Néhány évvel ezelőtt október 21-én volt a karácsonyom, Liechtensteinben. Lelki napokat tartottam szerzetesnővéreknek. A csoportvezetői szobához nagy terasz tartozott. Sokszor kimentem nézelődni: előttem a Rajna völgye, a túloldalon hegyek – csodaszép táj tárult elém! Egyszer csak a földön megpillantottam valamit. Lehajoltam, és egy egészen kicsi csillagot fedeztem föl, nagyjából fél centis lehetett. A kavicsok között bújt meg, alig látszott a fűszálak alatt. Ha januárban találok ilyesmit, nem csodálkozom. Karácsonyi üdvözlőlapokra szoktak ilyen kis csillagokat ragasztani. Aztán ezek elszóródnak, és a legkülönbözőbb helyeken lehet találkozni velük. Na de októberben? És egy teraszon? A karácsony mindig és mindenhol történik. És valószínűleg a legkevésbé sem akkor, amikor várjuk. Egyszer csak rátalálunk egy csillagra, pedig nem is kerestük. Ajándékba kapunk valamit, amire egyáltalán nem számítottunk. Beteljesül valami, amire egyáltalán nem is számítottunk. A karácsony mindig akkor történhet meg az életünkben, ha nyitottak vagyunk arra, ami másmilyen. Ha rászánjuk magunkat valamire, amit még sohasem csináltunk úgy. Ha az égen keressük a csillagot, hogy a földön találjunk rá. Ha arra is tudunk figyelni, ami kicsi és nem feltűnő. Akkor október közepén vagy májusban is lehet karácsony. Karácsonynak azonban egy egészen másféle üzenete is van. Nem én találok valamit, hanem engem találnak meg. Isten maga keres engem. Azért lesz emberré, azért lesz gyermekké, hogy része lehessen az életemnek. Tulajdonképpen semmit sem kell tennem: nem kell várnom, keresnem, figyelnem. Ő már rég ott van. Nem kell megtalálnom, hanem csak engednem kell, hogy megtaláljon. Ez a karácsony.
Isten jön. Hozzám. Az istállómba. Rám talál.
Májusban és októberben is.
Leave a Comment