H Í R E K E S T E
Emlékezés Gróf Majláth Gusztáv Károly püspökre
Tegnap délután a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum diákjai és a szeminárium kispapjai megemlékeztek Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. A megemlékezést Marton József dékán nyitotta meg, ismertetve a jelenlevőkkel a neves püspök életét és munkásságát. Ezt követte Hendre Biro Doina, a Batthyaneum könyvtár vezetőjének ünnepi beszéde. A megemlékezés a püspökért végzett imádsággal zárult, Cădărean Ion temesvári diakónus vezetésével.
Egymillió csillag a szegényekért
Tegnap este a romániai Caritas szervezésében országszerte kigyúltak a szolidaritás fényei. A szervezők közlése szerint országosan 3700-an vettek részt az Egymillió csillag a szegényekért akcióban. Összesen 24.720 lej adomány gyűlt össze. Az időjárási viszonyok miatt Gyulafehérváron és Petrozsényban egy héttel elhalasztották a „csillag-gyújtást”.
Teremtésről, Jézus Szíve tiszteletről a szatmárnémeti Keresztény Agorán
Ma délelőtt, a szatmárnémeti Székesegyház plébánia meghívására kolozsvári egyetemi docensek tartottak előadást. „Teremtés vagy evolúció” címmel Zamfir Korinna megvizsgálta a Katolikus Egyház evolúcióval kapcsolatos álláspontját, valamint az eltérő filozófiákat. A második előadásban Nóda Mózes a Jézus Szíve-tiszteletről beszélt. A szív fogalmának megjelenését a Szentírásban – ez sok esetben az érzelmek, gondolatok, vágyak és a döntések központjával azonosul –, majd a tisztelet alapjait kereste. A Keresztény Agora következő előadásra november 22-én kerül sor, akkor Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános „Társadalomépítés az élő hagyományon keresztül” témában fejti ki gondolatait.
150 éve Erdélyben a mallersdorfi ferences nővérek
„A szegényeknek az evangéliumot hirdetni a szeretet cselekedetei által” Boldog Paul Josef Nardini alapító szavaival foglalható össze a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek szolgálata, akik 1864-ben Pirmasensből Nagyszebenbe érkeztek, és megkezdték Erdélyben karitatív tevékenységüket. Az elmúlt 150 évért, ünnepségsorozat keretében adnak hálát. A brassói, nagyszebeni ünnepségek után Székelyudvarhelyen zárják a jubileumi évet. Holnap a ferences templomban délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepségsorozat záró szentmiséje, melyet Jakubinyi György érsek, Rudolf Voderholzer regensburgi püspök és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, valamint a mallersdorfi központ lelki és anyagi intézője, Wilhelm Gegenfurtner elöljáró celebrál. A szentmise után, melyet rádiónk élőben közvetít, Botár Gábor plébános vetített képes történelmi visszapillantót tart.
Vasárnap este fél 6 órától, szintén a ferences templomban, ünnepi vesperással ér véget az erdélyi letelepedés másfél évszázadának jubileumi éve.
Búcsú a Millenniumi templomban
Csíkszeredában, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére, tizenegy évvel ezelőtt, 2003. október 18-án szentelték fel a Makovecz Imre által megálmodott „angyalos” templomot. A szentelési évfordulót vasárnap délután fél 1 órakor ünneplik. A szentmisét Tamás József püspök celebrálja, a szentbeszédet Bátor Botond pálos szerzetes tartja.
Országunkban az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja
A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. Az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjének útjáról Tamás Barna, fogarasi plébános, főegyházmegyei ifjúsági lelkész nyilatkozott rádiónknak.Vasárnap a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban az este fél 7-től kezdődő szentmisén fogadják a fiatalok az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjét és ikonját. A szentmisét rádiónk közvetíti, így hallgatóink is bekapcsolódhatnak.
Katolikus pszichológusok és teológusok IV. találkozója
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Kara és a Psycho-Logos Szakmai Társaság szervezésében tartják a katolikus pszichológusok és teológusok IV. találkozóját október 24-25. között Kolozsváron. A rendezvényről Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus nyilatkozott rádiónknak. Homa Ildikó szociális testvért, pszichológust hallották. A katolikus pszichológusok és teológusok IV. találkozójára a 0745-703.732-es telefonszámon lehet bejelentkezni.
Időjárás: A hidegfront, amely hazánk fölé érkezett továbbra is érezteti hatását. Több helyen borús időre kell számítanunk. Az erdélyi medencében eső, zápor és zivatar is előfordul. Egyre többfelé megerősödik az északi, északnyugati szél.
