H Í R E K R E G G E L / D É L B E N
Aleppóban nincs karácsony
A 21. század második évtizedére a szíriai háború őrült borzalma és Aleppó pusztulása nyomta rá bélyegét. Hiába kérték sokan, hogy legyen végre fegyverszünet Aleppóban, hogy a civil lakosság megmenekülhessen: úgy tűnik, ez nem számított, a harcban álló felek és a háborúban érdekelt államok számára csak az volt fontos, hogy megerősítsék pozícióikat. A hónapok óta tartó humanitárus katasztrófa még súlyosabb lett a napokban, a médián keresztül láthattuk és olvashattuk a lakosok segélykiáltását.
A Nemzetközi Karitász segélyszervezet számára jelenleg Szíria az a hely, ahol a legsúlyosabb a szükséghelyzet: 13 és fél millió embernek van szüksége ellátásra, 6 és fél millió országon belüli menekültnek kell segíteni. Imádkozzunk ezen testvéreinkért, hogy megszünjön a háború és ők is krisztusi békében élhessenek.
Kórusfesztivál Kézdialmáson
Az elmúlt hétvégén a kézdivásárhelyi Pro Cantus Egyesület, valamint a Kézdialmási Római Katolikus Plébánia és a helybeli templomi énekkar közös szervezésében zajlott a XXII. Felső-Háromszéki Kórusfesztivál.
A szentmisét Tamás József püspök, Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperessel, a házigazda Kopácsi Ferenc tisztelendővel és a kórusaikat elkísérő plébánosokkal együtt celebrálta. A főpásztor mind a szentmise bevezetőjében, mind a prédikációban az éneklés fontosságát méltatta, felemlítve azokat a főbb bibliai eseményeket, amikor az emberiség valamit elsiratott, vagy valamiért hálálkodva énekelt.
A szentmise után bemutatkoztak az énekkarok: a kézdialmási templomi énekkar (vezényelt: Dima Péter kántor), a nyujtódi templomi énekkar (Klára József), a kézdikővári templomi énekkar (Csulak Csaba), a kézdiszentléleki Szakács Antal Vegyes Kar (Dávid István), az altorjai templomi énekkar (Pál László), a gelencei templomi énekkar (Kosztándi Botond), a szentkatolnai templomi énekkar (Földi Lajos), a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda (Balázs István), a Kézdivásárhely-kantai Szentháromság templom énekkara (Fórika Balázs), az alsócsernátoni templomi énekkar (Lukács Mihály) és a kézdivásárhelyi Boldog Özséb énekkar (Gergely Gábor). A sort záró kórus fellépését követően felolvasták Gergely Gábor kántor laudációját, amely a Romániai Magyar Dalosszövetség idei évi közgyűlésén, a munkásságáért odaítélt Zsizsmann Rezső-díj átadásakor hangzott el november 12-én Kolozsváron.
A kórusok bemutatkozását közös énektanulás követte. Ezúttal Michael Praetorius Jöjj, népek Megváltója című adventi kórusművét tanulták meg és adták elő. Az ünnepség után a házigazda Kopácsi Ferenc plébános átadta a kórusvezetőknek az emléklapot – tudtuk meg a 3szek.ro oldaláról.
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Tordatúron tartják az örökös szentségimádási napot. Töltsünk időt Krisztus jelenlétében, csendesedjünk el, készítsük elő a szívünket és fogadjuk be Őt!
Adventi est a Novák cukrászdában
Csíkszeredában december 22-én, holnap este fél nyolc órától a Novák cukrászdában adventi estén vehetnek részt az érdeklődők. Az est témáját, beszélgetés indítóját Bátor Botond pálos szerzetes tartja az alábbi címmel: Az élet az Alkotó szemszögéből. „Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk.” Várnak minden érdeklődőt!
Karácsonyi süteménygyűjtés Csíkszentdomokoson
Süteményeket gyűjtenek rászorulóknak Csíkszentdomokoson december 22-én, déli tizenkettő és délután hat óra között a Szent Margit lelkigyakorlatos ház alsó termében. Várják mindazokat, akik szívesen adakoznak nemes célra.
Karácsonyi tárlat és hangverseny Székelyudvarhelyen
December 22-én, csütörtökön délután öt órától a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Karácsonyi tárlata lesz megtekinthető a Művelődési Ház koncerttermében. Este hat órától a Szent Miklós plébánia templomban, karácsonyi hangversenyt mutatnak be. Az ünnepi hangolóra várják a zenekedvelőket.
Ferences szilveszter Kolozsváron
A ferencesek szilveszterezni hívják az érdeklődőket. A program szombaton 2016. december 31-én, 12.30-tól kezdődik Kolozsváron, a Ferences kolostor dísztermében. További információk a ferencesprogramok33@gmail.com e-mail címen, valamint a 0749-993.285 és 0746-774.701-es telefonszámokon kaphatók.
Időjárás: Ma is marad az egyhangú, borult, hideg idő.
Reggelre több helyen pára, köd, zúzmarás köd alakul ki, emellett néhol hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat. Az átlaghőmérséklet napközben -3 és +4 fok között alakul.
MRE - Hírszolgálat, 2016. december 21.
Leave a Comment