Évközi 16. vasárnap

Krisztusban Szeretett Testvérek!

Lukács evangéliumában sok olyan történetet találunk, amelyben két, egymással ellentétes magatartást állít elénk Jézus. Gondoljunk csak például az elmúlt vasárnap elhangzott példabeszédre az irgalmas szamaritánusról. Az egyik oldalon az a két ember áll, akik elmulasztották a segítségnyújtást, a másik oldalon pedig a szamaritánus, aki a bajbajutott segítségére sietett. A példázatnak egyértelműen az a célja, hogy a hallgatót döntésre késztesse, melyik magatartást akarja követni e kettő közül. Vagy ott van a tékozló fiú esete. Az egyik oldalon találjuk a fiút, aki természetesen nem tékozló, bűnös élete miatt lehet példa számunkra, hanem a bűnbánata miatt. Megbánta bűnös életét, s visszatért az irgalmas atyához. A másik oldalon pedig ott van az ő idősebb testvére, aki irigykedve nézi, hogy atyjuk visszafogadja öccsét. De ezekhez hasonlóan szembeállítja Jézus a mennybe jutó szegény Lázár és a kárhozatra kerülő dúsgazdag ember személyét, a templomban feltűnően imádkozó farizeust és a hátul, csendbe imádkozó vámost, a kilenc meggyógyított, de hálátlan leprást és azt az egyet, aki visszatért Jézushoz köszönetet mondani. Mind-mind olyan példabeszédek ezek, amelyek választási helyzetbe állítanak minket, a hallgatókat. Ki a követendő példa? A segítő vagy a cserbenhagyó? A bűnbánó vagy az irigykedő? Az Istenben bízó szegény vagy a vagyonában bizakodó gazdag? E helyzetekben csak az egyiket lehet választani.

A mai vasárnap evangéliumában Márta és Mária személye áll előttünk. A két testvér ellentétes magatartása abban mutatkozik meg, hogy amikor Jézus betér hozzájuk, az egyikük a házimunkával, a vendég ellátásával törődik, a másik pedig leül a vendég mellé, hogy hallgassa őt és beszélgessen vele. Márta egy idő után kérdőre vonja Jézust, hogy miért tűri el testvére tétlenségét. Jézus ezt mondja neki: „Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha”. Testvérek! Ebből a válaszból azt is gondolhatnánk, hogy ismét választanunk kell, de valójában nem erről van szó. Márta a mindennapi teendők lelkiismeretes végzésének és a becsületes munkának a példája. Mária pedig a lelki élet, az Istenre figyelés és imádkozás példája.

De nem választanunk kell e két lehetőség között, hanem megtalálnunk e kettő helyes egyensúlyát az életünkben! Senki nem mondhatja tehát azt, hogy ő csak az imádságból él, s nem dolgozik semmit. De a munkára hivatkozva sem szabad elhanyagolni a lelki életet! Márta tevékenységének és Mária Istenre hallgatásának és helye van az életünkben.

Ezt a gondolatot szépen fogalmazza meg Gárdonyi Géza, aki a következőket írja: „Szeretem nézni a szántóvetőt munkája közben. Van benne valami, ami az imádsághoz hasonlít. Amikor egymás után hasítja a barázdákat a földbe, mint sorokat a papírra, olyan ez, mintha írna a természet könyvébe, mintha ezt írná: Add meg a mi mindennapi kenyerünket! És Isten olvassa ezt az írást a magasból”.

A mindennapi ima, az elmélkedés, a szentírásolvasás Istenhez emeli lelkünket. De a becsületesen és lelkiismeretesen végzett munkával is Isten felé haladunk. Érdekes, hogy az ima és a munka is a kezünkhöz kötődik. Kitárt karral vagy összekulcsolt kézzel mondott imánk Isten felé száll. Ugyanakkor munkára is használjuk kezeinket. Amikor imádkozunk, többek között azt kérjük, hogy Isten áldja meg kétkezi munkánkat! Egyszer dolgozunk kezeinkkel, máskor pedig megpihenve Isten felé tárjuk imádság közben. A jóságos Isten pedig kinyújtja kezét, hogy megáldja munkánkat és megfogja felé tárt kezünket.

Mária és Márta egyformán hallotta, hogy a mindennapi gondok között elsősorban őrá kell irányítani a figyelmet, mert a megélhetésnél fontosabb az örök élet: a beteljesedés. Vajon mit jelent ez családi és egyházközségi vonatkozásban? Általában azt, hogy a hétköznapi rohanás közepette se feledkezzünk meg Isten igéjéről. Hallgatnunk kell azt és figyelembe kell vennünk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy részt veszünk a szentmisén és imádkozzunk. Nemcsak megvesszük, de olvassuk is a Szentírást és gyakran megkérdezzük: Mit üzen általa Isten itt és most? A választ életstílusunkkal kell megadnunk. Nem válunk robottá és gépekké, hanem időt szakítunk a társalgásra, a családra, egymás számára. Az ilyen család nem átjáróház vagy állomás, amelyen néha megállunk, tankolunk, kissé megpihenünk és máris tovaszáguldunk, hanem meleg otthon, ahol a családtagok jól érzik magukat, szeretik egymást és szívesen vannak együtt. Az ilyen egyházközség eleven és élő. Itt az elsőáldozás és bérmálás nemcsak nagy felhajtás, amelyet néha több száz résztvevővel megrendezünk és aztán világgá megyünk, többé mit sem törődve egyházközségünkkel. Ahol tudják mi az ,,egy szükséges'', ott Isten eleven és éltető Lelke működik, az emberek nem temetkeznek el a földiekben és nem válnak a megélhetési hajsza rabjaivá. Hány egyházközségben csak a külsőségekkel törődnek: a nagy rendezvényekkel, Márta reszortjával, az ünnepi ellátással, bevétellel; és figyelmen kívül hagyják Mária területét és az ,,egy szükségest'', asztal alá söpri a lelkieket. A csoportfoglalkozásokon van sürgés-forgás, tánc, kirándulás, farsang és színes műsor, de hiányzik az ,,egy szükséges , az Úr szavának hallgatása, ,,a jobbik rész''. Evangéliumunkból megtanulhatjuk: először Isten szavát kell hallgatnunk és aztán ennek megfelelően szerető szívvel tevékenykednünk. A Krisztus-követésről van itt szó, amely számunkra úgy valósítható meg, ha előbb az Úr lábához ülve hallgatjuk szavait és aztán sürgünk-forgunk a sok földi dologban.

Kedves testvérem! Ez ennek a vasárnapnak az üzenet: áldozz több időt Istennek, hiszen egy stresszelt világban csak az tudja a nyugalmat, a békét megtalálni, aki ki tud lépni az idő korlátaiból és oda tud telepedni Jézus lábához.

  Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános  

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment