2016. január 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a holnapi napon Nyárádselyén várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.

Imahét a Keresztények Egységéért
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük” (1Pét 2, 9) – mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét, melynek témáját idén a lettországi keresztények dolgozták ki.
Várják minden helyszínen azokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára.
A Krisztushívők egységéért végzett imába rádiónk hallgatói is bekapcsolódhatnak, január 17-24 között, minden este hét órakor, az Úrangyala imádság után.

Januári tematikus nap a Mária Rádióban
Január 20-án,  szerdán idei első tematikus napunkra hívjuk kedves hallgatóinkat. A jubileumi szentévben hónapról-hónapra az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről beszélgetünk stúdióink meghívott vendégeivel. A szerdai tematikus műsoraink vezérgondolata: az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni. Vajon észrevesszük a környezetünkben élő rászorulókat? Hogyan tudunk rajtuk önzetlenül segíteni? Miként gyakoroljuk az irgalmasságot embertársainkon? Gondolkodjunk együtt ezekről és ehhez hasonló kérdésekről, hogy minél hatékonyabban tudjunk jót cselekedni a nehéz hétköznapokban.

Búcsú Csíkpálfalván
Január 24-én, vasárnap Szent Pál apostol megtérése tiszteletére tartanak búcsús szentmisét Csíkpálfalván. A déli fél egy órakor kezdődő ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálja, szentbeszédet mond Gábor Zoltán csíkszépvízi plébános.

Vokál-instrumentális koncert
Wolfgang Amadeus Mozart születésének 260. és Vincenzo Bellini születésének 215. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vokál-instrumentális koncertre várja a zenekedvelőket január 20-án, szerdán este fél nyolc órára a Püspöki Palota Dísztermébe.

Krisztusi közösségeket szeretnének
Idén január 22. és 24-e között kerül sor az egyháztanácsos találkozóra Erdődhegyen, a krisztusi közösség építésének- és az irgalmasság gyakorlatban történő megélésének gondolatkörében.
A rendezvény tartalmas programmal készül a teljes időtartamra: szombaton reggel Schönberger Jenő püspökkel találkoznak és az egyháztanács szerepéről, az együttműködés formáiról beszélgetnek. Délben Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes, Czier István mezőfényi plébános és Reszler Mihály máramarosi főesperes a plébánián történő közösségépítésről tart pódiumbeszélgetést. Szintén szombaton visszatekintenek az aknasugatagi találkozóra, vasárnap pedig a migráció témájával foglalkoznak: Löchli Tünde, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársa osztja meg a segítő foglalkozásban szerzett tapasztalatait. Az egyháztanácsos találkozót vasárnap délben, szentmisével zárják.

Taizé, a közös út – könyvbemutató
Január 22-én, pénteken délután négy órakor a Püspöki Palota Dísztermében kerül bemutatásra a „Taizé – a közös út“ című kiadvány, amely Roger testvér születésének 100.‚ halálának 10.‚ az ökumenikus szerzetescsalád megalapításának 75.‚ valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója alkalmából jelent meg. A program keretében az alapítóról és a taizéi lelkiségről szóló rövid‚ filmvetítéssel egybekötött előadás is lesz. A Keresztény Egység Imahetében tartandó eseményre mindenkit várnak, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Farsangi bál egyedülállóknak Székelyudvarhelyen
Január 30-án, szombaton este hét órától a csíkszentdomokosi Segítő Nővérek és önkéntesek segítségével a székelyudvarhelyi Junior étteremben, vidám, zenés-táncos együttlétre hívnak minden 28-60 év közötti egyedülálló férfit és nőt. Előzetes bejelentkezés szükséges január 25-ig a 0757-941.311 vagy a 0743-630.317 telefonszámokon.

Feleségek és édesanyák lelkigyakorlata
Február 5-7. között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. Témája: Határok minden irányban. Jelentkezni lehet személyesen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Háznál, vagy telefonon, a 0755-489 743-as telefonszámon. Jelentkezési határidő: febuár 1.  

Az időjárásról: Kezdetben az ország nyugati felén lehet több felhő az égen, majd délutánra ott is csökken a felhőzet, egyre inkább a napsütésé lesz a főszerep.
A még sokfelé élénk északias szelet helyenként erős lökések is kísérik. Délutánra -8 fok köré emelkedik a levegő hőmérséklete.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 18.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai napon Nyárádremetén várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.

Imahét a Keresztények Egységéért
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük” (1Pét 2, 9) – mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét, melynek témáját idén a lettországi keresztények dolgozták ki. Várják minden helyszínen azokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára. A Krisztushívők egységéért végzett imába rádiónk hallgatói is bekapcsolódhatnak, január 17-24 között, minden este hét órakor, az Úrangyala imádság után.

Taizé, a közös út – könyvbemutató
Az ökumenikus imahét keretében ma délután  öt órakor a kolozsvári Szent Mihály plébánia hittantermében bemutatják a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában megjelent Taizé, a közös út című könyvet. A kiadvány Roger testvér születésének 100.‚ halálának 10.‚ az ökumenikus szerzetescsalád megalapításának 75.‚ valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója alkalmából jelent meg. A program keretében az alapítóról és a taizéi lelkiségről szóló rövid‚ filmvetítéssel egybekötött előadás is lesz. -tudtuk meg a gyulafehérvári Főegyházmegye honlapjáról.

Gloria Polo Erdélyben
A temesvári Mária, béke királynője görög katolikus templomban három napos lelkigyakorlatot tartanak az Irgalmasság szentévére való tekintettel január 22-24 között melyre meghívottként érkezik Gloria Polo. A kolumbiai fogorvosnőt, akinek az életéről szóló könyvet rádiónkban már korábban felolvastuk, 1995-ben villámcsapás érte. A túlvilági bíróságon átélt élménye következtében elkötelezte magát a lelkek mentésére. Erről a tapasztalatáról fog tanúságot tenni, amely életét gyökeresen megváltoztatta. Bővebb információkat, illetve a részletes programot a www.reginapacis.ro oldalon találhatnak. A tanúságtételeket rádiónk élő adásban közvetíti.

Munkatársat keres a gyulafehérvári Caritas
A Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálata szociális munkást alkalmaz Csíkszeredában. Jelentkezési határidő január 22. További információk a www.caritas-ab.ro honlapon, illetve a 0751-140067-es telefonszámon igényelhetők.

Januári tematikus nap a Mária Rádióban
Január 20-án, szerdán idei első tematikus napunkra hívjuk kedves hallgatóinkat. A jubileumi szentévben hónapról-hónapra az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről beszélgetünk stúdióink meghívott vendégeivel. A szerdai tematikus műsoraink vezérgondolata: az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni. Vajon észrevesszük a környezetünkben élő rászorulókat? Hogyan tudunk rajtuk önzetlenül segíteni? Miként gyakoroljuk az irgalmasságot embertársainkon? Gondolkodjunk együtt ezekről és ehhez hasonló kérdésekről, hogy minél hatékonyabban tudjunk jót cselekedni a nehéz hétköznapokban.

Búcsú Csíkpálfalván
Január 24-én, vasárnap Szent Pál apostol megtérése tiszteletére tartanak búcsús szentmisét Csíkpálfalván. A fél egy órakor kezdődő ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálja, szentbeszédet mond Gábor Zoltán csíkszépvízi plébános. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Farsangi bál egyedülállóknak Székelyudvarhelyen
Január 30-án, szombaton este hét órától a csíkszentdomokosi Segítő Nővérek és önkéntesek segítségével a székelyudvarhelyi Junior étteremben, vidám, zenés-táncos együttlétre hívnak minden 28-60 év közötti egyedülálló férfit és nőt. Előzetes bejelentkezés szükséges január 25-ig a 0757-941.311 vagy a 0743-630.317 telefonszámokon.

Feleségek és édesanyák lelkigyakorlata
Február 5-7. között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. Témája: Határok minden irányban. Jelentkezni lehet személyesen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Háznál, vagy telefonon, a 0755-489 743-as telefonszámon. Jelentkezési határidő: febuár 1.  

Az időjárásról: Ma alapvetően száraz, hideg téli időre van kilátás jelentős havazás nélkül. Kisebb hószállingózás legfeljebb keleten és délkeleten fordulhat elő. A reggeli órákban helyenként a derült, hófödte tájakon -12, fok is lehet.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 18.

About the author

maradmin

Leave a Comment