2015. december 4. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Önkéntes-találkozók decemberben
Elkezdődtek az idei év utolsó önkéntes-találkozói. Szombaton a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi házban kerül sor közönségtalálkozóra, mely déli tizenkét órakor kezdődik és három órakor, az irgalmasság rózsafüzérének elimádkozásával ér véget. A találkozót követően, - melyen jelen lesz Karácson Tibor, műsorigazgató, több munkatárssal együtt - közösen veszünk részt az elsőszombati Mária-köszöntőn. Vasárnap reggel Kecseten várjuk hallgatóinkat a kilenc órás szentmise után, majd Farkaslakán a fél tizenegy órás szentmise után lesz közönségtalálkozó. Délután fél négytől Sepsiszentgyörgyön lesz megtartva az önkéntes-találkozó. Hétfőn délután három órától a székelyudvarhelyi, Szent Pio Lelkigyakorlatos Házba várjuk az önkénteseket, majd kedden déli tizenkét órától Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házba talákozunk. A többi helyszínről és időpontról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap a kolozsvári irisztelepi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Várják a híveket a közös imádatra. 
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően december hónap első vasárnapján, 6-án, Tasnádon és Érsemjénben lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni. 

Jótékonysági Adventi Vásár
Holnap  délután három órától a Nagyváradi Székesegyház előtti téren újra megnyitja kapuit a Jótékonysági Adventi Vásár.  A felkínált termékeket, finomságokat adomány ellenében lehet elvinni. A begyűlt összegeket jótékonysági célra fordítják. A vásár este hét órakor szabadtéri gyertyagyújtással ér véget: a második gyertya lángja lobban fel a székesegyház előtti téren felállított óriáskoszorún. A rendezvény ideje alatt meleg teát kínálnak a Caritas munkatársai.

Templombúcsú Nagyvárad-Velencén
Vasárnap tartják a nagyvárad-velencei templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise szónoka Bakos Gábor, nagyvárad-újvárosi segédlelkész.

Szent Miklós búcsú ünnepek a gyulafehervári Egyházmegyében
-A  székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplom búcsúünnepe vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik. A szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök. Ezt követően nyitják meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítást a Márton Áron Ifjúsági Házban, amely 2016. január 17-ig lesz megtekinthető. 
-Gyergyószentmiklós város régi plébániatemplomának ez évi búcsúját vasárnap déli tizenkét  órától tartják. A meghívott szónok Bátor Botond pálos szerzetes. A szentmisét követően sor kerül a hagyományos körmenetre, amely a Fogarassy Mihály püspök szobránál ünnepélyes áldással zárul.  
-Csíkszentmiklóson a falu és a templom védőszentjének ünnepén, vasárnap fél egy órakor kezdődik az ünnepi szentmise. Szentbeszédet mond Csató Béla csíkszentkirályi plébános, illetve a szentmisét a kézdivásárhelyi Boldog Özséb kórus teszi még ünnepélyesebbé.
- Kászonújfalu templomának szintén Szent Miklós püspök a védőszentje, itt az ünnepi búcsús szentmise ugyancsak vasárnap, fél egy órakor kezdődik, az ünnepi szónok Urbán Erik ferences atya, érseki helynök lesz. A szentmisén a hívek megtekinthetik a helybéli gyermekek előadását is.

Templomszentelés Ditróban
Vasárnap a déli tizenkét órától kezdődő szentmise keretében Tamás József  püspök  felszenteli, a  Szent Imre tiszteletére épített templomot. Várják a híveket együtt ünnepelni.

Hétvégi szentmise közvetítések a Mária Rádióban
Holnap reggel hat órától, roráté szentmisét közvetítünk Farkaslakáról, majd este hat órától az ünnepélyes Mária-köszöntő kezdődik, amelynek keretében hálát adunk az Erdélyi Mária Rádió csíksomlyói stúdiójának a fennállásáért. Vasárnap két szentmisét közvetítünk Farkaslakáról, délelőtt fél tizenegy és délután öt órától.

Az időjárásról: Enyhe marad az idő. Jelentős változás a hétvégén sem várható, a ködös, párás reggelek lesznekjellemzőek és erősen felhős, borongós nappalokra számíthatunk. Északnyugaton, nyugaton élénkülhet meg kissé a légmozgás és válhat szakadozottabbá a felhőzet. Hajnalra általában -3 és +3°C-ig hűl a levegő, nappal 2 és 10°C közötti értékeket mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2015. december 4.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Önkéntes-találkozók decemberben
Elkezdődtek az idei év utolsó önkéntes-találkozói. Nagyvárad és Kolozsvár után, ma déli tizenkét órakor Gyergyószentmiklóson várjuk az önkénteseket, majd délután négy órától Háromkúton lesz közönségtalálkozó. Szombaton a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi házban kerül sor közönségtalálkozóra, mely déli tizenkét órakor kezdődik és három órakor, az irgalmasság rózsafüzérének elimádkozásával ér véget. A találkozót követően, - melyen jelen lesz Karácson Tibor, műsorigazgató, több munkatárssal együtt - közösen veszünk részt az elsőszombati Mária-köszöntőn. Vasárnap reggel Kecseten várjuk hallgatóinkat a kilenc órás szentmise után, majd Farkaslakán a fél tizenegy órás szentmise után lesz közönségtalálkozó. Délután fél négytől Sepsiszentgyörgyön lesz megtartva az önkéntes-találkozó. A többi helyszínről és időpontról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Elsőpénteki keresztút az Ugron-kápolnánál
Ma délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják mindazokat, akik családjaikért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát.

Várom az Urat
A kolozsvári Diákművelődési Házban december 5-én, szombaton délután négy órától kezdődik a 15. Várom az Urat adventi keresztény zenefesztivál. Fellépnek a szászrégeni Sófár, a kolozsvári Kobak és KEL Zenecsoport, valamint a kárpátaljai Amaro Del. Várnak minden érdeklődőt.

A migráns-krízis…Forrai Tamás S.J. előadása
A Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség szervezésében, december 5-én, szombaton este hét órakor a Loyola Caféban, P. Forrai Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök a migráns kérdésről és a jezsuita menekültprogramról tart előadást.

Szavak a középpontban
Folytatódnak az adventi ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben, amelyek tematikája a szavakra és a mögöttük levő értelemre épül. A második találkozás december 6-án, vasárnap lesz a Szentlélek templomban, Lelkesítő szavak címmel. Az imaórákat a helyi ifjúsági közösségek szervezik, de nem csak az ifjúság számára - bármely korosztály képviselőit várják az elmélkedéseket, imákat és énekeket is magukba foglaló programokra.

Lelkigyakorlat Csíktaplocán
December 8-án, kedden délután hat órától az Irgalmasság évének megnyitó szentmiséje lesz a csíktaplocai Mindenszentek templomban, mely egyben egy háromnapos lelkigyakorlat első része is. A karácsonyra való felkészülést Istvánfi Szilárd, a szatmárnémeti Szent Család plébánia segédlelkésze vezeti. A lelkigyakorlat szentmiséi, melyeket rádiónk élőben közvetít, mindennap délután hat órakor kezdődnek, emiatt az érintett napokon elmaradnak a roráte szentmisék.

Verses előadóest
A kolozsvári Szent Mihály plébánia Béke címmel ünnepi rendezvényt szervez december 9-én, délután öt órától. A rendezvényen Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművészek versösszeállítása hangzik el, Reményik Sándor és Áprily Lajos költészetéből. A zenei műsorban fellépnek Béres Melinda és Márkus Albert hegedűművészek, valamit a BBTE római katolikus teológia karának kórusa, Máron Szabolcs vezényletével. Várnak minden érdeklődőt a Szent Mihály Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermébe!

Adventi triduum és lelkinap
A kolozsvári ferencesek december 11-13 között adventi triduumot és lelkinapot szerveznek. A lelkigyakorlatos szentmisék, melyeket Laczkó-Dávid Anaklét ferences atya mutat be pénteken és szombaton este hat órakor, vasárnap pedig déli tizenkét órakor kezdődnek. Szombaton külön lelkinapra várják a híveket, reggel kilenc órától. A programra jelentkezni és érdeklődni Pantea Tibor testvérnél lehet az fritibi@gmail.com email címen vagy a 0746774701 telefonszámon.

Ajándékozz örömet, hogy szebbé tedd valakinek az ünnepét!
Az Ajándékozz Örömet projekt egy olyan program, amely igyekszik szebbé és színesebbé tenni nehéz helyzetben élők ünnepét. Mindezt úgy, hogy „dobozolva” osztogatja az örömet, vagyis azt, aminek a gyerekek, fiatalok így ünnep előtt nagyon örülnének. Vegyünk egy dobozt, és töltsük meg minden földi jóval, ami egy gyereknek tetszene, és aminek hasznát venné. Csomagoljuk be és tüntessük fel, hogy milyen nemű és mekkora gyereknek állítottuk össze a csomagot. Kerülhetnek a dobozba játékok, ruhák, tanszerek, nem romlandó édességek. A gyűjtés november 21 - december 20 között tart. A csomagokat leadhatják Kolozsváron az IKE irodában, valamint december 5-én a Várom az Urat Adventi Keresztény Zenefesztiválon.

Az időjárásról: Ma is ködösen, párásan indul a nap, mely napközben több helyen ismét tartósan megmaradhat. A légmozgás gyengül és eső sem valószínű.Helyenként ködszitálás fordulhat elő. A nappali maximumok 3 és 10°C között alakulnak.

MRE - Hírszolgálat, 2015. december 4.

About the author

maradmin

Leave a Comment