2014. október 28. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

A hitet festette – megnyílt a kiállítás Kolozsváron 
A Lukácsovits Magda erdélyi festőművész életművét bemutató kiállítást Jakubinyi György érsek nyitotta meg tegnap délután, Kolozsváron, a Szentegyház utca 2 szám alatt. Ugyanakkor bemutatták a Fidem pinxit címet viselő Lukácsovits-életműalbumot is. Az album szerkesztője, Hatzak Idmart nyilatkozott rádiónknak. A tárlaton megtekinthető alkotások között van Márton Áron közismert portréjának eredetije is, valamint eredeti arcképek további 13 főpapról, fotódokumentációk és vászonreprók. A kiállítás október 30-áig, délután 2 és 5 óra között látogatható.

Belső utakon Máramarossziget utcáin 
Utca-lelkigyakorlatot tartottak október 25-én, a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája szervezésében, Máramarosszigeten. A városban egy közösség már korábban bekapcsolódott a szentignáci jellegű egyházmegyei szemlélődő programokba, melyekhez tartozik az utca-lelkigyakorlat is. Ennek során két szentírási rész értő olvasása után, a kapott gondolatokkal lépnek ki az utcára és keresik a természetben, a szembejövő emberekben az evangéliummal harmóniában levő impulzusokat. A résztvevők közül többen elmondták, felszabadítónak érezték a sétát, jó volt kimenni városuk tereire, utcáira másképp, félretéve a hétköznapi gondokat, nyüzsgést.

Imalánc Sepsiszentgyörgy megújulásáért és a békéért
„Rózsafüzérrel a város körül” mottóval vasárnap indult imalánc résztvevői ma az állomási templomhoz zarándokoltak, holnap innen a Krisztus király templomhoz vonulnak. Csütörtökön a Krisztus király templomtól elindulva a központi templomhoz vezet a zarándoklat, és ott fejeződik be a koszorú este 6 órakor. A szervezők hívnak mindenkit, aki imádkozva szeretné bejárni Sepsiszentgyörgy utcáit.

Októberi hangverseny a Szűzanya tiszteletére Kolozsváron
A Máltai Szeretetszolgálat és a kolozsvári Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia rendezésében hagyományos októberi hangversenyre kerül sor „Most segíts meg Mária” mottóval. Az eseményre október 29-én, szerdán este órai kezdettel kerül sor a Mária Szeplőtelen Szíve templomban. Műsoron vokális, hangszeres és kórusművek. Előadók: Vincze Dallos Csilla, Vizi Emőke, György Róbert, Juhász István Géza, László Györgyi, Kostyák Levente. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagógus Kórus, Bedő Ágnes vezényletével. A rendezvényre a belépés díjtalan.

Hivatástisztázó hétvége fiataloknak
A csíksomlyói ferences kolostorban, november 14-16. között kerül sor a Keresem az utam elnevezésű hivatástisztázó hétvégére. „Mindenkinek van egy ajándékba kapott hivatása, amelyet ha felismer, és válaszol rá, kiteljesedik az élete, megtalálja az igazi öröm forrását” – vallják a szervezők, akik hivatásukat kereső, tisztázni vágyó fiatalok számára kínálják ezt a programot. További részletekről érdeklődni és jelentkezni Pantea Tibor ferences szerzetesnél lehet a 0746-774701-es telefonszámon vagy a frtibi@gmail.com e-mailcímen.

Management by Jesus vezetői szeminárium Csíksomlyón
„Nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker” mottóval Kiss Ulrich jezsuita, vezetők részére szemináriumot tart Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban november 20-23. között. A szemináriumra várják azokat a vezetőket (vállalkozókat, menedzsereket, intézményvezetőket) akik a legrégebbi és mégis modern jézusi vezetői modellt szeretnék megismerni. A keresztény alapokra épülő vezetőképző szeminárium nemcsak elméleti tudást kínál, hanem a gyakorlatban, a hétköznapok során is hasznosítható látásmód elsajátítást. A Kiss Ulrich által életre hívott képzés evangéliumi elveken és etikán alapszik. Jelentkezni lehet november 14-éig, a 0722-388.651-es telefonszámon.

