki sem kivétel: sem ellenfél, sem az ellenség. Vegyük észre a környezetünkben lévő szenvedő embereket, akik segítségre szorulnak és szeretettel viszonyuljunk irántuk. Mert Szent Pál a szeretetet a törvény teljességnek nevezi. Aki ugyanis szereti Istent és felebarátját, az megtartja az összes parancsokat. Ezt kell tennünk nekünk is, akik az élet Jerikói útját járjuk. Ne fogyjunk ki a szeretet gyógyító olajából.

Jézus mai példabeszéde felhívással zárul, amely így szól:" Menj és tégy te is hasonlóképpen." Az elkövetkező idő folyamán tegyünk mi is úgy, mint az irgalmas szamaritánus. Jézus felhívását akkor értjük meg igazán, ha példabeszédében a kifosztott és félholtra vert emberben felfedezzük a segítségre szoruló felebarátainkat és hozzájuk lehajolva talpra segítjük őket. Tehet vezessük rászoruló felebarátainkat az egyház vendég fogadójába, gondoskodjunk róluk, viseljük gondjukat, mert Jézus kamatostól megfizet érte.

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment