2016. január 14. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Marosvásárhelyen, a Keresztelő Szt. János plébániatemplomban várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.

Egymásra hangolva
Kápolnásfaluban január 15-17. között, valamint Szentegyházasfalván január 22-24. között kurzust tartanak jegyeseknek és fiatal házasoknak. Kérik azokat a keresztény jegyespárokat, akik 2016 folyamán szándékoznak szentségi házasságot kötni, jelezzék szándékukat személyesen a plébániahivatalokban. A kurzus célja az együttjáró, házasságra készülő vagy már házasságot kötött párok kapcsolatának mélyítése. Jelentkezni a 0744-986.752-es telefonszámon lehet.

Mária Iskola lelkinapja
Január 16-án, szombaton a Brassó – bolonyai plébánián lelkinapot tartanak a Mária Iskola Lelki család tagjainak Hajlák Attila-István vezetésével. – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról. A lekinap témája: az irgalmasság Anyja a Szépszeretet Anyja. A Szűzanya és Isten szeretete. A program délelőtt fél tíz órakor kezdődik, majd délután egy órakor szentmisével zárul.

20 éves a Marosvásárhely – Remeteszegi plébánia
Január 16-án ünneplik a Marosvásárhely – Remeteszegi Szent Antal Plébánia fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból szombaton délelőtt tizenegy órakor hálaadó ünnepi szentmisét mutat be Csató Béla csíkszentkirályi plébános. A szentmisét követően képekkel, emlékekkel idézik fel a múltat, régi arcokat és elődöket.

Orgonakoncert, CD és kötetbemutató
Székelyudvarhelyen a Szent Miklós-plébániatemplomban január 16-án, szombaton, az esti hat órás szentmise után Musica Transilvanica címmel orgonakoncertet ad Potyó István karnagy, a kolozsvári Szent Mihály templom orgonistája. A zenei esemény alkalmával a 19. századi erdélyi orgonamuzsika kerül előtérbe Ruzitska György (1789-1869) kolozsvári zeneszerző alkotásai által, ugyanakkor bemutatják a Ruzitska összes orgonaműveit tartalmazó CD-lemezt és kottáskötetet is. A hangversenyre minden zenekedvelőt várnak.

Imahét a Keresztények Egységéért
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük” (1Pét 2, 9) – mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét, melynek témáját idén a lettországi keresztények dolgozták ki.
A sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak képviselői az idén is imatizedet végeznek a keresztények egységéért. Az imaalkalmak január 15-24 között zajlanak és minden este hat órakor kezdődnek.
Várják minden helyszínen azokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára.
A Krisztushívők egységéért végzett imába rádiónk hallgatói is bekapcsolódhatnak, január 17-24 között, minden este hét órakor, az Úrangyala imádság után.

Élet a Lélekben szemináriumok
Január 18-án, Csíkrákoson este hat órakor, Sepsiszentgyörgyön este hét órakor, Gyergyóditróban pedig január 20-án este hat órától kezdődnek Élet a Lélekben szemináriumok. A fő munkát Isten Lelke végzi, de a szemináriumok elvégzéséhez szükséges a kitartás, az őszinteség, a bátorság és a hajlandóság a közösségi életre. Mindenkit várnak aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten szeretetét. Iratkozni a helyszínen lehet.

Gloria Polo Erdélyben
A temesvári Mária, béke királynője görög katolikus templomban három napos lelkigyakorlatot tartanak az Irgalmasság szentévére való tekintettel január 22-24 között melyre meghívottként érkezik Gloria Polo. A kolumbiai fogorvosnőt, akinek az életéről szóló könyvet rádiónkban már korábban felolvastuk, 1995-ben villámcsapás érte. A túlvilági bíróságon átélt élménye következtében elkötelezte magát a lelkek mentésére. Erről a tapasztalatáról fog tanúságot tenni, amely életét gyökeresen megváltoztatta. Bővebb információkat, illetve a részletes programot a www.reginapacis.ro oldalon találhatnak. A tanúságtételeket rádiónk élő adásban közvetíti.

Az időjárásról: Holnap egy mediterrán ciklonnak köszönhetően kezdetben vegyes halmazállapotú csapadék várható, mely délutánra már mindenhol havazásba vált át. Megmaradó hóra északon, északkeleten számíthatunk. Helyenként feltámadhat a szél. Délután 0 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 14.


H Í R E K   D É L B E N

20 éves a Marosvásárhely – Remeteszegi plébánia
Január 16-án ünneplik a Marosvásárhely – Remeteszegi Szent Antal Plébánia fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból szombaton délelőtt tizenegy órakor hálaadó ünnepi szentmisét mutat be Csató Béla csíkszentkirályi plébános. Az ünnepségről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Mária Iskola lelkinapja
Január 16-án, szombaton a Brassó – bolonyai plébánián lelkinapot tartanak a Mária Iskola Lelki család tagjainak Hajlák Attila-István vezetésével. – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról. A lekinap témája: az irgalmasság Anyja a Szépszeretet Anyja. A Szűzanya és Isten szeretete. A program délelőtt fél tíz órakor kezdődik, majd délután egy órakor szentmisével zárul.

Templom megáldása Köröstarjánban
Január 17-én, vasárnap délelőtt tíz órakor Böcskei László megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg a külsőleg felújított templomot Köröstarjánban. Várják a híveket a közös hálaadásra.

Templombúcsú Margittán
Vasárnap, január 17-én, tartják Margittán az Árpád-házi Szent Margitról nevezett templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise szónoka Dr. Székely Dénes teológiai tanár.

Örökös szentségimádási nap
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően január hónap harmadik vasárnapján, 17-én, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplomban lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Imahét a Keresztények Egységéért
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük” (1Pét 2, 9) – mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét, melynek témáját idén a lettországi keresztények dolgozták ki.
Nagyváradon a keresztény felekezetek képviselői vasárnap, január 17-én, délután öt órakor a nagyváradi római katolikus székesegyházban imádkoznak, hogy a Jézus Krisztus főpapi imájában elhangzottak megvalósuljanak: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.“(Jn 17,21). Az imaalkalmat és az azt követő szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.
A marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak lelkészei és papjai szervezésében is sor kerül a keresztények egységéért végzett imádságra. Az imaalkalmak január 17-24. között zajlanak és minden este hat órakor kezdődnek.
A székelyudvarhelyi Bethlen lakótelepi katolikus, református és unitárius gyülekezetek harmadik alkalommal tartanak a Krisztus-hívők egységéért közös imahetet. Az együttimádkozásra itt is minde nap este hat órára várják a híveket, január 18-24 között.
Várják minden helyszínen azokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára.
A Krisztushívők egységéért végzett imába rádiónk hallgatói is bekapcsolódhatnak, január 17-24 között, minden este hét órakor, az Úrangyala imádság után.

Szentmise a Vártemplomban
Január 17-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Gloria Polo Erdélyben
A temesvári Mária, béke királynője görög katolikus templomban három napos lelkigyakorlatot tartanak az Irgalmasság szentévére való tekintettel január 22-24 között melyre meghívottként érkezik Gloria Polo. A kolumbiai fogorvosnőt, akinek az életéről szóló könyvet rádiónkban már korábban felolvastuk, 1995-ben villámcsapás érte. A túlvilági bíróságon átélt élménye következtében elkötelezte magát a lelkek mentésére. Erről a tapasztalatáról fog tanúságot tenni, amely életét gyökeresen megváltoztatta. Bővebb információkat, illetve a részletes programot a www.reginapacis.ro oldalon találhatnak. A tanúságtételeket rádiónk élő adásban közvetíti.

Katolikus Jótékonysági Bál
A nagyvárad-olaszi Barátok temploma Egyháztanácsának szervezésében, idén immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Katolikus Jótékonysági Bál, január 30-án, este hét órai kezdettel. Belépő-, illetve pártolójegyeket korlátozott számban, a plébánián lehet megvásárolni.

Az időjárásról: Ma hajnalban egyre több helyen megszűnik a csapadék, majd napközben átmenetileg szárazabb lesz az idő, több-kevesebb napsütéssel. Estétől újra csapadékosabbra fordul az idő. Helyenként élénk lehet a szél, éjszaka fagypont alá sülyed a hőmérséklet, délután 1-6 C fok várható.

MRE – Hírszolgálatás, 2016. január 14.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai napon Mezősámsondon várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően január hónap harmadik vasárnapján, 17-én, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplomban lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Imatized Sepsiszentgyörgyön a Krisztus-hívők egységéért
A sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak lelkészei és papjai szervezésében az idén is sor kerül a keresztények egységéért végzett imatizedre. Az imaalkalmak január 15-24 között zajlanak és minden este hat órakor kezdődnek. A részletes program a város minden templomában ki van függesztve, de megtalálhatják a gyulafehérvári érsekség honlapján is.

Mária Iskola lelkinapja
Január 16-án, szombaton a Brassó – bolonyai plébánián lelkinapot tartanak a Mária Iskola Lelki család tagjainak Hajlák Attila-István vezetésével. – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról. A lekinap témája: az irgalmasság Anyja a Szépszeretet Anyja. A Szűzanya és Isten szeretete. A program délelőtt fél tíz órakor kezdődik, majd délután egy órakor szentmisével zárul.

Templom megáldása Köröstarjánban
Január 17-én, vasárnap délelőtt tíz órakor Böcskei László megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg a külsőleg felújított templomot Köröstarjánban. Várják a híveket a közös hálaadásra.

Templombúcsú Margittán
Vasárnap, január 17-én, tartják Margittán az Árpád-házi Szent Margitról nevezett templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise szónoka Dr. Székely Dénes teológiai tanár.

Imahét a Keresztények Egységéért
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük” (1Pét 2, 9) – mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét, melynek témáját idén a lettországi keresztények dolgozták ki.
Nagyváradon a keresztény felekezetek képviselői vasárnap, január 17-én, délután öt órakor a nagyváradi római katolikus székesegyházban imádkoznak, hogy a Jézus Krisztus főpapi imájában elhangzottak megvalósuljanak: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.“(Jn 17,21). Az imaalkalmat és az azt követő szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.
A marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak lelkészei és papjai szervezésében is sor kerül a keresztények egységéért végzett imádságra. Az imaalkalmak január 17-24. között zajlanak és minden este hat órakor kezdődnek.
A székelyudvarhelyi Bethlen lakótelepi katolikus, református és unitárius gyülekezetek harmadik alkalommal tartanak a Krisztus-hívők egységéért közös imahetet. Az együttimádkozásra itt is minde nap este hat órára várják a híveket, január 18-24 között.
Várják minden helyszínen azokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára.
A Krisztushívők egységéért végzett imába rádiónk hallgatói is bekapcsolódhatnak, január 17-24 között, minden este hét órakor, az Úrangyala imádság után.

Szentmise a Vártemplomban
Január 17-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Alcsíki kórustalálkozó
Január 30-án Csíkszentléleken tartják a XXI. alcsíki kórustalálkozót. Szombaton a fél tizenegy órakor kezdődő rózsafüzér-ájtatosság után, szentmisét mutatnak be melynek főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Bilibók Géza tusnádfürdői plébános. A szentmisét követően fellép hét alcsíki kórus.

Katolikus Jótékonysági Bál
A nagyvárad-olaszi Barátok temploma Egyháztanácsának szervezésében, idén immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Katolikus Jótékonysági Bál, január 30-án, este hét órai kezdettel. Belépő-, illetve pártolójegyeket korlátozott számban, a plébánián lehet megvásárolni.

Az időjárásról: Ma hajnalban egyre több helyen megszűnik a csapadék, majd napközben átmenetileg szárazabb lesz az idő, több-kevesebb napsütéssel. Estétől újra csapadékosabbra fordul az idő. Helyenként élénk lehet a szél, éjszaka fagypont alá sülyed a hőmérséklet, délután 1-6 C fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 14.

About the author

maradmin

Leave a Comment