Szabadulás a függőségek rabságából
November 6-9. között Csíksomlyón, a Szent István Gyermekvédelmi Központban, a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat, Hargita Megye Tanácsának támogatásával lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak Fazekas György atya vezetésével. A jelentkezés feltétele: valamilyen függőségben való érintettség, valamint a vágy a változásra. Erre a programra várják a hozzátartozókat, valamint szenvedélybeteg családban felnőtt fiatalokat is. Érdeklődni és jelentkezni október 31-ig lehet 0729-009.169-es telefonszámon.

Időjárás:
Holnap ismét sok lesz a felhő fölöttünk, tartósabb napsütésre nincs kilátás. Reggelre ismét többfelé párássá, ködössé válik a levegő. Hajnalban főként az erdélyi medencében fagypont alá esik a hőmérséklet -6 és 3C fok várható. Napközben felmelegszik a levegő 8 és 13C fokra lehet számítani.

MRE - Hírszolgálat, 2014. október 28.


H Í R E K   D É L B E N

A hitet festette – megnyílt a kiállítás Kolozsváron
A Lukácsovits Magda erdélyi festőművész életművét bemutató kiállítást Jakubinyi György érsek nyitotta meg tegnap délután, Kolozsváron, a Szentegyház utca 2 szám alatt található nőszövetségi díszteremben. Ugyanakkor bemutatták a Fidem pinxit címet viselő Lukácsovits-életműalbumot is.
A tárlaton megtekinthető alkotások között van Márton Áron közismert portréjának eredetije is, valamint eredeti arcképek további 13 főpapról, fotódokumentációk és vászonreprók. A kiállítás október 30-áig, délután 2 és 5 óra között látogatható.

Búcsú és emlékműállítás Hatolykán
A szentkatolnai egyházközséghez tartozó Hatolykán Tamás József püspök vezetésével vasárnap tartották az egyházközség búcsúünnepét. A szentmise végén a püspök megáldotta a hatolykai születésű papoknak és szerzeteseknek állított emlékművet, amelyet Pakó Benedek nyugalmazott plébános-kanonok tervezett és készíttetett – tájékoztatta rádiónkat Opra István plébános. A 16 világi papnak és 3 szerzetesnek emlékét megörökítő kompozíciót a főnixmadár dominálja, és nem véletlenül, mert a főnix a keresztény irodalomban a feltámadás és az örök élet jelképe.

Belső utakon Máramarossziget utcáin
Utca-lelkigyakorlatot tartottak október 25-én, a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája szervezésében, Máramarosszigeten. A városban egy közösség már korábban bekapcsolódott a szentignáci jellegű egyházmegyei szemlélődő programokba, melyekhez tartozik az utca-lelkigyakorlat is. Ennek során két szentírási rész értő olvasása után, a kapott gondolatokkal lépnek ki az utcára és keresik a természetben, a szembejövő emberekben az evangéliummal harmóniában levő impulzusokat. A résztvevők közül többen elmondták, felszabadítónak érezték a sétát, jó volt kimenni városuk tereire, utcáira másképp, félretéve a hétköznapi gondokat, nyüzsgést.

Az eddigi legsikeresebb ruhagyűjtés Szatmár megyében
Több mint 6650 kilogramm ruha gyűlt össze az Egyházmegyei Caritas Szervezet által szeptember és október hónapokban szervezett „Önnek megunt, másnak érték” nevet viselő ruhagyűjtési akció keretén belül. A gyűjtési akcióban résztvevő tíz vidéki településen összesen 3420 kilogramm, míg Szatmárnémetiben az autósgyűjtés során összesen 3246 kilogramm ruha gyűlt össze.
A jobb minőségű ruhák a Szervezet által támogatott rászorulókhoz jutnak, a már használhatatlan, rosszabb minőségűeket pedig nyersanyagként értékesítik, az ebből befolyt összegeket pedig a Szervezet a rászorulókért végzett tevékenységeire fordítja. Ezen a hétvégén a ruhagyűjtés Nagybányán folytatódik.

Imalánc Sepsiszentgyörgy megújulásáért és a békéért
„Rózsafüzérrel a város körül” mottóval vasárnap indult imalánc résztvevői ma a Csíki utcai templomtól állomási templomhoz zarándokolnak, szerdán innen a Krisztus király templomhoz vonulnak. Csütörtökön a Krisztus király templomtól elindulva a központi templomhoz vezet a zarándoklat, és ott fejeződik be a koszorú este 6 órakor. A szervezők hívnak mindenkit, aki imádkozva szeretné bejárni Sepsiszentgyörgy utcáit.

