Évközi 18. vasárnap

Krisztusba szeretett testvéreim!

Ma sokan úgy vélik, hogy a létbiztonság alapja a pénz és ezzel minden megszerezhető: egészség, jólét, boldogság és gyönyör. Egészen más véleményen van Jézus. Evangéliumi szakaszunkban józanságra int és rámutat arra, hogy légvárat épít, aki az anyagiakban bizakodik. Minden földi jó csak tiszavirág életű. Egyedül Isten a tartós jólét és az örök élet biztosítéka. Rajta kívül senki és semmi, még a megannyi összeharácsolt milliók sem nyújthatnak tartós biztonságot. Az élet egyedül Isten ajándéka és azt milliókkal sem lehet megváltani.

Gárdonyi Géza egyik novellájában olvashatunk egy gazdáról, aki a feleségével együtt a vásárból hazafelé indul. Útközben nagy zivatar szakadt rájuk, ezért behúzódtak egy barlangba, s arról kezdtek el beszélgetni, hogy miközben egyik ember térdig áll a pénzben, a másikat a jó Isten szegénységgel sújtotta, s ők maguk is a szegények közé tartoznak. Nagyon megörültek, amikor a barlang hátsó részében mindenféle régi kardot és puskát találtak. A vas holmik értékesítéséből szép kis pénzt reméltek, ezért telerakták zsákjaikat. Már éppen végeztek, amikor a földből réz gyertyatartók fordultak ki. Gyorsan kiszórták a vas holmikat a zsákokból, s megpakolták a réz dolgokkal. Munkájukkal végezvén egy régi pajzs alatt mindenféle ezüst kincseket találtak, s ha már ekkora szerencséjük van, akkor a réz helyett inkább bizony az ezüstöt viszik haza. Kipakolták újra a zsákokat és minden erejüket megfeszítve két kezükkel kaparták ki a földből az értékes ezüst dolgokat. De a nagy munkának alig értek volna a végére, amikor meg arany holmikat találtak. Mivel nem akartak semmit otthagyni, ezért nyolc zsákot teleraktak arannyal meg ezüsttel. Már reggel lett, amikor az asszony figyelmeztetése ellenére a telhetetlen ember egyszerre akarta az összes kincset hazavinni, de a zsákok roppant súlya alatt a földre zuhant, valami megszakadt benne. Az asszony nem vitt egyebet haza, csak az urát a hátán, aki harmadnapra a temetőbe került. Hiába gondolták az elején, hogy rájuk mosolygott a szerencse, a történet vége tragédia lett.

Jézus tanítása szerint a leghelyesebben járnak el, akik Istenben bíznak, és olyan kincseket gyűjtenek, amelyek Isten előtt kedvesek, a síron túl is elkísérnek és megőrzik értéküket. Jézus arra figyelmeztet, hogy ne bízzunk a múlandó anyagiakban. A világ leghatalmasabb biztosítója Isten. Valahányszor megtérünk, új szövetséget, új biztosítási szerződést kötünk vele.

Tolsztoj egyik elbeszélésében az ördög annyi földet ígért a parasztnak, amennyit egy nap alap körüljár. Az elbeszélés szerint Tolsztoj parasztja kapzsiságában sokat markolt. Harácsolni akart és elszámította magát. Hatalmasat került és estére nagy sietve zárni akarta a bejárt terület körét. Ereje elfogyott és a cél előtt holtan összerogyott. Kapott két négyzetméter földet sírja számára. Ennyi mindenkinek jár. Az elmúlt években és ma nap is Európában hatalmas átalakulásoknak lehettünk tanúi. A megváltozott körülmények között vajon mennyivel elégednénk meg? Mennyi föld, mennyi pénz, mekkora lakás és mennyi tulajdon elégíthetné ki igényeinket? Mennyi szabadidő kell az embernek? A pénz nem boldogít, de jó ha van -- mondják. Vajon mekkora biztonságot nyújt a nagy kulcscsomó és a vastag pénztárca? Mennyivel elégednénk meg igazán? Tolsztoj parasztja valahol elhibázta a dolgot. Ugyanezt hallottuk ma szentmisénk evangéliumában a gazdag emberről, akinek földje bőséges termést hozott. Szorgos igyekezetét legfeljebb az örökösök élvezhették.

