Az ünnepkör plébániája: GYULAFEHÉRVÁR

Gyulafehérvár vagy III. Károly magyar király után Károlyfehérvár Erdély ősi történelmi fővárosa, a Gyulafehérvári főegyházmegye székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa. 1542-1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsó-Fehér vármegye, ma municípiumként Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá. Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik. Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érsekség rangjára emelt egyházmegye székhelye. A Szent István által alapított erdélyi püspökség ezer éves székhelyén, Gyulafehérváron a középkor óta fennmaradt Szent Mihály-székesegyház a Kárpát-medence egyedülálló püspöki temploma és Erdély évezredes történelmének tanúja, örök nyugodalmat lelt püspökeinek, főpapjainak és fejedelmeinek panteonja. A székesegyház mindmáig a papszentelések és jelentős egyházi ünnepeink központi szentélye és az egyházmegye híveinek zarándokhelye.

Az első székesegyházat Möller István és Fridli Sándor építészek 1905-1908 között a mai székesegyház padlója alatt egy korábbi háromhajós, egyetlen nagy félköríves apszisban végződő bazilika alapfalainak részleteit tárták fel. A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. A templom monumentális jellegét jól mutatják méretei, hossza 83 m, szélessége 38 m, magassága 19 m. Alaprajza a középkori román stílusú bazilikák jegyeit mutatja. A főbejárattól balra a kórust tartó első oszlop előtt Martinuzzi Fráter György sírja látható. A boltív egyik zárókövén a templomot újjáépítő Szécsy püspök kétfejű sast ábrázoló családi címere. A templom szószéke és főoltára 16. századi munka. A szentély alsó részében a barokk kanonoki stallumokat találjuk, a székék támláján bibliai jelenetek, felül pedig az apostolok, valamint Jézus és Mária mellszobrai. A szentély déli falában szépen kivitelezett szentségtartó fülke látható. Az oszlopfőkön jól láthatók a későbbi toldások nyomai, minden oszlopfő díszítése más és más. A kereszthajó déli oldalán nagy méretű rózsaablak. A kutatók kitartó munkája alátámasztja, hogy a rózsaablak Róth Miksa műterméből származik. A déli mellékhajóban található apszis az első templom keresztelő kápolnájá- nak nyugati záródása lehetett. A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt. A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: köztük Márton Áron és Jakab Antal, valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú is. A szentély déli és északi falához simulnak a késő barokk kanonoki stallumok. A két, kvalitásos kiképzésű, hatüléses stallum Klobusiczky Ferenc püspök megrendelésére készült (1744). Mindkét oldalon, a széksor főpárkányain hét-hét mellszobor sorakozik, a tizenkét apostol, valamint Jézus és Mária ábrázolásával. A gazdagon díszített hátlapokon 12 ószövetségi jelenet szerepel a bűnbeeséstől Keresztelő Szent Jánosig. Az igényes kivitelezésű szószék ugyancsak Homeyer Simon alkotása (1784). A szószékkorona tetején Keresztelő Szent János szobrát, a hátlapon a Szentlélek eljövetelét ábrázoló domborművet, míg a szószékkosár mellvédjén a Jó Pásztort, az irgalmas szamaritánust és a példabeszéd magvetőjét láthatjuk. A székesegyház mellékhajóinak falai mentén és a kereszthajóban elhelyezett, márványoszlopos mellékoltárokat: Szent Mihály-, Borromeo Szent Károly-, a Fájdalmas Szűzanya-, Mindenszentek-oltára, a 18. század elején, Mártony György püspök készíttette az 1658. Évi török-tatár betörés során összetört fejedelmi síremlékekből. A 18. századi mellékoltárok közül a Mária-oltár maradt fenn, a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére emelt oltár központi – a kígyó fejét eltipró Győztes Immaculata – alakjával. A jelenlegi orgonát, a korábbi elemek felhasználásával Kolonics István építette át (1874).

A Várday-kápolna a 16. század első évtizedeiben történt bővítés eredménye. A Lászai-kápolnát a székesegyház románkori portikuszából alakíttatta ki 1512-ben Lászai János kanonok a Hívő Lelkek oltára számára. A Szent Mihály főangyal plébánia a Gyulafehérvári főesperesi kerülethez tartozik. Egyházi szolgálatot a Sepsiszentgyörgy-i születésű Ft.dr. Horváth István, főesperes-plébános, főtanfelügyelő, kanonok, szentszéki tanácsos végzi. Előző szolgálati helyek: Ditró, Székelyudvarhely, Marosújvár és 2008-tól Gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház. A templom búcsús ünnepét szeptember 29. tartják, örökös szentségimádási nap: június 28.

Összeállította: Gábor Anna.

Fotó: altmarius.ning.com