H Í R E K E S T E
Tegyétek, amit Jézus mond!
Számos zarándok jelenlétében tartotta meg szokásos szerdai általános kihallgatását ma délelőtt a vatikáni Szent Péter téren Ferenc pápa. Az irgalmasságról szóló katekézisek után, a mai napon Jézus első csodájáról, a kánai mennyegző történetéről beszélt. János evangélista jeleknek nevezi Jézus csodáit, ugyanis ezekkel nem az volt a célja, hogy ámulatba ejtse az embereket, hanem hogy felfedje az Atya szeretetét. Az első ilyen csodás jel, a kánai menyegzőn tőrténik, mely olyan mint egy „bejárati kapu”, ahova föl vannak vésve a szavak, melyek megvilágítják Krisztus egész misztériumát, és megnyitják a tanítványok szívét a hit előtt. Ezen a menyegzőn Jézus egy új és örök szövetséggel köti magához tanítványait. Kánában Jézus tanítványai a családjává válnak, és itt születik meg az egyház hite. Erre a menyegzőre valamennyien hivatalosak vagyunk, mert az új bor nem fog többé elfogyni – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap a bedei templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra és használjuk az egyház által felkínált lehetőségeket, melyek erősítik és elmélyítik Krisztussal való személyes kapcsolatunkat.
Előadással egybekötött könyvbemutatók
Erdély több városában is bemutatják a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Kiadó által a szentévre megjelentett, Sokarcú irgalmasság - Vallomások, interjúk, tanulmányok című, a Keresztény Szó könyvek sorozat 5. kötetét.
Holnap délután hat órakor, Csíkszeredában, a Corvina Könyvesházban, (Kossuth Lajos u. 32 szám) találkozhatnak a szerzővel és egyéb meghívottakkal. Többek között jelen lesz: Demeter Zsuzsa, Csúcs Mária, Bátor Péter Botond pálos atya, Nagy Enikő Zelma szociális testvér, valamint Vass Éva.
Vasárnap, június 12-én, a csíksomlyói kegytemplomban délelőtt a fél tizenegy órakor kezdődő szentmise után, majd délután öt órától Sepsiszentgyörgyön, a Szent József plébánián lesznek könyvbemutatók. Minden érdeklődőt várnak!
Katolikus Akadémia
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara keretében működő Katolikus Akadémia évadzáró előadását András István gyulafehérvári teológiai tanár tartja A szürke két árnyalata: preskolasztika—posztmodern címmel. Az előadást a kar Szentegyház utca 5. szám alatti székházának második emeleti dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők holnap este hét órától. A részvétel díjtalan.
Mária rádiós önkéntestalálkozók
A júniusi önkéntestalálkozó sorozat a végéhez érkezik. Pénteken, június 10-én, Nagykárolyban délután négy órától várja önkénteseinket Szilágy László munkatársunk, a Szent László közösségi házban.
Virrasztás a Székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére június 10-én, pénteken este hét órakor szentségimádást tartanak a nagyváradi székesegyházban, majd kilenc órakor szentmisét mutatnak be, melynek főcelebránsa és szónoka Bărbuț Petrică köröstarjáni plébános lesz. A szentmise végén gyertyás körmenet lesz a Szűzanya tiszteletére a Püspöki Palota kertjében.
Örmény katolikus búcsú Szamosújváron
Június 11-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor a szamosújvári örmény katolikus székesegyházban búcsús szentmisét tartanak Világosító Szent Gergely, az örmények apostola tiszteletére. Az ünnepi mise szónoka Gál Hunor, gyergyószentmiklósi örmény katolikus lelkész lesz.
A szentmisén részt vesz Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó is - tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról.
Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó Nagyváradon
„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak” mottóval szervezi meg idén az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót a nagyváradi püspökség június 11-én, szombaton, Nagyváradon, melyre meghívást kaptak az egyházmegye fiataljai, különösen azok, akik idén bérmálkoztak. A rendezvény programja a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum épületében (Partenie Cosma utca 3-7.) reggel nyolc órakor regisztrációval kezdődik, majd fél tizenegy órakor a fiatalok körmenetben indulnak az egyházmegye központi szentélyéhez, a székesegyházhoz, ahol a jelenlévő papokkal közösen Böcskei László megyéspüspök tizenegy órától szentmisét mutat be. A szervezők a felnőtteket is várják, hogy a szentmisén való részvételükkel támogatásukról biztosítsák a felnövekvő nemzedéket. A főpásztor külön kéri a szülőket, nagyszülőket, hogy ilyen formában is adják jelét annak, hogy segíteni akarják a fiatalokat az Isten féle vezető úton.
Időjárás: Holnap kezdetben naposabb idő lesz, majd egyre több felhő lesz fölöttünk, és délután főként az erdélyi medencében záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Északon, északkeleten élénk lehet a szél. Napközben 19-27 fokra van kilátás.
MRE - Hírszolgálat, 2016. június 8.
H Í R E K R E G G E L / D É L B E N
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a felsőboldogfalvi templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt az engesztelésre és adjunk hálát Krisztusért, aki velünk maradt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unióig elnevezésű előadássorozat keretében ma délután hat órától Szénégető István, Marosvásárhely-remeteszegi plébános, Generációs különbségek - vissza a kezdetekhez (nemzedékek közti különbségek) címmel tart előadást Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának gyűléstermében. Az előadásra a belépés ingyenes, várnak minden érdeklődőt.
Interaktív kiállítás Marosvásárhelyen
Június 5 - július 3 között látogatható az „Isten neve az irgalmasság”, interaktív kiállítás Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet termében. Az interaktív kiállítás az irgalmasság szentévében, kilépve a templom falai közül szeretne elébe menni azoknak az embereknek, akik Istent keresik és nyitottak arra, hogy valami újat megtapasztaljanak. A kiállítás folyamán a tékozló fiú története kerül megelevenítésre. A résztvevők ez eseménybe bekapcsolódhatnak, a történéshez hozzászólhatnak. A kiállítás segít megvilágítani, megélni, hogy személyes életünkben milyen szerepet játszik az irgalmasság és a megbocsátás az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkban. A kiállításon előzetes bejelentkezés alapján lehet résztvenni a 0754-251.897-es telefonszámon vagy az irgalmassagkiallitas@gmail.com e-mail címen.
Mária rádiós önkéntestalálkozók
A júniusi önkéntestalálkozó sorozat a végéhez közeledik. Ma délelőtt tizenegy órától Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban találkozunk önkénteseinkkel, hallgatóinkkal, majd délután 16.30-tól Kolozsváron a Szent Mihály Nőszövetség termében. Június 10.-én, pénteken Nagykárolyban délután négy órától a Szent László közösségi házban lesz a találkozó.
Krakkói Világifjúsági Találkozó
2016 júliusában a világ ifjúsága Krakkóban találkozik 26-31. között. Mindazon fiatalok akik erre az eseményre a ferencesekkel szeretnének elzarándokolni még jelentkezhetnek a 0746 774701 telefon számon illetve a frtibi@gmail.com e-mail címen.
Katolikus Akadémia
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara keretében működő Katolikus Akadémia évadzáró előadását június 9-én András István gyulafehérvári teológiai tanár tartja A szürke két árnyalata: preskolasztika--posztmodern címmel. Az előadást a kar Szentegyház utca 5. szám alatti székházának második emeleti dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők este hét órától. A részvétel díjtalan.
Örmény katolikus búcsú Szamosújváron
Június 11-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor a szamosújvári örmény katolikus székesegyházban búcsús szentmisét tartanak Világosító Szent Gergely, az örmények apostola tiszteletére. Az ünnepi mise szónoka Gál Hunor, gyergyószentmiklósi örmény katolikus lelkész lesz.
A szentmisén részt vesz Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó is - tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról.
Előadással egybekötött könyvbemutató
Június 12-én, vasárnap délután öt órától, Sepsiszentgyörgyön a Szent József plébánián Bereczki Silvia segítőnővér, előadást tart „Az irgalmas szeretet átalakító ereje” címmel. Az előadás végen bemutatja a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Kiadó által a szentévre megjelentett, Sokarcú irgalmasság-Vallomások, interjúk, tanulmányok című, a Keresztény Szó könyvek sorozat 5. kötetét. A könyv bemutatásában közremükődnek Dánel Francesca nővér, Józsa Zsuzsanna és Kozma Ferenc.
KMB - Családos hétvége
A Katolikus Magyar Bibliatársulat június 24-26. között kisgyerekes családok számára nyári tárbort tart Gyimesfelsőlokon, a Bagolyvár panzióban. A tábori program tartalmából: lesz előadás, kiscsoportos beszélgetés, kirándulás, éneklés, játék, színes est és sok más olyan tevékenység, ami segít, hogy a Szentírás iránt érdeklődők nyaralós hangulatban jól érezzék magukat. Jó alkalom a házaspári kapcsolat elmélyítésére, közös családi nyaralásra az Ige fényében. Jelentkezni június 12-ig lehet a 0749-536.238-as telefonszámon vagy a kristofterez@yahoo.com e-mailcímen.
Előadás Márton Áron püspökről
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében holnap este hét órától Marton József pápai prelátus, előadást tart Márton Áron, az ember címmel a püspök születésének 120. évfordulója kapcsán. Az emlékév egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, világi fővédnöke Áder János köztársasági elnök. A Márton Áron személyiségét bemutató előadás után könyvvásárlási lehetőség lesz a püspök eddigi megjelent körleveleiből, írásaiból. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Időjárás: Ma is folytatódik a többnyire napos idő, az időnként megjelenő felhőkből csapadék csak elszórtan várható. Hajnalra 4 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet, majd délután a legmelegebb órákban 17-25 fok közötti értékeket mérhetünk.
MRE - Hírszolgálat, 2016. június 8.
Leave a Comment