2016. augusztus 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Az irgalmasság út szívtől a kézig
A zsúfolásig megtelt VI. Pál teremben zajlott ma délelőtt a szokásos szerdai általános kihallgatás, melyen Ferenc pápa folytatta az irgalmasságról szóló katekézis-sorozatát. Az audiencián, melyet rádiónk élő adásban közvetített, a naimi ifjú története hangzott el, majd a szentatya máris arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a történetben a hangsúly nem az ifjú feltámasztásán van, hanem Jézus gyöngédségén, irgalmán, melyet az özvegyasszony felé tanusít. Naim kapujában két csoport találkozik, a halált jelképező gyászmenet és az életet hozó Jézus Krisztus vezette néptömeg. Az irgalmasság évében fektessünk hangsúlyt az Irgalmasság Szent Kapujára, melyek világszerte arra hívják a keresztényeket, hogy ott tegyék le fájdalmaikat, szenvedéseiket és ott találkozzanak az Isten irgalmával. Ha pedig Isten irgalma átjárta, megérintette szíveinket, teremjünk jó gyümölcsöket, adjuk tovább az irgalmasság ajándékát, gyakorolván az irgalmasság cselekedeteit. Ezért mondhatjuk, hogy az irgalmasság egy út, akár zarándokút, mely a szívtől a kezekig halad – zárta katekézisét Ferenc pápa.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Csutakfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Koncert a székesegyházban
Augusztus 12-én, pénteken este hét órától koncert lesz a nagyváradi székesegyházban, a püspökség szervezésében. Közreműködik a székesegyház Szent Cecília kórusa, Oláh Gabriella kántornő vezetésével, továbbá Costin Éva, Lukács Róbert, Oláh Gabriella hegedűn, Fodor József mélyhegedűn, Ichim Beáta gordonkán és Ferecz Mercedes zongorán. Az est vendégművészei Mányoki Mária a Kolozsvári Magyar Opera énekművésze és Varga Tassin Erzsébet énekművész, a Poissy-i (Franciaország) Zeneiskola énektanszék vezetője. Műsoron: Haydn, Galuppi, Vivaldi, Rheimberger, Ruzitska, Bellini, Verdi és más híres zeneszerzők művei. A belépés díjtalan, várnak minden zenekedvelőt.

Szlovák hívek zarándoklata Mária Radnára
Az elmúlt évek hagyományához híven, augusztus 13-án, szombaton a nagyváradi egyházmegye szlovák híveinek több száz fős csoportja zarándokol Mária Radnára, ahol délelőtt tizenegy órakor Böcskei László nagyváradi, valamint Roos Márton temesvári megyéspüspökökkel és a jelenlévő papokkal közösen szentmisét mutatnak be a Szűzanya tiszteletére. Ez a zarándoklat is jó alkalmat nyújt arra, hogy csatlakozva Ferenc pápa felhívásához, a konfliktusoktól sújtott népek békéjéért és nyugalmáért imádkozzanak.

Búcsú Szentdemeteren
A Nagyboldogasszony ünnepség Szentdemeteren már augusztus 14-én, vasárnap este a nyolc órától bemutatott előesti szenmisével kezdődik, melynek főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök lesz. A szentmisén közreműködik Bakos Árpád kántor vezetésével a farkaslaki egyházközség kórusa, valamint a farkaslaki fúvószenekar. Az előesti szentmise fáklyás körmenettel és Szentségi áldással zárul. Augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén a szentmise délután egy órakor kezdődik, amit Csató Béla pápai káplán, csíkszentkirályi plébános mutat be.

Gyerekek evangélizációs hete
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián augusztus 15-21. között evangélizációs hetet tartanak a gyerekek számára. A templomkertben felállított sátrakban pedagógusok vezetésével, önkéntesek felügyelete alatt zajlanak a foglalkozások naponta délelőtt tíz órától délután négy óráig. Szombaton reggel kilenc órakor Lemhénybe zarándokolnak. Az egyhetes rendezvény augusztus 21-én, vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor szentmisével zárul.

Mozgásba hozzák a családokat
A Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája szervezésében augusztus 18 - 21 között az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban zajlik idén az Egyházmegyei Családos Tábor, melynek fő meghívottjai Csontos Zoltán pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezető, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület tagja, valamint felesége, Tóth Andrea. Az igényeket figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, a tábort szinte egészében a nonverbális kifejezési módok megismerésére, a házastársak tánc általi egymásra-hangolódására fordítja.

Zarándoklat Budapestre
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felhívásának eleget téve, az Erdélyi Mária Rádió zarándoklatot szervez augusztus 20-ára Budapestre, Szent István király ünnepére. Egyébb részletekért, illetve jelentkezésért hívják stúdióink irodai telefonszámait, melyeket a kéthavonta megjelenő magazinunk hátoldalán találnak. Zarándokoljunk együtt, vegyünk részt minél többen az ünnepi szentmisén és az azt követő körmeneten!

Időjárás: Holnap még többfelé erős lesz a szél. Eleinte főként a déli és keleti országrészben eshet, délután pedig az erdélyi medence térségében alakulhat ki zápor, esetleg zivatar, miközben nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Délutánra kissé vissza esik a levegő hőmérséklete, csupán 19-29 fok várható.

MRE - Hírszolgálat, 2016. augusztus 10.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a bétai  templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Tematikus nap a Mária Rádióban
Folytatva az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről szóló témakörünket, ma tartjuk e havi tematikus napunkat, melynek vezérgondolata: az utasoknak szállást adni.
Az irgalmasság e cselekedetének nagyobb jelentősége volt abban az időben, amikor kevés volt a vendégfogadó és nem voltak hajléktalanszállások. A nagyszámú hajléktalan, menekült ellátását ma elsősorban társadalmi szinten kell megoldani, de egyénileg is sokat tehetünk, anyagilag támogathatjuk azokat, akik otthonukat elveszítették, segíthetünk olyan intézményeket amelyek hajléktalanokról gondoskodnak, befogadhatunk zarándokokat akik Isten közelségét keresik. Erre a témára épülnek tematikus műsoraink. Tartsanak velünk!

Gyerekek evangélizációs hete
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián augusztus 15-21. között evangélizációs hetet tartanak a gyerekek számára. A templomkertben felállított sátrakban pedagógusok vezetésével, önkéntesek felügyelete alatt zajlanak a foglalkozások naponta délelőtt tíz órától délután négy óráig. Szombaton reggel kilenc órakor Lemhénybe zarándokolnak. Az egyhetes rendezvény augusztus 21-én, vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor szentmisével zárul.

Száz éve menekítették Kolozsvárra a csíksomlyói Mária-szobrot
A Kolozsvári Magyar Napok idejére (augusztus 14–21.) Kolozsvárra érkezik a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban 2015-ben bemutatott Mária-kiállítás, amelyre a Csíksomlyói Szűzanya szobrának 500 éves évfordulója alkalmából került sor. Ennek a kiállításnak egy részét néhány kolozsvári vonatkozással kiegészítve tekinthetik meg az érdeklődők. 2016 szeptemberében 100 éve ugyanis annak, hogy az I. világháborús körülmények miatt a Csodatevő Szűz szobrát Csíksomlyóról Kolozsvárra menekítették. A Kisebb Testvérek (Ferencesek) Rendjének Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya által szervezett kiállítást Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség művészettörténésze nyitja meg augusztus 13-án, szombaton délután öt órakor a ferences kolostor refectoriumában. A megnyitó keretében könyvbemutató is lesz. Fr. Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója Mohay Tamásnak, az ELTE néprajzkutatójának az erdélyi ferences rendtartomány kiadásában idén megjelent munkáját mutatja be, amelynek címe: Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik. Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak. A Mária-kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt naponta délelőtt tizenegy és délután öt óra között lesz látogatható. - tájékoztatott Borsodi L. László ferences sajtóreferens

Zarándoklat Budapestre
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felhívásának eleget téve, az Erdélyi Mária Rádió zarándoklatot szervez augusztus 20-ára Budapestre, Szent István király ünnepére. Egyébb részletekért, illetve jelentkezésért hívják stúdióink irodai telefonszámait, melyeket a kéthavonta megjelenő magazinunk hátoldalán találnak. Zarándokoljunk együtt, vegyünk részt minél többen az ünnepi szentmisén és az azt követő körmeneten!

Zarándoklat a családokért
A Kolozsvári Ferences Csoport megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából, a Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 15-én zarándoklatot szervez Kajántóról Kolozsvárra, melyet a kolozsvári családokért ajánl fel. Indulás délelőtt tíz órakor a kajántói katolikus templomtól (Kolozsvárról az M39-es busz indul Kajántóra 9:30-kor a Kis állomástól). A zarándoklat útvonala a kajántói erdőn keresztül megközelítőleg 16-18 km. Érkezés este hat óra körül a kolozsvári ferences templomhoz, ahol a ferences testvérek lelki-testi táplálékkal, azaz szentmisével és gulyással várnak. Szeretettel várják az érdeklődő családok apraját-nagyját. Jelentkezni, érdeklődni lehet: Kardos Magdinál (0743-893985), Albert Katinál (0755-048902) vagy a zarandoklat@ferko.ro e-mail címen.

XI. Márton Áron zarándoklat
Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg szeptember 7-9 között a Márton Áron zarándoklatot, amely a püspök életének legfontosabb állomásait járja be: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. A zarándoklatot, Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, rádiónk önkéntes munkatársa vezeti. A programban minden nap központi helyet kap a közös imádság és a szentmiseáldozat, amelyet Isten Szolgája Márton Áron püspök boldoggá és szentté avatásáért ajánlanak fel a zarándokok. Az autóbusz Székelyudvarhelyről indul és Csíksomlyóig útközben felveszi azokat, akik ezt kérik. Jelentkezni a következő telefonszámok egyikén lehetséges: 0726-107002 vagy 0744-472178.

Időjárás: Ma északnyugat felől záporokkal, zivatarokkal, megerősödő északnyugati széllel hidegfront vonul át. Nyugaton, északnyugaton már jelentősen visszaesik a hőmérséklet, keleten, délkeleten még 31-33 fokot mérhetünk. 

MRE - Hírszolgálat, 2016. augusztus 10.

About the author

maradmin

Leave a Comment