Vasárnap, hideg reggelre ébredünk, -4 és 6 C fok körüli értékekre számíthatunk. napközben 13-19°C közé melegszik a levegő. A hajnali pára és köd megszűnése után ismét napsütésre van kilátás, de helyenként kevés felhőre is számíthatunk.
MRE - Hírszolgálat, 2014. október 18.
H Í R E K D É L B E N
Erős szervezettel építenek tovább
Tegnap délután a szatmárnémeti Püspöki Palota konferenciatermébe hívták a sajtó képviselőit, hogy helyzetismertetőt adjanak a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel kapcsolatban.
Schönberger Jenő püspök köszöntötte a sajtó képviselőit, emlékezve a Caritas igazi, kettőezer évvel ezelőtti alapítására. Kiemelte, a célkitűzések azóta nem változtak, az egyháznak nem csak az evangéliumot kell hirdetnie, hanem a szeretetnek konkrét jeleit kell adnia, az irgalmasság cselekedeteivel.
Október 1-jétől a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet élén vezetőségcsere történt: Löchli Terézia Tündért Dr. Láng László váltotta.
Egymillió csillag a szegényekért
Tegnap este a romániai Caritas szervezésében országszerte kigyúltak a szolidaritás fényei. A szervezők közlése szerint országosan 3700-an vettek részt az Egymillió csillag a szegényekért akcióban. Összesen 24.720 lej adomány gyűlt össze. Az időjárási viszonyok miatt Székelykeresztúron, Gyulafehérváron és Petrozsényban egy héttel elhalasztották a „csillag-gyújtást”.
Orgonakoncert Kolozsváron
Ma délután 5 órakor orgonakoncertre kerül sor a kolozsvári Szent Mihály templomban, melynek meghívott előadója Miriam Marinescu orgonaművész. A belépés ingyenes, nagy szeretettel várják a zenekedvelőket!
150 éve Erdélyben a mallersdorfi ferences nővérek
„A szegényeknek az evangéliumot hirdetni a szeretet cselekedetei által” Boldog Paul Josef Nardini alapító szavaival foglalható össze a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek szolgálata, akik 1864-ben Pirmasensből Nagyszebenbe érkeztek, és megkezdték Erdélyben karitatív tevékenységüket.
Az elmúlt 150 évért, ünnepségsorozat keretében adnak hálát. A brassói, nagyszebeni ünnepségek után Székelyudvarhelyen zárják a jubileumi évet.
Holnap a ferences templomban délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepségsorozat záró szentmiséje, melyet Jakubinyi György érsek, Rudolf Voderholzer regensburgi püspök és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, valamint a mallersdorfi központ lelki és anyagi intézője, Wilhelm Gegenfurtner elöljáró celebrál.
A szentmise után, melyet rádiónk élőben közvetít, Botár Gábor plébános vetített képes történelmi visszapillantót tart.
Vasárnap este fél hattól szintén a ferences templomban, ünnepi vesperással ér véget az erdélyi letelepedés másfél évszázadának jubileumi éve.
Búcsúk a temesvári egyházmegyében
A temesvári egyházmegyében található, zsombolyai templom patrónusa Szent Vendel. A konszekrálás idei évfordulóját október 19-én, vasárnap 11 órakor búcsús szentmise keretében ünnepli az egyházközség.
A nagycsanádi egyházközséghez tartozó Porgányon a helyi közösség vasárnap, október 19-én ünnepli a templombúcsút. A szentmisét 12 órakor Velcsov Péter esperes, csanádi plébános celebrálja.
Szentmise a Vártemplomban
Október 19-én, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban.
Búcsú a Millenniumi templomban
Csíkszeredában, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére, tizenegy évvel ezelőtt, 2003. október 18-án szentelték fel a Makovecz Imre által megálmodott „angyalos” templomot. A szentelési évfordulót vasárnap délután fél 1 órakor ünneplik. A szentmisét Tamás József püspök celebrálja, a szentbeszédet Bátor Botond pálos szerzetes tartja.
Országunkban az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja
A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. Az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjének útjáról Tamás Barna, fogarasi plébános, főegyházmegyei ifjúsági lelkész nyilatkozott rádiónknak:
Vasárnap a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban az este fél 7-től kezdődő szentmisén fogadják a fiatalok az Ifjúsági Világtalálkozó keresztjét és ikonját. A szentmisét rádiónk közvetíti, így hallgatóink is bekapcsolódhatnak.
Időjárás: A hidegfront, amely hazánk fölé érkezett továbbra is érezteti hatását. Több helyen borús időre kell számítanunk. Az erdélyi medencében eső, zápor és zivatar is előfordul. Egyre többfelé feltámad az északi, északnyugati szél.
MRE - Hírszolgálat, 2014. október 18.
Leave a Comment