Krisztusban Kedves Testvéreim!
Jézus többször lépett fel radikális, komoly követelésekkel. Elvárta, hogy még ellenségeinknek is megbocsássunk, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer, tehát mindig Minden követőjének kemény kereszt hordozást helyezett kilátásba. Többektől megkövetelte, hogy hagyják el miatta anyjukat és apjukat, testvéreiket és családjaikat, ha akadályt jelentenek Krisztus követésében. Minden tanítványától szolgálatkészséget és áldozatot várt.
Az apostolok csak folyamatosan ismerték meg Jézus komoly követeléseit. Lassan kezdett nyilvánvalóvá válni előttük, hogy Jézus komoly követeléseinek teljesítéséhez hit, méghozzá erős hit szükséges. Idővel kezdték átérezni hitük gyengeségét és arra is rájöttek, hogy mennyire késedelmesek, hanyagok Jézus parancsainak teljesítésében. Ezért hitük növekedését kérték az Úrtól. Úgy érezték, hogy erős hit nélkül képtelenek Jézus útján járni.
Testvéreim! Ezt a hitbeli gyengeséget, Jézus tanítványaihoz hasonlóan, mi is többször átérezzük. Átérezzük, hogy Isten parancsainak teljesítéséhez mély hitre van szükségünk, és ez hiányzik belőlünk. Nem merünk kellőképpen ráhagyatkozni Istenre. Szánkkal valljuk ugyan, hogy bízunk benne és tőle várunk mindent, de valójában inkább ráhagyatkozunk a biztosító társaságokra, önmagunk erejére, szorgalmunkra és keresetünkre. Hiszünk ugyan az isteni gondviselésben, mégis hamarosan kétségbe esünk, ha szembe találjuk magunkat a világ sötét hatalmasságaival, szenvedésekkel, keresztekkel.
Azt is tudjuk, hogy Isten mindenkihez egyformán jó és irgalmas, mi mégis osztályokba soroljuk embertársainkat: megkülönböztetünk jókat és gonoszakat, barátot és ellenséget. Hisszük ugyan, hogy Jézus Urunk és Királyunk, mégis előszeretettel válogatunk a földi bálványok és ,,istenek'' között. Emlegetjük Isten megbocsátó jóságát és irgalmát, de amikor valóban bíznunk kellene benne és rá kellene hagyatkoznunk, akkor vonakodunk és félünk kezébe tenni sorsunkat. A hit gyengesége mindannyiunkat kísért.
Testvéreim! A mai evangéliumi szakaszában a tanítványok hitük megerősítését kérték Jézustól, az Istenre való ráhagyatkozás bizalmát: ,,Növeld bennünk a hitet''. Jézus erre mustármaghoz hasonlította tanítványai hitét és megnyugtatta őket, hogy még az ilyen parányi hittel is hegyeket lehet mozgatni: lehet istenes módon élni és óriási tetteket véghez vinni. Ugyanakkor óvott az Istentől való bérkövetelésektől. Utalt arra, hogy a hívő ember nagy tettei után is csak Isten rabszolgája, aki legfeljebb kötelességét teljesítette és ezért semmiféle jutalmat sem követelhet urától. A szolga nem léphet követelésekkel ura elé.
Ezzel a keleti stílusú és korabeli hasonlattal Jézus arra figyelmeztetett, hogy az ember mindig Istentől függ, és csak ajándékaira várhat, de sohasem követelődzhet. Az ember sohasem lehet beképzelt. Még akkor sem hetvenkedhet Isten előtt, ha látszólagos hite és állítólagos vallásos élete arra feljogosítani látszik. Hitünk és tanúságtételünk mindig túl gyenge ahhoz, hogy arra büszkék lehetnénk. Szent Pál apostol az egyház egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki igazán sokat fáradozott Krisztusért és hősies fokban tett róla tanúságot, mégsem átállotta az ember Isten előtti helyzetét imigyen leírni: ,,Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet fáradoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van'' (1 Kor 15, 10). Isten előtt természetes dolog, ha belénk oltott kegyelmét felhasználva tanúságot teszünk róla. Nem várhatunk érte semmiféle kiváltságot, mert csak kötelességünket teljesítettük.
Testvéreim! Jézus kemény figyelmeztetése korunkban különösen időszerű és valóságos provokáció. A mai keresztényeket, ,,gonosz'' környezetük láttán különösen fenyegeti a veszély, hogy önmagukat ,,jóknak'', ,,lelki gazdagoknak'' képzelik és ,,teljesítményeik'' miatt Istent adósuknak vélik. Ezért követelésekkel lépnek fel vele szemben. Szemrehányásokkal illetik Istent, ha nem segíti őket és felróják neki vallásos életüket, imáikat, templomba járásukat és azt, hogy megtartották parancsait. Úgy gondolják, hogy megadták Istennek, ami neki járt és ezért most rajta a sor, hogy viszonozza nekik, amit kötelességszerűen Istenért tettek!
A teljesítményekre való hivatkozás egykor Péter apostolt is megkísértette. Így fordult Urához: ,,Nézd, mi mindenünket elhagytuk és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk'?' Jézus a szőlőmunkásokról szóló példabeszéddel oktatta ki Pétert és társait: Isten jutalma nem igazodik az emberi teljesítményekhez. Amit az ember Istennel szemben bérjutalomnak nevez, az mindig az isteni jóság ajándéka. Isten nem üzletel és nem kufárkodik az emberrel. Ô mindig csak nagyvonalúan ajándékozik! Isten ajándékait mindannyian megkapjuk, ha azt alázatos és készséges szívvel fogadjuk; ha van bennünk készséges és alázatos szív Isten iránt! Ez hit. Valójában mindig csak szegényeket lehet megajándékozni. Isten mindig azzal számol, hogy az ember őszinte önmaga iránt és belátja Isten előtti szegénységét, minden gyengeségét és tehetetlenségét, és így megajándékozhatja őt.
Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános
Leave a Comment