Áron püspökről szülőfalujában
Márton Áron a népnevelő címmel tart Pap László, a marosvásárhelyi Mustármag Megújulás-szolgálat lelkésze előadást október 31-én, pénteken este 7 órától a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Az eseményre minden érdeklődőt várnak.

Hivatástisztázó hétvége fiataloknak
A csíksomlyói ferences kolostorban, november 14-16. között kerül sor a Keresem az utam elnevezésű hivatástisztázó hétvégére. „Mindenkinek van egy ajándékba kapott hivatása, amelyet ha felismer, és válaszol rá, kiteljesedik az élete, megtalálja az igazi öröm forrását” – vallják a szervezők, akik hivatásukat kereső, tisztázni vágyó fiatalok számára kínálják ezt a programot. További részletekről érdeklődni és jelentkezni Pantea Tibor ferences szerzetesnél lehet a 0746-774701-es telefonszámon vagy a frtibi@gmail.com e-mailcímen.

Management by Jesus vezetői szeminárium Csíksomlyón
„Nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker” mottóval Kiss Ulrich jezsuita, vezetők részére szemináriumot tart Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban november 20-23. között. A szemináriumra várják azokat a vezetőket (vállalkozókat, menedzsereket, intézményvezetőket) akik a legrégebbi és mégis modern jézusi vezetői modellt szeretnék megismerni. A keresztény alapokra épülő vezetőképző szeminárium nemcsak elméleti tudást kínál, hanem a gyakorlatban, a hétköznapok során is hasznosítható látásmód elsajátítást. A Kiss Ulrich által életre hívott képzés evangéliumi elveken és etikán alapszik. Jelentkezni lehet november 14-éig, a 0722-388.651-es telefonszámon.

Szabadulás a függőségek rabságából
November 6-9. között Csíksomlyón, a Szent István Gyermekvédelmi Központban, a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat, Hargita Megye Tanácsának támogatásával lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak Fazekas György atya vezetésével. A jelentkezés feltétele: valamilyen függőségben való érintettség, valamint a vágy a változásra. Erre a programra várják a hozzátartozókat, valamint szenvedélybeteg családban felnőtt fiatalokat is. Érdeklődni és jelentkezni október 31-ig lehet 0729-009.169-es telefonszámon.

Időjárás: Az előrejelzések szerint hideg, szeles időre kell számítani. Helyenként havas eső is előfordulhat, csak északon lehet számítani napsütésre. Hajnalban a hegyvidéken -9 és +1, délután 6 és 14°C között alakul a hőmérséklet. Síkvidéken -2 és 3, délután pedig 7 és 12C fokra lehet számítani.

MRE - Hírszolgálat, 2014. október 28.


H Í R E K   R E G G E L

Búcsú és emlékműállítás Hatolykán
A szentkatolnai egyházközséghez tartozó Hatolykán Tamás József püspök vezetésével vasárnap tartották az egyházközség búcsúünnepét. A szentmise végén a püspök megáldotta a hatolykai születésű papoknak és szerzeteseknek állított emlékművet, amelyet Pakó Benedek nyugalmazott plébános-kanonok tervezett és készíttetett – tájékoztatta rádiónkat Opra István plébános. A 16 világi papnak és 3 szerzetesnek emlékét megörökítő kompozíciót a főnixmadár dominálja, és nem véletlenül, mert a főnix a keresztény irodalomban a feltámadás és az örök élet jelképe.

Kommunikáció a kapcsolatteremtésben
Sokszor gondolkodásmódbeli változtatásra van szükség a két személy közötti kommunikáció megvalósulásáért - hangzott el hétvégén, a szatmárnémeti Háló találkozón, ahol Dr. Varga Rita tüdőgyógyász főorvos tartott előadást. Ha tehát két ember között a kommunikáció nem működik, akkor ott a gondolkodásban kell változtatni, vagy kell valakinek változnia, megértenie társát. A résztvevők Sabău-Trifu Cristina egyházművész nemrég bemutatott keresztúti képsorozatát felhasználva elmélkedtek, majd az előadás témájával kapcsolatban beszélgetések indultak. Ez utóbbiak során kifejeződött annak igénye is, hogy műhelybeszélgetések formájában vigyék tovább a témát és találkozzanak a következő éves találkozóig a Háló kötelékében.

