Sokan érzik ezeket a napokat túl nyüzsgőnek, olykor túl hangosnak is – ilyenkor rengeteg a tennivaló. De vajon mindig azt tesszük, ami valóban szükséges? Adventben különösen is figyelhetünk a csendes hangokra. Vegyük észre a vágyódás és az ígéret dallamait: „Harmatozzatok, egek...”, a remény sorait: „együtt lakik a farkas a báránnyal”, a menekülők suttogását, a haldoklók sóhaját, a hideg lakásban egyedül élők némaságát. Isten hangjára figyelhetek önmagamban is. Hiszen engem hívogat, szólítgat a szeretet szavaival.
Ahhoz, hogy figyelni tudjunk a hangokra, el kell hallgatni, csendben kell maradni. A szenteste „csendes éj”. Már most megpróbálkozhatunk például azzal, hogy leülünk egy templomban és elcsendesedünk; az asztalnál meggyújtunk egy gyertyát, mielőtt elpakolnánk az ételt; este kimegyünk és pár percig felnézünk, fürkésszük az eget. Az odahallgató figyelem áhítatra tud hangolni. Nem, nem válunk tőle hitbuzgó jámborokká, nem lesz belőlünk azonnal lelkes templombajáró – bár éppen ezekben a napokban jót tud tenni egy-egy nyugodt negyedóra a templomban. Az „áhítat lelke”, a „jámborság” a Szentlélek egyik ajándéka! Nem is szerény teamécseshez hasonló, hanem a tűzhöz. Nem csendes szellőhöz, hanem a viharhoz. Előttünk pedig ott a felhívás: ebbe az erőbe állhatunk be. Úgy, ahogy a vitorlás szeli a tengert, ha jó a széljárás: felvonja a horgonyt, vitorlát bont, kitűzi a zászlót. Nem ringatózik tovább a kikötőben.
Mária figyelmesen hallgatott, és ráhagyatkozott erre az erőre. Lelkiségi szóval ezt önátadásnak nevezzük. Élete hajójának kormányzását átadta az Úristennek.
ráhagyatkozás – Isten tengerén félelem nélkül adom magam bizalommal tudatosan
ráhagyatkozva egészen szabadon
és sok-sok szeretettel
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
Leave a Comment