Felhőszakadás áztatta Juist szigetét, az utcán nagy pocsolyák maradtak utána. Az emberek most merészkednek ki a kapualjak alól, ahol megmenedéket találtak. Két gumicsizmás, esőkabátos kisgyerek – három-ötévesek lehetnek – élvezi a helyzetet: teljes erővel ugrálnak a pocsolyába, a víz szerteszét spriccel, ők pedig önfeledten kacagnak.
Nézem őket – aztán egy kicsit elszomorodom. Igen, én is ilyen voltam valaha... De mikor veszítettem el ezt az örömet? Bizonyára akkor, amikor tudatosult bennem, hogy koszos lesz tőle a cipőm és a nadrágom – vagy amikor ezt a tudtomra adták.
Így aztán én óvatosan lépdelve megyek végig a pocsolyák között. Száraz marad a cipőm, tiszta marad a nadrágom – de nincs meg bennem az a gyermeki ujjongó öröm.
Eltűnődöm. Vajon fontosabb a száraz cipő és a tiszta nadrág, mint az életöröm?
Elképzelhető, hogy a gyermekek tudnak valamit, amit mi nagyok már elveszítettünk? Lehet, hogy néha azért nem tudunk örülni az életnek, mert nem hagyjuk élni bennünk a gyermeket? Lehetséges, hogy emiatt lesz az élet nehéz és bonyolult? Vagy emiatt lesz teher számunkra?
Istennél, a mi Atyánknál bátran lehetünk gyermekek. Örülhetünk az életnek. Teljes erővel ugrálhatunk a pocsolyába.
A nedves cipő megszárad, a sáros nadrágot be lehet tenni a mosógépbe.
Az életöröm képvisel valódi értéket.
A gyermekek ezt jól tudják.
Forrás: Andrea Schwarz - Betlehemi láng
Leave a Comment