A hitet festette – megnyílt a kiállítás Kolozsváron
A Lukácsovits Magda erdélyi festőművész életművét bemutató kiállítást Jakubinyi György érsek nyitotta meg tegnap délután, Kolozsváron, a Szentegyház utca 2 szám alatt található nőszövetségi díszteremben. Ugyanakkor bemutatták a Fidem pinxit címet viselő Lukácsovits-életműalbumot is.
A tárlaton megtekinthető alkotások között van Márton Áron közismert portréjának eredetije is, valamint eredeti arcképek további 13 főpapról, fotódokumentációk és vászonreprók. A tegnap megnyílt kiállítás október 30-áig, délután 2 és 5 óra között látogatható.

Az eddigi legsikeresebb ruhagyűjtés Szatmár megyében
Több mint 6650 kilogramm ruha gyűlt össze az Egyházmegyei Caritas Szervezet által szeptember és október hónapokban szervezett „Önnek megunt, másnak érték” nevet viselő ruhagyűjtési akció keretén belül. A gyűjtési akcióban résztvevő tíz vidéki településen összesen 3420 kilogramm, míg Szatmárnémetiben az autósgyűjtés során összesen 3246 kilogramm ruha gyűlt össze.
A jobb minőségű ruhák a Szervezet által támogatott rászorulókhoz jutnak, a már használhatatlan, rosszabb minőségűeket pedig nyersanyagként értékesítik, az ebből befolyt összegeket pedig a Szervezet a rászorulókért végzett tevékenységeire fordítja. Ezen a hétvégén a ruhagyűjtés Nagybányán folytatódik.

Imalánc Sepsiszentgyörgy megújulásáért és a békéért

„Rózsafüzérrel a város körül” mottóval vasárnap indult imalánc résztvevői ma a Csíki utcai templomtól állomási templomhoz zarándokolnak, szerdán innen a Krisztus király templomhoz vonulnak. Csütörtökön a Krisztus király templomtól elindulva a központi templomhoz vezet a zarándoklat, és ott fejeződik be a koszorú este 6 órakor. A szervezők hívnak mindenkit, aki imádkozva szeretné bejárni Sepsiszentgyörgy utcáit.

Áron püspökről szülőfalujában
Márton Áron a népnevelő címmel tart Pap László, a marosvásárhelyi Mustármag Megújulás-szolgálat lelkésze előadást október 31-én, pénteken este 7 órától a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Az eseményre minden érdeklődőt várnak.

Hivatástisztázó hétvége fiataloknak
A csíksomlyói ferences kolostorban, november 14-16. között kerül sor a Keresem az utam elnevezésű hivatástisztázó hétvégére. „Mindenkinek van egy ajándékba kapott hivatása, amelyet ha felismer, és válaszol rá, kiteljesedik az élete, megtalálja az igazi öröm forrását” – vallják a szervezők, akik hivatásukat kereső, tisztázni vágyó fiatalok számára kínálják ezt a programot. További részletekről érdeklődni és jelentkezni Pantea Tibor ferences szerzetesnél lehet a 0746-774701-es telefonszámon vagy a frtibi@gmail.com e-mailcímen.

Szabadulás a függőségek rabságából
November 6-9. között Csíksomlyón, a Szent István Gyermekvédelmi Központban, a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat, Hargita Megye Tanácsának támogatásával lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak Fazekas György atya vezetésével. A lelkigyakorlat alapja az elfogadás és a megértés, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre. A jelentkezés feltétele: valamilyen függőségben való érintettség, valamint a vágy a változásra. Erre a programra várják a hozzátartozókat, valamint szenvedélybeteg családban felnőtt fiatalokat is. Érdeklődni és jelentkezni október 31.-ig lehet 0729-009.169-es telefonszámon.

Időjárás: A reggeli órákban ismét sokfelé képződhet pára, köd. Az előrejelzések szerint hideg, szeles időre kell számítani. Helyenként havas eső is előfordulhat, csak északon lehet számítani napsütésre. Hajnalban a hegyvidéken -9 és +1, délután 6 és 14°C között alakul a hőmérséklet. Síkvidéken -2 és 3, délután pedig 7 és 12C fokra lehet számítani.

MRE - Hírszolgálat, 2014. október 28.

About the author

maradmin

Leave a Comment