Évközi 19. vasárnap

Drága jó keresztény testvéreim!

Nyár van. Többen szabadságukat töltik: autóval, gyalog és hátizsákkal járják a világot. Mások hegyeket másznak vagy valamelyik strandon napoznak. A tapasztalt turisták tudják, hogy indulás előtt mindig hasznos egy-két tanács az útra. Jézus egykor ugyancsak hasznos tudnivalókkal látta el tanítványait mielőtt apostoli útra küldte őket. Így figyelmeztette őket: ,,Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt'', ,,csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok'', ,,hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak'' és jól figyeljetek oda, hogy kivel találkoztok.

Megfontolandó szabályok nemcsak az utasok és turisták számára, de nekünk is, akik az élet vándorútján járunk és annak keskeny és meredek ösvényén kínlódva kapaszkodunk az égi haza, az örök élet felé. Ebben a távlatban minden vasárnapi szentmise az élet forgatagának csendes pihenője, ahol ismételten erőt gyűjthetünk, és gondosan áttekinthetjük vándorutunk helyes irányát. A hétköznapok útvesztői között vasárnapról-vasárnapra gondosan át kell tekintenünk az Ég felé vezető helyes utat. Csak így lehetünk biztosak benne, hogy célba érkezünk.

„Boldogok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál”

Az éberség sajátos keresztény magatartás. A szövegösszefüggésből kitűnik, hogy ez a várakozó éberség elsősorban nem a világ végén vagy a halálunk pillanatában bekövetkező találkozásra vonatkozik Jézus Krisztussal, hanem életünk jelen valóságára. Nekünk most kell készen állnunk arra, hogy szembe nézzünk és felvegyük a harcot a ,,bálványistenek'' támadásaival. Nekünk most kell figyelmesen várakoznunk az Isten adta lehetőségekre, ajánlatokra és alkalmakra, amelyekkel és amelyekben bizonyságot kell tennünk hitünkről és iránta való hűségünkről. Többen alig tudnak mit kezdeni ezzel az állandóan figyelő és örökös készültségben várakozó keresztény magatartással. Ők azt állítják, hogy életükben sohasem észlelték és tapasztalták meg az Istent, és mégis nagyszerűen kijöttek nélküle. Állításukon nincs okunk kételkedni. Sőt, őszintén be kell vallanunk, hogy ezen a téren mi sem rendelkezünk náluknál kiválóbb tapasztalatokkal. Legfeljebb a közös útkeresés hátteréből könnyebben megértjük az evangéliumi figyelmeztetést: ,,Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál''.

Örökös készültségi állapotban várakozni Istenre nem könnyű dolog. A figyelem és éberség mindig komoly igyekezetet, akaratot és erőfeszítést követel. A hit szilárd meggyőződésére ezek nélkül sohasem jutunk el. A hithez éberség szükséges. Az Isten és az emberi lét nagy kérdéseit nem lehet félvállról venni, és egykönnyen megoldani: honnan, hová és miért? Érzéki tapasztalataink sem adnak rá egyértelmű és végleges választ. Így az ember örökös választás előtt áll, amely fokozott figyelmet és éberséget igényel: ,,Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti'' (Mt 6, 24). Ezért körültekintően, figyelmesen és éberen kell élnünk. Az evangéliumi figyelmeztetés szerint: ,,Csípőtök legyen felövezve'', azaz: legyetek készenlétben és vigyázzállásban az Úr érkezése előtt. Legyen égő gyertya a kezetekben, hogy lássatok, és észre vegyétek, ha közeledik az Isten, aki sohasem hangoskodik, és nem erőszakolja rá magát senkire, de aki éber és figyelmes, az meghallja hangját és mindig észre veszi őt a világban. Ezt a vallásos éberséget állandóan veszélyezteti a mindennapi élet gondja. Leköt bennünket a pénz, a vagyon, a hivatás és az üzlet. A hétköznapok gondjai alig engednek helyet életünkben Isten számára. Erről hallottunk az előző vasárnap. Ma többen úgy vélik, hogy nincs időnk Istenre és Ô nem érdekes számunkra. Vasárnapi szabadidőnket kitölti az újságolvasás, az autómosás, a tévézés. Figyelmünket leköti az utazás, a szórakozás, az élvezet. Mindezek elvonják figyelmünket Istenről.

Ha újra rá akarunk találni Istenre, vissza kell térnünk az Ô útjára. Ez szorgalmat, igyekezetet és erőfeszítést igényel: figyelmet és éberséget, amint erről evangéliumában hallottunk. Újból rá kell lépnünk a szeretet útjára. Aki ezen az úton jár, az figyelmesen hallgatja Isten szavát, szívesen elbeszélget vele, imádkozik, a bálványistenek helyett az igaz Istennek hódol és így éberen várakozik az ô eljövetelére. A vallásos és éber várakozás sohasem hiábavaló. Beteljesedik és sikerrel jár: ,,Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körül jár és felszolgál nekik'', még akkor is, ha késve érkezik. A keresztény várakozás kockázata sikerrel zárul. Ezt Isten választott népe már megtapasztalta. Történelme során elnyomásban és üldözésben volt része. Templomát szétrombolták. Fiait és leányait rabságba hurcolták. Városait romokba döntötték. Isten választott népe mégsem esett kétségbe. A hívő zsidó ismételten felidézte Isten nagy tetteit: a szép napokat, az Egyiptomból való kiszabadulást és a honfoglalás szép sikereit. Számára elképzelhetetlen volt a szorongattatások idején, hogy Isten újra meg ne mutassa csodás tetteit. Szilárd meggyőződése volt, hogy Isten sohasem hagyja abba elkezdett és beteljesedésre szánt művét.

Az első keresztények ugyancsak ebből a hitből éltek. Jézussal elérkezett a beteljesedés kezdete, a végső várakozás korszaka. Buzgón kérték: Maran atha -- Jöjj el, Uram, Jézus! Tették ezt ígérete beteljesedésének biztos reményében: ,,Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat'' (Jel 3, 11). ,,A hű és okos szolga” hittel és buzgó vallásos élettel mindig éberen várakozik Istenre. Szent Alajostól séta közben megkérdezték társai, hogy mit tenne, ha Isten húsz percen belül ítélő széke elé szólítaná. Válasza: Tovább szórakoznék veletek. Számomra jelenleg ez az Isten akarata. Ilyen lelkülettel nekünk sincs mit félnünk: a pillanatok követelményeinek megfelelően teljesítsük Isten akaratát! A szidókhoz irt levélben ezt olvassuk: ,,A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyságot'' (Zsid 11, 1--2). Hitünk biztos reménye: Az Úr eljön, felövezi magát, asztalhoz ülteti övéit, körüljár és felszolgál nekik. Addig éberen várakozunk eljövetelére.

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános

About the author

Ferencz Emese

Leave a Comment