A karácsony a szentséges éj, a szent éjszaka. Mély sötétség: ebben jön Isten a világba, történik a csoda, tárul fel a titok.
Az éj sötétjében semmi sem tereli el a figyelmet, nincsenek színek, nincs zaj. Tágra nyitjuk a szemünket, hogy felismerjük legalább a kontúrokat; fülelünk, hogy meghalljuk a halk, suttogó hangokat.
Csak így növekedhet vágyódásom a fényre, a nekem szóló szavakra, az érintésre. Szükséges a sötét, hogy felgyúlhasson a fény, hogy felfedezhessem a csillagot, amely az utat mutatja. Kezemmel keresem a kezet, amely megtart...
Isten nem fényes nappal jön a világba. Éppen ellenkezőleg: a sötétséget választotta rejtekül.
Isten elrejtőzik a sötétben. Súlyos kijelentés ez: a sötétségből nem hiányzik Isten, hanem ott van benne! Nem szünteti meg, mert hozzátartozik az emberléthez. De otthon van a sötétben, ott lakik benne – akkor is, ha úgy érezzük, egyedül vagyunk benne, mert nem látjuk őt.
Ha azonban Isten ott rejtőzik a sötétben, akkor nem kell félnem az éjszakától. Mert szólhatok ahhoz és beszélhetek azzal, aki jelen van benne. Kibírom a sötétséget, mert mindennek ellenére tudom, hogy Isten ott van. Belebocsátkozhatom a sötét éjszakába, mert Isten jelenléte tölti be.
Talán éppen ez lehet a karácsony üzenete: Isten ott van éjszakám sötétségében – és szent éjszakává teszi azt. Istennek olyan fontos az éjszakám, hogy benne jön világra, hozzám jön el.
Ez a karácsony.
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
Leave a Comment