Evangéliumi példabeszédében Jézus egyáltalán nem ítéli el azokat, akik okosan gazdálkodnak és az életben jól forgatják magukat. Nem veti meg a vagyonosokat, és nem kárhoztatja a magántulajdont. Isten nem ünneprontó. Jónak teremtette a világ dolgait és az embernek adta azokat, hogy élvezze. Jézus csak attól óv, hogy Isten helyébe ültessük a mammont, benne bízzunk és a föld javaitól várjuk létünk biztonságát. A hatalmas csalódásokat elkerülendő az ember soha se ültesse Isten helyébe a mammont. Az evangéliumi gazdag ember mégis ezt tette. A vagyontól és nem Istentől várta léte biztonságát. Ezért elszámította magát. A telhetetlenség és kapzsiság bűnébe esett. Bálványimádó lett, mert olyan segítséget várt az anyagiaktól, amelyet egyedül Isten adhat. Halálos tévedése abban állt, hogy Isten helyett saját vagyonában (hitt és) bízott. Ma különösen fenyeget bennünket a veszély, hogy megfeledkezve létünk Fenntartójáról, jövőnket csak az anyagiakra és a biztosító társaságokra alapozzuk. Nem számolunk Istennel, és nélküle tervezzük jövőnket. Többen vakon bíznak a földi dolgokban, és elégedetten mondogatják a pórul járt evangéliumi gazdag emberrel: ,,Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet'' (Lk 12, 19). Az Isten olykor minket is figyelmeztet: betegséggel és halállal szembesít. Ezekkel nem ijesztget, csak józanít: ,,Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél'' (Lk 12, 20)?

Szekularizált és anyagias világunkban időnként különösen fel kell tennünk a kérdést: Vajon hová tartunk? Mi a célunk? Vajon eltemetkeztünk-e az anyagiakban? Vajon az evangéliumi gazdag emberhez hasonlóan nem gondolkodunk-e oktalanul? Mennyiben különbözik gondolkodásunk az övétől, ha a karrier és pénz számunkra mindennél, még Istennél is fontosabb? Ha életünkben nem Isten áll az első helyen, akkor fennáll a veszély, hogy boldogságunkat és örök üdvösségünket sem tőle várjuk, hanem a pogány istenektől, a pénz és vagyon rabjaivá és bálványimádóivá válunk. Isten nem akarja, hogy megtagadjuk az életörömöket, és ne élvezzük a teremtett világ javait. Ellenkezőleg. Isten azt akarja, hogy életünk legyen, méghozzá teljében. Ugyanakkor meg akar szabadítani a kapzsiság okozta nyugtalanságtól, a harácsolás soha ki nem elégíthető, emésztő lázától és attól a tévedéstől, amely szerint az ember képes önmaga fenntartására és üdvözítésére. Jézus Krisztus önmagában felkínálja az igazi élet forrását. Aki rátalál, az a kevesebbel is beéri, mert övé a minden. Az nyugodtan néz a jövő elé és nem retteg a szegénységtől, a betegségtől, sőt még a haláltól sem, mert életét a halhatatlan és örök gondviselő Isten kezébe tette.

Tolsztoj parasztja a leghelyesebben járt volna el, ha beérte volna kevesebbel. Így még sokáig élvezhette volna Isten adományait. Az evangéliumi gazdag ember könnyen megoszthatta volna földje bőséges termését a szegényekkel. Így megtapasztalta volna: ,,nagyobb öröm adni, mint kapni'' és tovább gazdagodott volna Isten és ember előtt. Ô viszont Isten nélkül óhajtott újabb beruházásokba kezdeni, nagyobb csűröket és magtárakat építeni. Isten nélkül akart gazdagodni. Irreális számításokat végzett, mert életében figyelmen kívül hagyta a legfontosabb tényezőt: saját Fenntartóját és Gondviselőjét, Istent, akitől egyedül függött élete. Isten nélkül az ember csak légvárakat épít, és kudarcra van ítélve minden törekvése. Isten nélkül az ember csak homokra tudja építeni az életét, és amikor jön az ár ez a homokra épített élet kudarcba fullad, elvész a semmibe. Én azt kívánom, hogy építsük életünket a sziklára, az Istenre, mert így jöhet az ár, nem vesz erőt rajta, mert Isten a mi életünk alapja és középpontja.

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment